2014. március 23., vasárnap

A burgundiai chardonnay

Nem bonyolódnék bele a franciaországi borvidékek bemutatásába, mert pár sorban ez lehetetlen vállalkozás lenne, másfelől meg legfeljebb átlagos ismereteim vannak. Kóstolt borunk Burgundia egyik északi községéből, Rully-ból származik, és chardonnay. Azon a tájon ez a fehér bor, a pinot noir a vörös, az előbbi az előállított bormennyiség kétharmada, az utóbbi a maradék egyharmad. A szőlő a falu "Les Saint-Jacques" dűlőjében termett, a település 1939-ben kapta meg a jegyzet borvidék címet.Száz szónak is egy a vége, ajándék lónak ne nézd a fogát. Magyarul neve és kikutakodott ára után többet vártam. A fajtáról nagyon kellemes tapasztalatokat szereztem, a magyar borászok chardonnay-i között olyanokkal találkoztam, mint Németh Attila Gábor Cserepes-e a Mátrából, Léli Ottó Landord-ja a Balaton déli partjáról.Krémes, ízgazdag, vibráló tételek voltak. Ezek a tulajdonságok tették számomra vonzóvá a chardonnay-t, nos, a Rully Les Saint-Jacques 2010-sében mindezt nem éreztem. Lehet, bennem a hiba, s ez az igazi chardonnay? Illata ugyan csábító, de az íze túl frissnek tűnt, savai kemények. Így jártunk egymással, de Burgundia, igazából még felfedezésre várna. Hm, majd egyszer.     




2014. március 14., péntek

Legendás rajnai rizling évjárat

Légli Ottó Gesztenyés-dűlőben termett rajnai rizlingje 2007-ből, a maga nemében ajándék. "A Gesztenyés-dűlő túlérett, néhol botrytiszes szemeiből született rizlingválogatás. Tartalmas, izgalmas, komoly bor, amely az elzászi, mózeli stílust idézi." Olvasható, komoly dicséreteket zsebelt be a borítészektől, egy alkalommal kóstolhattuk is, tehát beruháztunk két palack vásárlásába. Időben egyébként, mert az ára suhant felfelé, mi még középkategóriásan elcsíphettük. Egyet őriztünk a pincében idáig, de a fehéret ennyi év után muszáj meginni, nem esett nehezünkre.Tiszta tükrös, ahogy a könyvek írják a jó borról, virágos illatok, gyümölcsös, selymes, tartalmas, zamatos ízek. Szóval, én nem igazán ittam nagymenő rajnaikat Ausztriából és Németországból, de így is megkockáztatom, versenyben van velük. Ott van a mezőnyben. Az alkoholfoka magas, de savak megtartják az egyensúlyt, kedvesen, észrevétlenül veszi le az embert a lábáról. Elegáns, Dél-balatoni szépség.


2014. március 3., hétfő

Egy sor cabernet sauvignon

Mára a merlot mögé szorult, de sokáig ebből a fajta kékszőlőből termett a legtöbb a világon. Népszerűségét a klasszikus bordeaux-i házasításnak köszönheti, tagja a híres bortriumvirátusnak, úgy mint cabernet franc, merlot és cabernet sauvignon. Természetesen, a világhírű francia borvidékre való mindhárom. Szereti a meleget, így nem véletlenül örvend nagy népszerűségnek a villányi, a szekszárdi borvidéken, de előfordul máshol is, mondjuk Sopronban, ahol azért kevesebb a napos órák száma. Külföldön szívesebben használják házasításhoz, mert önmagában elég karakteres bor lesz belőle. Fekete bogyós gyümölcsök illatával, ízével, a több évesekben feltűnik a földes, dohányos vonal is. Erős tartása van a tanninnak és a savtartalomnak, de a gyümölcsösség, a tölgyfahordóból eredő mértékletes vanília, a már említett gyümölcsösség, jól fogyaszthatóvá teszi magában is cabernet sauvignon-t. Érdemes néhány évig palackban tartani.(Valaki becsempészett a kóstolósorba egy chileit.) Nyolcan kóstoltuk azt az öt tételt, amit ismeretlenül ilyen sorrendbe állítottunk: MéPszáros ál Cabernet Reserve 2007 (Szekszárd), Szeleshát Cabernet Sauvignon 2009 (Szekszárd), Vylyan Cabernet Sauvignon 2006 (Villány), Montes Alpha Cabernet Sauvignon 2006, Németh János Cabernet Sauvignon 2011 (Szekszárd). Az első három nagyon meggyőző volt.