A nagy ínyencek ne figyeljenek, mert a helyzet az, hogy egy gyors, könnyű ebédre vágytam, úgyhogy a hűtőből előkaptam az előző napról maradt kifőtt tésztát (!), és kacsazsíron jól átpirítottam a tűzhelyen. Eközben felbontottam a tonhalkonzervet, kis olívaolajba fokhagyma került magába, majd kellő idő után, nem túlkésőn, ráborítottam a tonhalat, pici só, bors. Ezt kevertem össze a lepirított tésztával, jutott bele szárított paradicsom, öntetként az ajándékba kapott enyhén csípős banánszószból evőkanálnyi. Nekem ízlett, ehhez jött a Gellavilla olaszrizlingje 2012-ből, a balatonszőlősi Öreghegyről. Így ajánlják:”Ropogós, friss, mégis telt zamatú, ízgazdag, jó savú rizlingbor.” Hát, stimmel. Haloványan sárga, ezt mondják szalmaszínnek, szép tartása van, nem bonyolítja a dolgokat, hozza standardokat, bodza, friss fű illat, lecsengésében ott a mandula. Nem szupersztár, nincs finesz, viszont a fajta (igen népszerű hazánkban) jellegzetességeit stabilan hozza. Egyik korty kívánja a másikat. Zamatos, fröccsnek is kiváló, ha valaki erre vetemedik. Én kipróbáltam. Főleg azért voltam ilyen merész, mert ugyebár a főzéshez, és a fröccshöz is jó bort kell használni. Nem oda Buda!
