Az utóbbi két hónapban elmaradtak a kvaterka borjelentései, ennek rengeteg oka van, de egyik sem magyarázat, de ha mégis azt keresünk, legyen az időhiány és lustaság. A már távolba vesző ünnepek borai így megmaradnak személyes élményeknek, amit kevés számú olvasóm bizonyára fájlal. Nem oly rég kaptam ajándékba az Eger melletti Ostoros Böjt Pincészetének 2013-as Bikavérét, akik így írnak magukról honlapjukon: "Most láttuk elérkezettnek a pillanatot, hogy megismertessük magunkat a magyar borfogyasztókkal. Az Egri Csillagunk és Bikavérünk is mind a személyes szenvedélyünket és a terület adottságait hangsúlyozzák. A Kutyahegyi dűlő, a barna erdőtalaj és a fiatal borász fiunk, mind mind garancia a minőségre. Folyamatosan alakulunk, újulunk, de úgy éreztük eljött az idő, hogy megtegyük a következő lépéseket felétek." Jól tették, mondom én, mert a csavarzáras palack lendületesen fiatalos, gyümölcsös bort rejt, a kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot, blauburger és zweigelt házasításából. Piros bogyósok, szeder, fűszeresség az illatban és a kortyban, amihez határozott tartás párosul, de mégis megőrzi könnyedségét, ami nagyjából azt is jelenti, egyik pohár kívánja a másikat. Mindezt rendhagyó módon, az Attilával közösen főzött, általunk fúziósnak nevezett leves után ittuk, ami a japán miso és a thai pho leves egyesítéséből született. A gyári miso tengeri algás alaplébe jutott currys csirkemell, zöldség, répa, gyömbér csíkok, és legvégén még háromperces japán udon tészta is került bele, tartalmas, és erős levest kanalaztunk. Néha érdemes a szabályokat felrúgni, mert a könnyed bikavér jólesett hozzá.
