2017. szeptember 22., péntek

A nyár utolsó napjai

Persze, ez utólag derül ki, hogy azok voltak, amikor már szakad az eső, és a mérsékelt égövi ősz kopogtat az ablakon, mint abban a bizonyos korosztályos slágerben. Mindenesetre, a hideg lakásban szívet melengető felidézni a grillrács alatt izzó parázs melegét, s arra gondolni, hogy Attila hamburgere erősen megérdemelte a St. Andrea Egri Csillagot. Miután az ember az ilyen alkalmakkor nem jegyzeteket készít, hanem inkább élvezi a lugas alatt a napsütést, a baráti társaságot, ezért most a klaviatúra előtt az emlékezetére hagyatkozik, amely cserbenhagyhatja az apró részleteknél, de nem is ez a lényeg. A marhaszegyet Texas állam kivételével nem sokra becsülik, de ott brisket néven nemzeti eledel, vélhetően innen indult Attila gasztronómiai kalandozása, ami nehéz út lehetett, mert rengeteg előkészítést, pácolást igényelt. Mindenesetre, ahogy a fotón is látható, erőfeszítéseit siker koronázta. A hús még korábbi napon különböző borsokból, durva sóból készült száraz pácot kapott, és az előzetes otthoni sütés után került a szabadtéri grillrácsra. Köretként érkeztek a paradicsomkarikák, a frissen szedett rukkola, az enyhe ecetes lében ázott gyöngyhagyma és az elmaradhatatlan barbecue szósz. Attila tökéletességre törekvő szakácskodása nem hagyhatta el a menüből a saját sütésű zsemlét, amit a nyílt tüzű pirítással lett még pikánsabb, s még nem említettük az alapul szolgáló fűszeres majonézt. A méltó ebédtől a bor sem maradhatott el, a St. Andrea borászat Egri Csillagja (2015) a birtok fehér szőlő fajtáinak házasítása, éppen abból a célból, hogy egyetlen borban próbálja érzékeltetni az erre a borvidékre jellemző ízeket, zamatokat. Mindezt sikeresen teszi, a karakteres bor a pohárból friss kortyokkal és savakkal, virágos, könnyed gyümölcsös jegyekkel jelentkezik, tartalmas nedű és mégsem nehezedik el egy pillanatra sem, hosszan megmaradó zamatokkal, amelyek már jelzik a közelgő új szüret idejét.