A gyors ebéddel életet menthetünk, minden kamrában, polcon találhatunk valamit, amit felhasználhatunk az üdvös cél elérése érdekében. Eszembe sem jutott versenyezni a televíziós sztár szakácsokkal, és a tapasztalatok alapján, az interneten fellelhető „gyorsebéd” recepteket is fenntartásokkal kezeltem. Kényelmesnek tűnt a vöröslencse leves, amihez a lilahagymát enyhén megpirítottam olívaolajon, menetközben kisebb répakarikákat dobáltam a lábasba. Éppenhogy megszórtam rozsliszttel, kis vízzel felöntöttem, jól elkavartam, mehetett bele a mozsárban összetört, bárhol beszerezhető, indiai fűszerkeverék (mustármag, görögszéna, édeskömény, feketekömény, római kömény). Tettem hozzá még vizet, sóztam, lassú tűzön hagytam főni negyedórát, míg a lencse megpuhult, megszórtam petrezselyemmel, és a tálalásnál egy evőkanál görög joghurttal erősítettem az ízeket. Közben a kés lapjával szétnyomtam három kisebb gerezd fokhagymát, olívaolajon, egy-két kocka húsos szalonnán megszínesítettem, a vékony csíkokra vágott a zsenge toszkán cukkinit (másfélszer volt nagyobb egy teniszlabdánál) belezúdítottam a serpenyőbe, kicsit sóztam, borsoztam, a terasz fűszerkertjéből szedett kakukkfűvel, oregánóval, bazsalikommal pároltam. A mini fusilit fogkeményre főztem, a hét perces javaslatnál több kellett, a szűrés után a tésztaléből ment a mártásba, a kész tésztára parmezánt reszeltem. Meglepően jólesett hozzá a barátokkal készített, saját melrot, a tartályban érlelt bornak élénk a gyümölcsössége, van tartása, zamata és kellemes a lecsengése. Az ebédmutatvány a folyamatos mosogatással egy labdarúgó mérkőzés félidejét vette igénybe, de inkább a magyar bajnoki meccsek tempóját követte, mintsem az angol Premier League-ét.
