Mint majdnem minden történet, ez is úgy kezdődik, hogy a mángoldot Ázsiában több ezer éve termesztik, őse valószínűleg
a vadon termő tengeri répa, rokona a cékla és a sárgarépa. Több ezer év ide vagy oda, nálunk pár éve került a kertbe, egy kellemes csallóközi
baráti hétvégén fedeztük fel a vendéglátók példásan gondozott veteményesében. Főként én forszíroztam, hogy legyen nálunk is, de
most már családi kedvenc lett az étrendben, különösen azért, mert a fodroskellel együtt igen csak hidegtűrő, tehát sokáig friss zöldségként
fogyasztható, és ahogy írják róla: „szerves savtartalma miatt élénkítő hatású, gazdag A-vitaminban, C-vitamin tartalma
a paradicsoménál is magasabb, nagy pektintartalma miatt könnyen emészthető.“ Töredelmesen bevallom, én inkább azért szerettem, mert egyszerűen finom és változatos ételek készíthetők belőle. Most egy periférikus
változata következik, nevezzük a lusták ebédjének. A búzalisztből készült bolti tortilla a teflonserpenyőben való melegítéssel könnyen
göngyölhető, tekerhető lesz. A töltelékéhez a fokhagymát kis olívaolajon megfutattam, a jól megmosott, száráról letépkedett mángoldleveleket
rádobtam, a fehér borból is löttyintettem hozzá, sóztam, borsoztam. Mikor így megpárolódott mángold, a meleg tortillalapon elsímítottam, az éppen kezem ügyébe került sajtból
bőven reszeltem rá. A tortillát óvatosan összehajtogattam, egy evőkanál tejföl a perezsemmel még a tetejébe fért. Nekem ízlett hozzá a
Szászi Birtok 2018-as Badacsonyi Olaszrizlingje, mondjuk, illatában a rezedával és körtével, harmonikus savakkal, a bazalthegyeknek köszönhető mineralitásával,
utózöngéjében a fajtára jellemző kellemes petrolossággal.
