Az örök fodros kel a levesben

 

Azt írják róla, hogy a vadkáposzta termesztett változata, hidegtűrő fajta, de nem jön zavarba a nyári hőségtől sem. És tényleg. Ez utóbbit bőven megtapasztalhattuk tavaly júliusban, amikor a kapa éle úgy pattogott a kerti ágyasokban, mint a gumilabda a strandon. A telet simán átvészelte a teraszon, merthogy cserépbe is átmentettük, hogy kéznél legyen. Mert szeretjük a konyhában tudni. Kétségtelen, hogy az igazi mínuszokban egy kiszuperált frottír törülközővel óvtuk a hirtelen megrázkódtatástól. A képen látható leves egy tartalmas észak-olasz igen szolid változata, miután bekanalazása után nem kell visszamennem a rengetegbe fát vágni. Szóval, a hagymát olívaolajon üvegesre pároltam, ment a lábosba a kockákra vágott cukkini (mehetett volna krumpli helyette). Kis idő után felöntöttem vízzel, belerepültek a fodros kel levelek, sóztam, beleszórtam a rozmaring, kakukkfű és oregánó szálakat, a szabadtéri cserepes fűszerkertből. De bármi, kedvünkre való fűszernövény jó lehet. Egy evőkanál házi paradicsompürével is összekavartam a levest. A végén a „tartalom kedvéért” a tányérba csusszantottam az Atus-féle pirított  kenyeret. Persze, a levest izmosíthatjuk babbal, füstölt szalonnával, lencsével, stb., de ez most ilyen lett. Nekem ízlett. Szerintem könnyű fehér megy utána, irsai, tramini, sauvignon blanc.