2018. július 26., csütörtök

Rajnai rizling a cukkinis tésztához

Javában benne vagyunk a cukkini szezonban, túl a sajttal töltött, sörtésztában sült cukkini virágon, ami lássuk be, különlegesen finom, ha türelmes, ügyes szakács készíti. Most már a botcsinálta étekmesterek gyors tüzelésű cukkinis ebédjeinek ideje van. Az uborka és tök keresztezéséből, eredetileg olasz honból érkezett zsenge cukkini népszerű a hazai keretekben, és a boltokban is. Kockára aprózva, az olívaolajban "éppenhogy" piruló, összenyomott fokhagymagerezdekre szórtam a serpenyőbe, sóztam, borsoztam. Kis levet eresztett, ekkor az otthoni füvészkertből jöhettek a bazsalikomlevelek, meg a cukkinival nagy barátságban lévő paradicsomkarikák. A mártás sűrítéséhez főzőtejszínt használtam, a tapasztalatok alapján kis adagokban, külön edénybe mertem a tejszínhez a forró levet, azután vissza a serpenyőbe. Közben előírásszerűen „fogkeményre” főtt a spagetti, szűrés után a levéből keveset a mártásba is löttyentettem, ezután a tésztát, mártást jól összekavartam a serpenyőben, hogy elégedetten a tányérra merjem. A bor kissé kemény volt hozzá, az előző esti teszt, a szakmai előélete is több volt, mint biztató, arra gondoltam, talán senki nem kerget meg az asztal körül, ha ezt iszom az ebédhez. A rajnai rizling világfajta, a leírások szerint nem túl gyakori az egri borvidéken, de a Tarjányi Pince 2014-es Egri Fehér Superior-jának palackja tele van „plecsnivel”. Ha valaki kóstolta, tudja, nem véletlenül, ahogy nézegettem, az egyik borblogon tizennégy rajnai tétel közül a legmagasabb pontszámot kapta. Egyébként üsse kő, úgy van ez, mint sok minden mással az életben, nem a díjaktól lesz valami/valaki jó, de tegyük hozzá sietve, sokszor, mint most is, egybeesik a dolog. Szóval, az illatát nem igazán sikerült „belőnöm”, de kellemes, kora ellenére sem nehezedett el.  Nagy testű bor, töppedt szőlőből készült, ilyenkor a kortyban ott a sárgabarack, de gazdag ízében, az ásványosság mellett citrusos jegyek is vannak, szép, hosszú lecsengéssel. A pince ünnepi alkalomra javasolja fogyasztani a bort, én úgy gondoltam, a hétköznap is lehet ünnepi, pláne így, és a napsütötte nyárban, a teraszon.