Az évszakhoz képest túlságos jó idő volt most ősszel. Ennek megfelelően a kertben is jól tartottak magukat a növények. Leszámítva azt a pár napot, ami valódi hideget hozott. Azok érkezésével befellegzett a novemberi koktélparadicsomoknak. Azért ilyet nem minden nap látunk, s főleg eszünk. A mángold viszont átvészelt mindent, úgyhogy adventben készülhetett az egyszerű ebéd. Gerezd fokhagyma ment az olívaolajba, amin megpárolódtak a száruktól elválasztott, alaposan megmosott, papírtörlővel megszárogatott levelek. Csipetnyi só, egy-két tekerés bors ízesítette az ételt. Trappista sajtot reszeltem rá, és ezzel készen is volt az illendően szerény ebéd. Egyébként a gyors érlelésű sajtok esetében is érdemes konyhai hőmérsékleten tartani az elfogyasztandó darabot. Sokkal finomabb lesz, mint a hűtőből. A sótartó családi emlék szüleim 1938-as étkészletéből, egy gyári nyomású kommersz Zsolnay, a többi darab nagyjából odaveszett a történelem és az idő viharaiban. A borsőrlő szintén családi vonalról származik, de elég kanyargós volt az útja a konyháig. Ne feledkezünk el közös, már kvartettben készített borunkról sem. Az idei chardonnay státusza még újbor, s ha jelzőket keresek hozzá, akkor ezeket írom, friss, üde, fejlődőképes. A jövő biztató.
