A megbízható pannonhalmi fehér

A Tricollis magyarul három dombot jelent, egyben jelképezi a pannonhalmi bencések régi kolostorának hármas hegyét, de jelöli a három különböző fajtájú fehér (vagy vörös) borból készült házasítást a szerzetesek pincéjéből. A borvidék három tradicionális fajtájából, az olaszrizlingből, a rajnai rizlingből és a fűszeres traminiből - három dűlőből származnak - évtizede készítik itt a cuvée-t, mi is kóstoljuk egy ideje. Ha biztosra akarunk menni, ezért a palackért bátran nyúlhatunk. A Pannonhalmi Tricollis 2012 évjáratóról ezt tartják pincénél: "alapízét az olaszrizling, ropogósságát a rajnai rizling, fűszerességét a tramini garantálja, de most a termőre fordult pinot blanc házasításával gazdagságot, krémességet, nagyobb testet is csempésztünk a borba." Szóval, mint látható, színe üde halványzöld, élénk és tiszta, a rizling hozza a citrusokat, a fehér gyümölcsök ízeit, a tramini a virágos aromákat, határozott karakterű bor, jó savakkal. Kiváló tésztához, halhoz, fehér húsokhoz, meg csak úgy! Egy történet (forrás: Szép Magyarország), Liptai Zsolttól, a pannonhalmi borászat vezetőjétől: "Az első szüret alkalmával késő éjszakáig dolgoztunk a pincében és egyszer csak azt vettük észre, hogy valaki figyeli a munkánkat a háttérből. Meglepődtünk, hiszen a Főapát úr volt. Megkérdeztük tőle, hogy mi járatban van, és akkor elmondta, hogy a közösség küldte őt, hogy megtudják milyen lesz a bor : olyan amelyik rászolgál az áldásra, vagy olyan, amelyiknek szüksége van rá." Liptai Zsolt erre azt válaszolta a Főapát úrnak, hogy nincs más lehetőség ennek eldöntésére, mint a kóstolás.

Nem annyira szürke a francia barát

A Pinot Gris Vin D' Alsace 2012 rövid írásunk tárgya, abban a hiperben vásároltuk (olcsón), amit eddig nem nagyon kerestünk fel, de az utóbbi időben egyre gyakrabban és szívesen lépünk be az ajtaján. Nem csak borkínálata,hanem inkább kedvező árú különlegességeket is kínáló választéka okán. Alsace régió észak-keleten található Franciaországban, amit mi Elzásznak hívunk.Strasbourg a központja. A kuglófja és sörei mellett a borisszák a Vogézek lejtőin lévő pincék palackjait részesítik előnybe, világszerte híres fehérboros vidék. A mi borunk szerényen a ranglétra alján helyezkedik el, de ugyebár nem ez számít, hanem az íze, az pedig finom. Pénztárcakímélő módon megismerhetjük az itteni fehér borok minden kedvező tulajdonságát. A fajta pinot gris, rokonságban a pinot blanc-kal (fehér) és a pinot noir-ral (vörös), természetesen francia, nálunk Badacsonyban lelt otthonra. Itt testes, zamatos, tüzes bor lehet belőle, köszönhetően a bazaltos talajnak, meg a balatoni napfénynek. Egyébként, ahogy a lexikon írja: Mátraalján (kitűnőek is vannak közöttük), Pannonhalmán, Neszmélyen is gyakori borszőlő. A mi fiatal pinot gris-ünk a pohárban pörgetés után virágos illatokat ad, a telt, behízelgő kortyokban félszárazra hajaz, körtés, gyümölcsös ízekkel, van tartása a bornak, visszafogott alkohollal, kellemes a lecsengéssel. Szolid pénteki ebédhez ittam egy pohárkával, a tésztához gombás, cukkinis, paradicsomos mártás volt. A későbbiekben azért a maradék bor is elfogyott!  

Törököt fogtam nem ereszt

Gondolná-e bárki, hogy Törökországban óriási területen termesztik a szőlőt, de ennek 95 százalékából mazsola készül, s az utóbbi időben, a maradék öt százalékból viszont bor. Azt tudjuk, hogy az ottani vallási előírások szigorúak, tiltják az alkoholfogyasztást, úgyhogy merész ötletnek tűnik a borkészítés, de a Sarafin az egyik legismertebb, ebbe az irányba nyitó családi vállalkozás. Franciaországból importált fajtákat- chardonnay, sauvignon blanc, cabernet sauvignon és merlot - telepítettek a Gallipoli-félszigeten az Égei-tenger partján. Az első bort 1996-ban dobták piacra, s azóta töretlen a fejlődés.A fiúgyerek lepett meg ezzel a palackkal, aki az isztambuli repülőtéren egyik boltjában talált rá a 2011-es merlot-ra. Halogattam a kóstolást, mert hát ritkaságnak számít, hogy iszlám országból birtokol bort az ember, vártam a méltó alkalmat, ami aztán megékezett. Márton napon - régebben volt - barátainknál vacsoráltunk, és ekkor bontottuk fel az üveget, hogy a merlot legyen a kísérője az aszalt szilvával töltött libamellnek, amihez hagymalekvár, és mindenféle zöldséggel dúsított túrós rétes passzolt köretnek. Az étel-ital párosítás telitalálatnak bizonyult, illettek egymáshoz. A merlot tizenkét hónapig érlelték kis francia tölgyfahordókban. A bor színe szép mélyvörös, gyümölcsös illatokkal, telt, bársonyos a kortyokkal, mégis lágy, és ízében ott van a gyümölcsösség,cseresznye, eper, talán málna,mindehhez társul a fűszeresség, a tölgyfa hordó vaníliája, kellemes, hosszú lecsengéssel köszön el. Remek (török) bor!

Kiránduláshoz osztrák Zweigelt

A Zweigelt nálunk, a hatvanas években kezdte igazi pályafutását, a Kékfrankosból és Szentlőrinc fajtákból Dr. Zweigelt keresztezte 1922-ben, osztrák fajta. Bejött neki. Nagyon szerethető bor készíthető a szőlőből, rubintvörös, száraz, tanninban nem túl gazdag, ellenben meggyes, gyümölcsös az illata és az íze. Nem kell különösebben ünnepi alkalom ahhoz, hogy az ember megigyon egy-két pohárral. A mostani esős időben jólesik visszagondolni a napsütéses kirándulásra, amikor a szendvicsek mellé a hátizsákba került a zweigelt is. Mellette szólt, hogy csavarzáras volt a palack, ahogy ez az osztrákoknál megszokott, ha hétköznapi borról van szó. Megjegyzem, azért ez nem tűnt olyan nagyon hétköznapinak, ott díszelgett rajta a plecsni, hogy 2011-es tartalmát dicséretesnek találták a Falstaff, az osztrák bor-, gasztronómiai- és utazási magazin ítészei. A Kismarton melletti Sankt-Georgen fölötti Lajta-hegységben található a Lichtscheidl család húszhektáros birtoka, ott vásároltuk még régebben. Hasonló minőséget ezen az áron, hazai pályán nem nagyon lehet beszerezni, legalább ilyen jót, vagy jobbat viszont igen, többért. A szőlő agyagos talajon termett, a bort kisebb méretű tölgyfahordóban érlelték. A nagykönyv szerint sötét rubinvörös színű, fekete bogyós gyümölcsök illata száll fel a pohárból, bársonyos, kerek korty, gyümölcsös ízek, a tanninok elsimulnak, annyira finom, hogy később tűnik fel a tizennégyes alkoholfok. Remek bor!  

A tintahal szereti a hárslevelűt

Látható a képen, ez még igazi napsütés. Nyári. Akkor még ereje teljében jött a kertből a cukkini meg a paradicsom. Különösebb fakszni nélkül grillezve sütöttem meg a zöldségeket köretnek. Spanyolhonból érkezett (a boltba) az (üveges) zöld olívabogyó. Konzervből kerültek a serpenyőbe az tintahal(fejek) is, mégpedig Ausztriából utaztak Észak-Komáromba, ahol egy német üzletlánchoz tartozó hiperben emeltem le a polcról a dobozt. A globális kereskedelem (üzlet) bebizonyította válhat nemzetközivé a világ. Más portékák esetében, legyen az politikai vagy szellemi, eddig úgy tűnik, ez erősen kétséges lehet. Jelen esetben ez mindegy is, só, koriander, citrom jutott a tintahalakra. Finom lett, ezt már az elején sejtettem, úgyhogy hárslevelűt bontottam. Mégpedig régi, sokszor dicsért kedvencet, a Somlói Apátsági Pince Hárslevelűjét 2011-ből. Kimásolom egy korábbi posztból, mit gondolok erről a borról: "bazalton termett szőlőből készült, a náluk jellegzetes ásványos melegséggel, nektárossággal. A színe aranysárga, illatában a fehérhúsú gyümölcsök, mondjuk őszibarack, mellé enyhe virágosság társul. Telt korty, krémes testtel, az ízek kavalkádjával, kis egzotikus beütéssel, mézes hízelgéssel, de határozott alkohollal és tartással." Most sem volt másként, úgyhogy SAP.

Kékfrankos Burgenlandból

A Kismarton melletti Sankt-Georgen fölötti Lajta-hegységben található a Lichtscheidl család húszhektáros birtoka, sokféle fajtával, most a kékfrankost bontottuk. Attila barátommal a Fertő-tónál kerekeztünk, amikor az utolsó napon kitartó esőre ébredtünk. Ekkor jutott eszébe, hogy a közelben van az a pincészet, aminek 2009-es shirazáért lelkesedett az egyik magyar borbloger. Attila shiraz ügyben nem ismer tréfát, ezért hamarosan a háznál kóstoltuk a teljes szortimentet, persze az ominózus shirazból már kifogytak. A kóstoló remekül sikerült, úgyhogy néhány palack bort beszereztünk a későbbi időkre is. Ezek között volt a Lichtscheidl Blaufränkisch 2010-es, ami nem csak finom, de a hazai és hasonló kategóriájú borokhoz viszonyítva rendkívül baráti áron vásárolható meg. Gyümölcsös illatok, ahogy egy kékfrankoshoz illik, ízében a piros bogyós gyümölcsök mellé kellemes fűszeresség társul. A korty szép kerek, a bornak van tartása, de nem akar földhöz teremteni, bársonyosnak mondanám, illik a szeptemberi kora hideghez, egy kis melegséget ad. A kékfrankos Magyarországon az egyik legelterjedtebb szőlőfajta. Sopronban az járja, hogy nevét Napóleon, hódító seregében szolgáló katonák pénzéről kapta, amikor épp itt jártak nálunk. Burgenlandban annyira népszerű a fajta, hogy a tartomány északi részét szívesen nevezik Blaufrankischlandnak.

Egy tokaji furmint remek

Tokaj nem csak azzal egyenlő, amit gondolnak róla sokan, szóval az édes bor meg az aszú. Néhány év óta meg különösen nem, de azóta pláne nem, hogy néhány fiatal borász és pincészet, egy-két nagy öreg nyomdokaiba (is) lépve megpróbálja újrafogalmazni, mit jelenthet manapság mondjuk egy jó furmint. Hát, először is azt, hogy csontszáraz, mégis vibráló ízekben gazdag, ami megpróbálja a terület, sőt a dűlő (Betsek) sajátosságait megjeleníteni a borban. Balassa István Betsek Furmintját, 2011-ből erősen ilyennek gondolom. Illata és íze frissen gyümölcsős, a pohárból nekem őszibarackos, plusz egzotikus, a kortyban érett és telt, határozott savakkal, komoly szerkezettel, lecsengése remek. A borász maga így ír erről: "Borászatom filozófiája: az évjárat adta lehetőségek teljes kihasználása a lehető legmagasabb minőség elérésére, kézműves borászati módszerek alkalmazásával,  és ezen keresztül a termőhely, dűlő, adottságainak bemutatása.Tokaj-hegyalja csodálatosan változatos, mind szőlőfajtáit (Furmint, Hárslevelű, Sárga muskotály, Zéta), mind pedig geológiai adottságait tekintve, ezért a legmagasabb minőség keresése hosszadalmas folyamat, amelyben alapvető a  legkiválóbb minőségű szőlő megtermelése." Izgalmas kaland volt a bort, az én listámon ott van az elismerésre méltó tokajiak között, kóstolni csak egészen nagy és sátoros ünnep(ek)en ajánlott a borbarátok túlnyomó többségének. Nem olcsó, ellenben igen jó.  

A nagy bordói kistestvére

Ahogy kedvenc magyar borblogerem írja egy helyen, bántja az embert, ha nem ír minden borról, amit azért csak-csak megivott az elmúlt egy hónapban. Nincs ez másként e szerény blog szerzőjével sem, de ugyebár a lustaság mellett előfordulhatnak egyéb akadályozó körülmények is. Na, mindegy, ezen nem érdemes sokat lamentálni, miközben böngésszük a jegyzeteket, hogy melyik legyen az első a megörökített kóstolók közül. Választásunk a Reserve Mouton Cadet Saint Emilion 2007-es évjáratára esett, Bordeaux  ismert borrégiójából. Ha hiszik, ha nem, Saint Emilion városkáról kapta a nevét, amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Ez a mérsékelt árú, világsikert arató bordói márka Philippe de Rothschild borászatából kerül a piacra, összetétele 65 százalék Merlot, 20 százalék Cabernet Sauvignon és 15 százalék Cabernet Franc. A pohárban szép rubintosnak látjuk a bort, illata érett és lekváros, piros bogyós gyümölcsökkel és fűszerekkel. Mindez ízében is fellelhető, csersava bársonyos, lecsengésében ott a merlot kereksége. Elegáns, remek bor, nem véletlenül sikeres szerte a világban. 

Tapas vacsora a hőségben

Sokak szerint nem helyes a kései vacsora, de a kánikulai napokban tán elnézhető, hogy a hispániaira vettük a figurát. Szóval, tapas, ami a gasztronómia lexikonok szerint a spanyol konyha egyik jellegzetessége. Azt írják, bármiből lehet tapas, amit kis adagokra fel lehet osztani. A biztonság kedvéért azért kerestem szakirodalmat, hogy tutira menjünk. A vörösborhoz nem volt kedvünk, így marad a fehér a Mátra lankáiról. Fussuk át a menüt, egzotikus fogása az édesköményes narancssaláta volt, sötét olajbogyókkal, reszelt narancshéjjal erősített olívaolajos, fűszeres mártással. Elárulom, hogy kellett bele egy gyenge újhagyma is szeletelve, amit Szép Ernő, hogy irodalmi műveltségemet fitogtassam, „gyöngyvirágként” rendelt a pincértől, ha megkívánta a múlt század fordulója táján a valamely budapesti vendéglőben. A paradicsomsaláta ebben az esetben mozzarellával készült, a bazsalikomlevelek sem maradtak el, apróra vágott fokhagyma is került bele, megöntözve bőségesen olívaolajjal, tetejére petrezselyemlevél repült. A harmadiknak fejtős babot pároltunk puhára, borsóval, zöldbabbal, újhagymával, fűszeres olívaolajjal leöntve, egyébként egyikről sem hiányzott a finom sózás, borstekerés.  Szecskő Tamás Julianna 2010-esét gondoltuk illendőnek az asztalra, félédes, virágosan gazdag illatú királyleányka, a jól sikerült német, osztrák borokra hajaz, ha akarjuk hasonlítani valamihez is, mert tán fölösleges. Megáll ez magában, mint a cövek, gyümölcsös, ahogy az igazi nagyokat, ezt is szép savak támogatják. Így lesz még vibrálóbb, izgalmas zamatos az ízvilága. Kategóriájában a legjobbak között a helye.

Nyári ebéd fröccsel

Eltűntem kis időre innen, de nem vesztem el, úgyhogy a blog nem kering magányos szatellitként a világhálón, hanem folytatja kijelölt pályáját. Ételekkel, borokkal és összevissza mindenféle szövegekkel kedvem és időm szerint. Na, ez a szabadság, de legalábbis a látszata. Ennyi, stílszerűen kocsmai filozófálás után, szolid brokkoli tortaszelet kapott helyet a tányéron, egy kis szaftos tarjával, melléjük a teraszról csipegettem a balkonkertből néhány zöld-fűszert. A paradicsom a brokkoli tortához kötelező, ámbár, ha ínyencek vagyunk, akkor szezonálisan körteszeletekkel az igazi.  A töltelék nem bonyolult dolog, megpároljuk a brokkolit, ízlés és lehetőség szerint reszelt sajt, tejföl, tojás, ízesítés szerecsendió, őrölt bors és só. Mi gyári leveles tésztaalapot használunk, megjegyzem a sütés előtt a tetejére sem árt a reszelt sajt. Volt még ott vegyes fehér a baji hegyről, gondoltam, a nagy melegben fröccs dukál. Nem tévedtem. A Wikipédia ezt írja a fröccs legendájáról: 1842. október 5-én Fáy András a fóti pincéjébe hívta szüretre Vörösmartyt és néhány barátját. A barátok között ott volt Jedlik Ányos is, aki nemcsak az elektromosság nagy tudósa volt, hanem a szódavíz magyar feltalálója is. Ahhoz, hogy a bor erősségét kellemesen enyhíteni lehessen, nemcsak a szódavíz előállítását kellett felfedeznie, hanem természetesen fel kellett találni egy olyan üveget is, amelyből a szódavizet ki lehessen "fröccsenteni". Jedlik magával vitte a világ legelső szódásüvegét, majd a házigazda és a vendégek elképedésére elkészítette a Fáy-birtokon a legelső fröccsöt, amit németesen spriccernek nevezett el. Vörösmartynak azonban nem tetszett ez a szó, így helyette találta ki a fröccs szót. A költő később a Fóti dal című költeményében említi meg a szódával hígított bort: „fölfelé megy a borban a gyöngy”.

Szép borok a baji malomkőasztalon

Ez a történet úgy kezdődött, hogy odacsapódtam az irodalmi est alkalmi kocsmapultjánál Csendes Toll indián főnökhöz és törzsbeli harcostársához. Éppen veresbort kortyolgattak, inkább vidáman, mint búsan, én a fehér vadász jelmezébe öltözött borsznob óvatosan érdeklődtem, mely vidékről lenne az való. Bajról, közölték szűkszavúan, ahogy jól nevelt indiánokhoz illik, és öntöttek egy pohárkával a műanyagpalackból. Ettől a boldogtalanság érzete kezdett elhatalmasodni rajtam, egyrészt mi a francért vagyok ilyen előítéletes, másrészt most már mindenképpen innom kell belőle. Illatra, ízre korrekt bor volt az, úgyhogy kiszakadt belőlem a kiáltás, hát ez meg micsoda. „Kaberné szovinyon” lökte a választ a főnök, ekkor esett szét az arcom, s átcikázott rajtam a baji szőlőhegy látványa a cabernet sauvignon ültetvényekkel. Látva megdöbbenésemet, Csendes Toll nyugtatólag hozzátette, Sopronból veszik a szőlőt. Itt jött be képbe Stróbl Feri. 

Majd fél év múlva jutottunk el a Csaszkóczy pincébe, ami a baji buszvégállomás fordulójától nagyon laza sétával elérhető. Kedvesen fogadtak minket, Stróbl Ferenc és családja, akik az itteni mintegy háromszáz tőkéből, illetve most már Szekszárdról, Tokajból és Süttőről vett szőlőkből, a meglehetősen régi, takaros pincében tartályosan készítik a borokat. Kezdjük a végén, a meglepően jó borokat.  Kellemes, tágas kóstolóhelyiség van, de remek szokás szerinti „első pohár bor a pincében” után, a kerti malomkőasztalnál foglalunk helyet, ahol kóstoló mellé kitűnő pogácsát is kaptunk. Az olaszrizling (Süttő) 2012-es folyama színvonalasan hozta a fajta standardokat, a királyleányka az előző kondíciókkal, mélyebb tónusú volt a szokottnál, ízében is karakteresebb. Tolcsváról jött a tavalyi furmint szőlő, amit első alkalommal tisztességesen megcsináltak, nekem a házi vegyes fehér (2012) jött be piszkosul, nem véletlenül kapott a baji borok között aranyérmet. Megnyerően virágos illatú, kerek korttyal, ízében itt-ott apró vibrálásokkal, derék savakkal, lecsengésében mandulával. Muskotályra, szürkebarátra, irsai olivérre emlékszem nagy hirtelen, meg tán más fehérek is a pince feletti hajlatból. A rozé inkább sillerbe hajlott, többségben zweigeltből, kis rész pinot noirból, portugieserből készült. A szekszárdi (2011) cabernet francból, cabernet sauvignonból és a süttői merlotból kóstolt vörös házasítás is helyén van, illatában meggyes, mintha avar, tartalmas korttyal, kellemes csersavval. A cabernet franc (2011) ahogy kell, gyümölcsös, enyhe paprikás vonulattal, öntudatos tartással. Szóval, nekünk ízlettek a borok, biztatunk mindenkit, Bajra fel!   

Ha eljön egy pohárral az Estve

Valljunk színt az elején, veresben Szekszárd a kedvenc borvidék, de úgy igazából Vida Péter borait nem ismerem. Születésnapom alkalmából borkóstolóra vitt egyik barátom, akkor volt szerencsém csúcsborához, a La Vida-hoz, ami színtiszta merlot, és nevének játékos jelentése, élet. Az a régi délután enyhén a szalonspicc fölötti állapotban végződött, úgyhogy akkori jegyzeteimre, emlékeimre hagyatkozva írom, jó bor volt, a többi szekszárdi jó bor között, mert az onnan érkezett borászok tartottak bemutatót a múzeum átriumos udvarában. Ezzel együtt nem forszíroztam a Vida borokat, mert valahogy az ember ragaszkodik a régebbi kedvencekhez Szekszárdról is.  Egy újabb, hajaj, születésnapra kaptam a következő Vida Péter bort, az Estve 2011-ből, egyébként ebben az esztendőben ő lett az Év Bortermelője, ez a szakmai elismerés azért jelent valamit, hiszen a borászok adják a díjat. Szokták volt írni erről a borról, hogy pince alapházasítása, cabernet franc, kékfrankos, merlot és pinot noir összetétellel. Kis türelemmel és pohárban pörgetéssel előbújnak a gyümölcsös illatok, talán megy, ribizli, a korty közepesen telt, feszesek a savak, barátságos tanninnal, ízében pici fűszeresség lelhető fel, szolid, megbízható lecsengéssel búcsúzik. Nem más, mint amit a borász ígér a palack címkéjén, „békés beszélgetős, nyugalmas esték megbízható bora”.

A Mátra gyümölcsös fehérben

Nem árulunk zsákbamacskát, ezt chardonnay-t már kóstoltuk a Terra Hungarica bemutatóján, és az sem titok, hogy nem ez az első palack, ami elfogyott Szecskő Tamás borából otthon. Ha megadjuk a koordinátákat, akkor elsőként a Mátrát kell megjelölnünk, ott is Gyöngyöspatát, mégpedig a Peres-dűlő 38 éves ültetvényét. Mit tudhatunk még? Azt mindenképpen, hogy 1 kilogramm tőketerheléssel szüretelt a borász, tehát erősen érvényesült a hozamkorlátozás a 2011-es évjáratban is. Színe világosabb aranysárga, illata a fehér húsú gyümölcsöket idézi, egyébként az íze is, száraz, ott van benne a hullámzó vibrálás, strukturált, szép savakkal, harmónia, elegancia. Nagyjából ez a bor. Ennél több nemigen kell.

Dicséretes olaszrizling a lazachoz

Kis olívaolajon megpirítottam a kenyérszeleteket, amire felhalmoztam egy kis paradicsomos, fokhagymás, kakukkfűvel, sóval, borssal sült padlizsánt, tettem még hozzá apróbbra vágott szárított paradicsomot. Szóval, így készült el a bruschetta, maradt kicsi a pirítósokra szánt zöldségekből, elfért a tányér szélén, a vajon sütött lazacfilé mellé, amit sóztam, citromot facsartam rá, enyhén. Látszik, hogy a „medvehagymás időkben” történt mindez, egy-két-három hete, úgyhogy az is került rá. Mindehhez dukált a jó bort, tehát a választás Bussay László Csörnyeföldi Olaszrizling 2008-asára esett. Színében aranysárga, virágos, citrusos illattal indulunk a kortynak, ami harmonikus, kerek, gyümölcsös és mandulás, gondolkodásra hajlamosító szép lecsengéssel. Szeretem a Bussay borok csiszoltságát, eleganciáját, nagyon ott vannak a szeren, csalódást eddig nem okoztak, nem nyúlunk mellé a polcon, ha egy Bussayt emelünk le, bármilyen alkalomra. 

A dél-amerikai syrah kaland

Úgy indult a dolog, hogy átugrunk Ritához és Attilához, viszünk egy vöröset, aztán úgy folytatódott, hogy készítettek vacsorát, telefonáltak előtte legott, így számítsunk. Persze, megint kitettek magukért, marhalábszár volt ízesen, szaftosan, padlizsánnal borítva, hozzá kukoricalisztből pirított golyókat sodortak, némelyiket chilivel bolondították. Ehhez ittuk Chiléből a Ventisquero Syrah Grand Reserva 2006-ot, a Maipo Valley ültetvényein érett a szőlő. Elég régóta érlelődött a palackban a bor a pincében, gondoltam, ez jó alkalom lesz az ismerkedésre. Nem tévesztettem, illatában ott voltak a fekete bogyós gyümölcsök, ha azt mondjuk fekete ribizli, nem hibázunk nagyot, ehhez csatlakozott még egy füstös felhő, ásványos melegség. A korty kerek volt, finom fűszeres, érett tanninokkal, nekem bársonyosnak is tűnt, igen jól ihatónak, az ételhez meg igen csak passzolt. Akárhogy is, nagyon kellemes, beszélgetős este volt.

Nyári szezonnyitó a tavaknál

Kikerekeztünk a tavakhoz egy kis sütögetéshez, ahol Attila és Rita gondoskodott a menüről. Megkötés csak annyi volt, hogy két palacknál többet nem bontunk, megvárjuk a késő délutánt, és autómentes dűlőutakon tekerünk vissza. Ebben a helyzetben nyilvánvaló volt, hogy a borlista a könnyebb fajtákat részesítette pályaelőnybe. Főfogásnak májas- és véreshurka, kolbász "napozgatott" az omlós  parázs feletti rácson. Előéteknek kenyeret pirítottunk ugyanott, amire szőlőmagolajat locsolgattunk, majd fokhagymás kucsmagomba darabkákat szórtunk rá, lefedtünk vékonyra szeletelt mozarellával, karikára vágott paradicsommal. Szóval, ez egy itáliai bruschetta lett, amit arrafelé bruszkettá-nak ejtenek.  A fenséges nagyjából fedi a lényegét. A lugasban már megindultak a szemek, a kis ház árnyékában is érződött a túl korai nyári idő, a felszálló füstös illatokat elég sűrűn felénk libbentették a könnyű szellők. Mondhatni idilli állapotok uralkodtak, amit csak fokozott egyik kedvenc borászunk - sok van - idei fehérbora, Pálffy Gyula Olaszrizling 2012-ese. A tavalyi Balaton-felvidéki nyaralás óta szépen vásárolgatjuk borait, ezek is azok közé tartoznak, amik eddig nem okoztak csalódást, inkább örömét leli bennük az ember. Ennek a mostani folyamnak hona a vulkáni talajú köveskáli Pellengér-dűlő, a tőkék huszonöt évesek, a bort tartályban, spontán erjesztették, és négy hónapon át finomseprőn pihentette a borász. A kereskedő szerint klasszikus Balaton-felvidéki olaszrizling karakter, egyet kell értenünk ezzel a megállapítással. Petrolos illatokkal, zamatos, de nem túlspilázott, száraz, fanyarkás ízekkel, nagyon jó tartással és az elmaradhatatlan keserűmandulás ízzel, igazán olaszrizling.

A grillezett "disznótoroshoz" friss, enyhén pirított bagettet faltunk, savanyúnak, kicsit édeskés káposztával töltött paprikát. Inni hozzá jó kis siller javallt, honnan máshonnan, mint Szekszárdról, ahol a svábos Fuxli (róka) néven forgalmazzák ezt a fajta bort. Az ötletgazda Heimann Zoltán (szintén kedvenc) így fogalmazza meg az alapvetést: ""a Fuxli, azaz a siller a rozéhoz képest egy lépéssel közelebb áll a vörösborokhoz, ez nagy előny, hiszen a sillerek még adják a rozék könnyedségét, de már mutatnak vörösboros hangulatot is" Mi Sebestyén Csaba Fuxli 2011-sét választottuk,  (toplistánkon szerepel ő is) a borból kékfrankost és kadarkát "szaglásztunk ki" Attilával. Fűszeres, kerek, kiegyensúlyozott kortyokat találtunk, illet az ételhez, hangulathoz egyaránt, gyümölcsös finom bor, fogyott ez is rendesen. Hosszas ejtőzés, beszélgetés után következett a kávé, amihez kelt tésztából készült mákoskalácsot fogyasztottunk. Néztük a virágzó gyümölcsfákat, élveztük a lanyhuló napsütést, madarak cikáztak a kék égen. Kicsit megijedtünk, arra gondoltunk, hogy nem lehetünk ilyen szerencsések, de aztán belenyugodtunk ebbe is. Aztán erdőn, mezőn keresztül komótosan, megfontoltan nyomtuk a pedált a lenyugvó nap fényében hazáig.

A magyar Bakator

A Pallas szerint, valószínűleg hinni lehet neki, a tizenhatodik században Nápoly vidékéről hozták ide, később az Érmellék és Badacsony vidékén forszírozták a fajtát. A lexikon írja, hogy kitűnő zamatú, zöldesbe játszó, sárgásszínű savanykás pecsenyebort ad a szőlő. „A bakator bornak 6-8, sőt 15 év kell hozzá, míg kitűnő zamatja kifejlődik, s jó hírét nagyon veszélyezteti, ha korábban bocsátják áruba.” Na, ezek után bontottam fel a szerémségi Maurer Oszkár Bakator 2011-sét, lesz, ami lesz. Azért előtte elolvastam a palackon a tájékoztatót, mely ismerteti, hogy „Nagyrészt a 103 éves hajdújárási, valamint a Nagy-Krisztus dűlő fiatal, bakművelésű ültetvényének termése a palackban lévő bakator. Ismét szeretnék bizonyítani, hogy a régi magyar fajták tudnak meglepetést okozni.” Az első kortyot úgy képzelném el, hogy csöndes falusi ház verandáján üldögélek a fonatos karosszékben, az asztalon kockás abrosz, a forróságban elcsendesült délutánban kicsit megforgatom a pohárban a bort. Napszítta szalmasárgának titulálnám, és ha belekortyolnék, jólesne szomjoltó savanykássága. A kortynak középen érdemes elidőzni kicsinyest, testesebb az annál, mint gondoljuk, sós, fanyar ízekkel, viselhető savakkal őrzi az időt, míg megszólal az esti harangszó. 

Medvehagymás időben a bor

Manapság mindenki medvehagymát keres, talál és eszik. Divatja vagyon, nagyon is helyesen. Egészséges, de nem mellesleg, finom. Én tizenkét éve találkoztam vele először a fővárosi bioboltban, akkor csak az odajárók ették. Csokorban árulták, ahogy napjainkban a piacon, de akkoriban erősebb áron. Rövid liaison volt ez a medvehagymával, ami az elmúlt három évben felparázslott ismét, tudniillik lelőhelyre bukkantunk a környéken. Nem titkos, mert ahányszor szolid mennyiséggel feltöltjük a készletet, hacsak nem túl korán megyünk, azért szaporán hajlongnak érte páran az erdő hűvösében, lévén ezt a helyet kedveli. Esszük zöldféleként mindenhez, készül belőle pesto, salátákban is kedvelt. Legutóbb a pesti sztárszakács egyik receptjében a spenótot medvehagymára cseréltük. Nem bántuk meg! Az avokadót meghámoztuk, kockákra vágtuk, ehhez kevertük a csíkokra vágott, vagy nem vágott medvehagymát. Ezt locsoltuk meg az öntettel, ami úgy készült, hogy szezámmagot pirítunk olívaolajon, megsózzuk, cseppnyi mustár, citromnak kis leve. Díszítésnek mellé tettünk egy-két paradicsomgerezdet, hozzá friss rozskenyér dukált. A salátákhoz egyébként sem egyszerű a borválasztás, mert fontos az ízek harmóniája.  Hogy fehér, az nem volt kérdés. Félédes, félszáraz lenne az esélyes, de olyan nincs kéznél. Marad a Somlói Apátsági Pince Furmint 2011-se, de ez nem volt tizenkilencre lapkérés, ismerjük a boraikat. Ez a boruk bazalton termett szőlőből készült, a náluk jellegzetes ásványos melegséggel, nektárossággal. A színe aranysárga, illatában a fehérhúsú gyümölcsök, mondjuk őszibarack, mellé enyhe virágosság társul. Telt korty, krémes testtel, az ízek kavalkádjával, kis egzotikus beütéssel, mézes hízelgéssel, de határozott alkohollal és tartással.  Szerintük a „fajta barátságosabb arcát mutató furmintot adott a 2011-es évjárat”. Passzolt a medvehagymás salátához. Egyébként is megéri barátkozni vele, de csak óvatosan, elég hatékony.   

A nagy bortriumvirátus a konyhában

Elkésve, de törve nem emlékezem vissza húsvét hétfőre, ami kétfelé osztja a magyar populációt, egy része hajnalok hajnalán már locsolja a lányokat, asszonyokat, kik vidáman és bizakodva várják őket, míg másik fele a népességnek elmenekül otthonról, hogy se így, se úgy ne vegyen részt a hagyományosnak mondott népszokás gyakorlásában. Az előző években a Bakony kietlen rengetegébe húztuk meg magunkat barátainkkal, de idén az ő konyhájukban gyűltünk össze, megóvni asszonyainkat a kölni elegyek felhőjétől. Mi voltunk a sorosok, úgyhogy szinte készen szállítottuk az ennivalót és hozzá, illendően a borokat. Kivéve a süteményt, azt a házigazdák magukra vállalták. Előéteknek a füstölt heringet cseppet megfuttattuk a gyengéden felmelegített vajon, óvatosan sütöttük a serpenyőben, hogy egybe maradjon. A tányérra elhelyezett uborkakarikákra került a frissen reszelt alapanyagból készült tejszínes tormából. A magos pirítós meg ráerősített erre a kicsit pápista kosztra. Amihez igen passzentos volt az Somlói Apátsági Pince Hárslevelű 2011-se, szó mi szó, ismertük már egy borkóstolóról, sőt nem ez volt az első elfogytatott palack belőle. Egyébként is azt gondoljuk, hogy a SAP borai nem csak finomak, de készséggel megfizethetők. Ha nem lenne sértő, szinte tokajinak mondanám, de gyorsan hozzáteszem, igazi somlói ez. Belekortyolva krémes, vajas és nyilvánvalóan óarany színű, szép márványablakokkal a pohár falán, egy-egy pörgetés után. Nekem fehérhúsú gyümölcsök, hosszú ízekkel, ásványos, bazaltos jegyekkel. A mézes-sós ellentétpár szép harmóniában, a savak nem hivalkodnak, de ott vannak, és egybetartják a mutatványt.

Borban maradunk a Dunántúlon, a szerzője újonc a csapatban, a fajtája nem, személyes kedvencem, az olaszrizling. De előtte kukkantsunk a tányérba, ahol féltenyérnyi, szaftos sült tarjához, leveles tésztába sütött fűszeres mángold tortaszelet dukál, ami bőven meghintett pirított fenyőmaggal. A töltelékben mindenféle reszelt olasz sajtok adják a kötőanyagot. Szomszédosan gerezd paradicsom, csak a szín kedvéért. A mostanság divatos medvehagymát sem felejtettük el, magunk szedtük a reggeli mise után az erdőben. A fák árnyékában, a maradék hóból bújtak elő a levelek. Borban maradunk a köves terepen, a Káli-medencében, Trombitás Tamás Szentbékkállai Olaszrizling 2011-se a regruta. Nagyon világos színe gyanakvásra adhat okot, de aztán jön e meglepetés, mert mégis telt a korty, zöldalmás, citrusos illatokkal. Nem ad mást, mint magát, határozott savakkal, egyszerűnek is nevezhetjük, de ásványos, zamatos, jó bor. Szívesen iszom belőle máskor is.

A süteményhez ugrottunk egy nagyot Tokajba. Attila eperkrémes piskótatésztát sütött, ehhez az Oremus Late Harvest 2007 évjáratot bontottuk, szinte csurgott, mint a méz, de komoly tartással rendelkezett. A spanyol tulajdonú cég borászai finom, édes birtokbora, természetesen késői szüretelésű szőlőből készült. Ezt írják róla: „a hárs ízeit és cukrát a zéta tüze, koncentráltsága és sava egészíti ki. 8,8 grammos sav, 115 grammos cukor arány jellemzi, amely minden évjáratban védjegye a bornak. Ezt fűszerezi a furmint és a tőkén betöppedt sárgamuskotály jellegzetes selymes aromája.” Mit tehetnék hozzá, stimmel.

Itt a tavasz és a muscat ottonel

A lexikonok szerint francia eredetű szőlőfajta, amely itthon leginkább a badacsonyi és a mátraaljai borvidéken honos. Ebből következik, hogy az itt látható palackban lévő bor Gyöngyöspatán, Szecskő Tamás pincéjében készült. Véletlenül kerül az asztalra, barátunk az online rendelt tételnél elnézte a mi listánkat. A borász nevét nem, merthogy annak borai közös kedvenceink. Ők ezt a muscat ottonelt már kóstolták, és annyira elégedettek voltak vele, hogy gondolták, nem baj, ha chardonnay triplázás helyett, ezt is megismerjük. Mindezt nem szándékosan, hanem véletlenül. Muscat Ottonel 2011 csavarzáras, tehát viszonylag gyorsan a pohárba kell kerülnie. Színre világos, ízre – bármennyire meglepő – muskotályos kissé, ezzel együtt friss és lendületes, minden fajtához kapcsolódó híresztelés ellenére, én úgy érzem itt a  savak sem hiányoznak. Harmonikus szép bor. Ittuk magában, pörkölthöz, füstölt kolbászhoz, szerintem mindegyiknél helytállt. Szóval, itt tavasz, mehetünk metszeni a szőlőbe.   

Vissza a rizlinges időbe

Vettünk egy Jean-Pierre Frick rizlinget. Kötéltáncosként ingott a lélektani határon, mert nem volt olcsó. Na, mindegy. Egyébként nem bántuk meg, mert nagyon finom rajnai. Nem szólva arról, hogy kellemes alkalommal és társaságban, kiváló étellel fogyasztottuk el. A pofára csak attól estünk, hogy csillagkupakosan zárták le a palackot. Ebből sok mindenre következtettünk, de ezt most itt nem osztom meg, ami a lényeg, jó volt a bor. Alsace régióban, biodinamikusan készült a Vogézek és a Rajna közötti völgyben, tehát Elzászban. Pierre Frick Riesling 2008, a pohárban szalmasárga, illatában citrusos és enyhén

petrolos, nem túl testes, de túl könnyűnek sem mondanám, íze, mint illata, ásványossággal, maradékcukorral, de száraz, szép savakkal, nekem mandulásan kesernyés lecsengéssel. A sült kacsamell szeletekhez saláta készült, répa, rukkola, koriander, snidling, olívaolajjal és balzsamecettel locsolva.

A húsvéti standard szürkebaráttal

Az udvaron lévő üstben természetesen idén is megfőtt a füstölt és a sima csülök, ez utóbbi a mélyhűtőből került elő. Természetesen hozta a formát mindkettő, vagyis ellenállhatatlanul finomak voltak. Hozzá az elmaradhatatlan otthon sütött házi fonott kalács, s mint látható – egy röpke erdei kirándulás eredményeként – az uborka, paradicsom, retek mellé jutott a hó alól kicsippentett csokornyi medvehagymának. A tojás még főtt a tűzhelyen, aztán az is odapottyant a tányérra, ahol feleségem családjának szokása szerint ott helye a lilahagymás krumplisalátának is. Szóval, szelíd eszegetéssel telt az idő, amihez Szászi Endre Szent György-hegyi Szürkebarátját kortyolgattuk 2011-ből. Olyan mázlista vagyok, hogy voltam pincénél egy sokat emlegetett nyári napon, szinte a teljes szortimentet végigkóstoltuk. Mit akarok ebből kihozni? Szászi fehérében még nem csalódtam, sőt, árához képest – érzésem szerint – mindig többet ad. Vöröseit eddig kihagytam, hülye szokás, de nekem a Balaton és környéke a fehérborok hazája. Ennek a szürkebarátnak határozottan szép színe van, szőlővirágos illattal, pont annyira krémes a korty, amennyire kell, én a bort megtámasztó savakat is érzem. Mézes, köves melegség, maradékcukor, nem hosszú, de kellemes elköszönéssel, egyébként ereje is vagyon. Szeretni való bor.

A három testőr Somlón

Ez a havas márciusi tél arra biztat minket, hogy nézzünk körül boros mappáinkban, hátha akad valami, amiről még nem számoltunk be. Rögtön rálelünk egy somlaira, és mit számítanak a mínuszok, már a látványtól megmelegedik a szívünk tájéka. Nem tagadjuk, kedvenceink bőven akadnak az itteni borok közül, de félő, hogy elfogultságaink jelentősen befolyásolták ezek választékát. Bevallhatjuk, bizony tartózkodó prekoncepcióval közeledtünk a nagy somlói burgundi palackjához. Aztán jól pofára estünk. Így van ez rendjén, nem kell „arcoskodni”, mondta volt a tréner a teniszpályán, miután fonák egyenessel elütött a hálóhoz igyekvő tanítvány mellett. Nagy Somlói 2009 a Kreinbacher Birtok, a Szent Ilona Borház elegáns házasítása, a hegyen forszírozott három fajtából, így furmintból, hárslevelűből és juhfarkból.

Ugorjuk a közepébe, mostani szokásaink szerint, nagyon is ízlett. A pohárban szép aranysárga volt, gazdag egzotikus gyümölcsök illataival, ananász, papaya bizonyosan. A tíz hónapos hordóban érlelés hozhatta a vaníliát. A telt, már-már vajas kortyban kirobbanó mineralitást éreztem, harmonikus struktúrával, erős összhangzattal, hosszú lecsengéssel. Még januárban ittuk, a kelkáposztalevélbe, apróra vágott abált szalonna került, ami szabadtéri üstben főtt sok minden mással. Ezután jött a só, paprika fokhagyma a hegyibe. A töltelék kiegészült egy kis csirkemájjal, a fűszerek meg snidlinggel, korianderrel. Kiváló volt, és a bor hozzá, egyszerűen fenséges. Csak így szerényen.

Visszatérés az olaszrizlinghez

Az ember végül csak visszaérkezik. Jó és rossz is, de mégiscsak itt van otthon. Izgalmas tájak és borok kedves emberek társaságában. Nagy ajándék, szerencsésnek mondhatja magát az, akinek ez kijut. A dél-afrikai borok után azonban jöjjön az első korty hazai. Mi lehetne más, mint olaszrizling. Ez legalább annyira miénk, mint ott a chenin blanc. Köveskál 2011, még a nyáron vettem a Káli Köveknél. Valahol a szomszédban nyaraltunk, de kóstolási célzattal tettünk egy kirándulást a faluba. A lányok, gyerekek fagylaltozni mentek, mi Atussal tudományos alapon végigkortyoltuk a választékot. Ennek eredményeként került egy cabernet franc (!) és az olaszrizling a hátizsákba. Az utóbbi a címkéről okosodva, Fekete-hegy Töltés dűlőjének félhektáros vulkanikus talaján termett a szőlő, amiből 1350 palack bor készült. Viszonylag kis tételről van szó. Az árából következtetve, jónak is tartják. Kezdjük a végén, nem tévednek. Tradicionális olaszrizling, hordóban érlelték. Világos szalmaszínű, már-már áttetszően az, ha akarom virágos illatú. Eztán könnyebb kortyra számítok de nem, közepesen telt, krémes a bor. Érezni a mineralitást, a napsütötte órákat, és a finisben a kesernyés mandulát. Struktúrája feszes, van tartása, az alkohol pont a kívánatos. El van ezzel a borral az ember. Három-négy pohár után szebb a világ.   

Az alkalmi borturista 3.

A Boschendal kúria pontosan úgy néz ki, ahogy az útikönyvekben. Rögtön kezdődhetne egy szappanopera forgatása. Hatalmas lombok alatt telepszünk le, előttünk hat borospohár, az egyikben víz van. Nem aprózzák el, egyszerre megkapjuk a teljes kóstolóadagot.

Egy hosszú, hajdani gazdasági épületben alakították ki a kóstolóhelyiséget, éttermet, ahol mindenféle boros csecsebecséket vásárolhat a kedves látogató. A borászat, a kőkerítés mögötti területen, rejtve a szemek elől. Oda szorgosan érkeznek a traktoros utánfutók, már javában zajlik a szüret. A Boschendal Wine Estate-t 1685-ban alapították, az itteni legnagyobbakhoz tartozik.

A zürichi fiú már nyíltan bagózik, de ez senkit nem zavar. Legalábbis nem mutatja. Kezdeményezésére a társaság belebonyolódik kormányok felelősségének taglalásába, különös tekintettel a társadalmi javak igazságos elosztására. Ezzel elvagyunk egy darabig, de a borokról sem feledkezünk el. (Az árak nagyjából megadva, forintra átszámolva zárójelben.)

Pavillon Blanc 2011 Ehhez a fehér házasításhoz az ott favorizált chenin blanc-t, sauvignon blanc-t, colombar-t és hanepoort-ot használták. A bor tutira megy, hűtött, acéltartályos erjesztés. Gyümölcsösség, friss illatok és ízek, nekem őszibarack és zöld alma jön át. A Pavillon sorozat a választék alsó szegmenséhez tartozik, de a bor, különösen a két utóbbi szőlőfajta miatt, nagyon behízelgő. (1000)

Blanc De Noir 2011 A három menő vörös, merlot, cabarnet sauvignon és shiraz házasításából készült rosé. Nem okoz csalódást, ropogósan friss, cseresznyével és eperrel, ráadásul hagy egy kis merengést. Azt mondja a marketing, hogy ez itt felettébb kedvelt rosé. Ezek után elhiszem nekik. (1200)

Le Bouquet 2011 A hölgyeknél nagy sikert arat. Muskotályból, sauvignon blanc-ból és cheninből összehozott félédes. A virágos illatokat trópusi gyümölcsízek követik, az ananászt felismerem. Nem rossz, de én savakban strukturáltabbnak képzelném. (1200)

Pavillon Shiraz-Cabernet 2009 A tartályos erjesztés után francia tölgyfahordóba is kerül belőle. Ott a vanília, de megőrizte a gyümölcsösségét is. Az illata csábítóan fűszeres, az ízre sincs panasz, meggyes, bogyós gyümölcsös, de nekem nem tűnik túl bonyolultnak. (1200)

Lanoy 2009 (cabernet/merlot) Ez már keményebb tétel. Szilvás, lekváros, a cabernet sauvignon-t a merlot szelídíti, a tannin nem bántó, szóval rendben van, de ha csodát várunk, azt máshol kell keresni. (1500)

Lassan nem csak a szóból, de a borokból is kifogyunk. Az alsó széle közepe volt a kínálat, ez fért be a büdzsébe. Terry is visszatér a petanque pályáról, ahol eddig múlatta az időt. Negyedik éve hordja-viszi a csoportokat, most éppen itt, ahogy szavaiból kiderül.

Dél-Afrikában a borászatok és idegenforgalmi szakemberek profi körülményeket teremtenek. Nem csak turisták, hanem hazai versenyzők is rengetegen keresik fel a borvidékeket. Teszem hozzá, hatalmas ország, kis hazánk, ha jól számoltunk, százhúszszor elfér benne. Na, jó, nem lakják oly sűrűn. Kóstolók, szállás, étterem, vásárlás, sport és kedvesség várja az idelátogatókat. Egy kóstoló, majd félig a pohár, 150 forint, a prémium kategóriák 300 körül mozognak, de vannak tételek, amik nem kóstolhatók, ott bíz’ meg kell venni a palackot.

Stellenbosch-ba visszaérve különösebb fakszni nélkül további jó nyaralást kívánunk egymásnak. A svájciak Terry bázisára, egy ifjúsági szállásra tartanak, a hollandok bevágják magukat bérelt autójukba. Mi, kedves vendéglátó kuzinunk, Kathy kocsijához igyekszünk. Délután csak beleszagoltam a poharakba, mondja mosolyogva, persze, bődületes angol akcentussal, merthogy Malawiban született, Zimbabwében (leánykori nevén Dél-Rhodesiában) élt néhány évvel ezelőttig, most meg férjével együtt, itt Dél-Afrikában. Ilyen a világ morfondírozunk. Aztán, hogy ne legyünk túl szomorúak, fokvárosi szállásunkon gyorsan felbontunk egy üveg bort.

A borravalo.hu-n megjelent írás!        

Az alkalmi borturista 2.

Paarl felé vesszük az irányt, hatalmas szőlőültetvények között vezet az út. Minden boros kiadvány azt ígéri, hogy csodálatos a táj, jók a borok és barátságosak az emberek. Ebből kettő tökéletesen stimmel.

Fairview Wine Estate a Back család harmadik generációjának birtoka, ők 1937 táján vették át a korábbi tulajdonosoktól. A hetvenes évek közepén felpörgették az üzemmenetet. Nem csak borokat, (kecske)sajtokat is készítenek, meg minden mást, amit a gazdaság ad, lekvárokat, csatnikat, pékárukat. Címerükön szőlész díszeleg egy kecske társaságában.

Óriási épületegyüttesben fogadják a vendégeket, többféle borkóstolási helyszínnel, de közülük választani erősen pénztárcafüggő. Naná, hogy mi a központi közös helyiségbe nyomulunk. Ez is csillogóan és praktikusan berendezett, több borpulttal. Mögöttük készséges borfiúk öntögetik a kuncsaftok poharába a listáról kért borokat. Pontosan hatpohárnyit, de nem csinálnak kabinetkérdést belőle, ha a delikvens nem éri be ennyivel. Kör alakú pultnál zajlik a 15-20 féle valóban kitűnő sajtok ízlelgetése. Grátisz, a többség úgyis vásárol belőlük.  Kitűzőm szerint aznap a 224-dik (délelőtt 11 óra van) látogató vagyok. Ennyit a forgalomról. Most két borról, a többiről ne essék szó.(Az árak nagyjából megadva, forintra átszámolva zárójelben.)

The Goatfather 2011 Az itáliai hagyományokra és fajtákra építik, ami belefér onnan, Sangiovese, Barbera, Cabernet Sauvignon és Nebbiolo. A címkén humorosnak szánt nevéből adódóan, persze, hogy kecskefej vigyorog. Az összetétel arányairól semmi, azt mondják, családi titok. Esetenként az évjáratot is alig sikerül itt kihúzni a borfiúból. Rubinvörösnek látom, illata, íze gyümölcsös, élénk savakkal, kellemes lecsengéssel. Közepesen súlyosnak gondolom. (1800)

Fairview Durif 2010 Csapjunk a közepébe. A legdrágább és a legjobb bor a kóstolólistáról. Asszondja a másik, kedvesebb borfiú, hogy a fajta Franciaországból származik petite shirázként, de Amerikában lett igazán népszerű. Az ebből készült borban erősebbek a savak, érzékelhetőbb a tannin, nem szólva a magas alkoholfokról. Ez utóbbi esetünkben 15 fok, de nem tűnik annyinak, a savakat meg a tannint pedig bársonyosabbra szelídítették. Mélyvörös, illata, íze is a shirázra hajaz, szeder és csokoládé, telt kortyok, hosszabb utóízzel. (3000)

A kedvesebb borfiú kérdezi, milyen nyelven beszélnénk feleségemmel. Felvilágosítjuk, de korábbi tapasztalatokból okulva, megadjuk a telefonos kérdés válaszát is, Európában van. A fekete fiatalember (mindegyik borfiú az) elmosolyodik, majd egy előkészítő jobbegyenes után, Tokaj mondja, könnyed balhoroggal, félperces értekezés a kadarkáról, padlóra küld bennünket. Dagadó honfiúi kebellel foglalunk helyet Terry mikrobuszában.

Irány Franschhoek, ahol a hugenotta emlékmű előtt suhanunk el. Rengeteg a borászat és étterem, a Le Quartier Francais Michelin csillagos. Kis csapatunk nem idetart, beérjük egy szolidabb árnyas teraszossal. Itt Terrytől megtudjuk, hogy nem ő a Mikulás, magyarul a kávé fakultatív. Babotie-t eszem, ami idevaló étel (lásd még lecsó, ahány vidék annyi szokás), itt darált marhahús, élénk fűszerekkel, erre tojásrántottát simítanak, citrom- és narancskarikákkal.  Hozzá curry porral kevert rizst halmoznak egy másik tányérra, sok salátával. A ház veresborát kapjuk, itthoni szlengben, jó kis ivóbor.

Fel a hegyre és máris a Dieu Donne Vineyards pázsiton elhelyezett egyik asztalától bámuljuk a pazar kilátást a völgybe. Egy francia-mauritiusi üzletember kereste a gyökereit Dél-Afrikában, aztán megtalálta. Ezt a borászatot is 1987-ben. A régi ültetvények melletti telepítésekkel és egy dél-afrikai borász szerződtetésével kezdődtek el az új idők. Miközben a francia hagyományokra igyekeznek támaszkodni. A címerben a francia trikolor és a keresztes hadak keresztje.

Méthode Cap Classique 2010 A francia hagyományokból következik, hogy itt is pezsgővel indítunk, palackban erjesztett chardonnay. Klasszikus készítési mód, limitált tétellel. Egyébként szinte mindenhol nyomják a buborékost. Rendben van, jólesik. (3000)

Merlot 2010 Tizenhat hónapig volt tölgyfahordóban, illatával nincs baj. A színét nem látom ragyogónak, de az első korty testessége, gyümölcsössége reményt keltő, viszont utána nekem nem áll össze az ígért tanninos struktúra. Az is lehet, hogy nincs érzékem a merlot-hoz, vagy nem ittam még igazán jót. (3000)

Cabernet Sauvignon 2009 Terry nagyon kapacitál, hogy kóstoljam meg. Értelemszerűen ez sem vékony bor, sőt. Színében mélyvörös, illatában bogyós gyümölcsök, ízében dettó, plusz fűszeresség. Az alkoholfoka 14-es, nem vág nyakon, viszont a végén enyhén bekúszik a paprika, nem zavaró, de van. Kicsit hűvösebb a nyári klíma. (3000)

Ülünk, mint az iszap. Nincs tömeg, a táj tényleg fantasztikus. Élvezzük a februári utószezon egyáltalán nem bágyadt napsütését. A holland pár meséli, hogy egy hónapot töltenek itt Dél-Afrikában. Nemrég házasodtak össze, mielőtt elkezdik a polgári életet, kicsit utazgatnak. Martinique-ról érkeztek. Terry forszírozni kezdi az indulást, a beígért hét órából már csak kettő van vissza. Neki akkor lejár a munkaideje, de ezt nem mondja ki.

A borravalo.hu -n megjelent írás!

Az alkalmi borturista

A repülőgépen pohárnyi jeget adnak a chardonnay-hoz. A helyiek nyomják a poharaikba. Dél-Afrikában majd mindenhol jég dukál a fehérhez, a „rídvájnhoz” nem. Ezután indul a bortúra Stellenbosch-ba. Persze, jégről szó sem esik. A település tele emberekkel, mindenki bort akar kóstolni. Bár számtalan borbár kínálja magát, de autó- és mikrobuszokon több borászatba is eljuthatunk.

Terry vezetésével és Easy Rider feliratú mikrobuszával, holland, svájci, magyar és hazai játékosokból álló kis csapattal vágunk neki a hétórás kalandnak. Ebéd majd Franschhoek-ban, az elűzött hugenották alapították az 1600-as évek végén. A Malan-család is a francia protestánsokig vezeti vissza családfáját, övék a Simonsig Wine Farm. A teljes szortiment megy Angliába, egyébként még negyven országba szállítanak.

A borászatban hatalmas fém- és cementtartályokba kerül a must. A komolyabb fajtákat kanadai, francia tölgyfahordókban érlelik. A hordókat öt év után eladják konyakos cégeknek. A testes vörösek parafadugót kapnak, a többi műanyagdugót vagy csavarzárat. Filozófiájuk szerint ezeket egy éven belül úgyis megisszák a vásárlók.

Shiraz-t szüretelnek a februári nyárvégén, kistraktor húzta utánfutókon érkezik a szőlő. Éppen úgy, mint otthon Látóhegyen a zenit. Na jó, a traktorvezető nem hasonlít a Sós Lacira. Kíméletesen préselik a fürtöket, nem csak a kocsánytól, a magoktól is megszabadítják a szemeket. A mustot egy ideig fémtartályban hűtik, aztán megy a hordókba.  Borászhölgy kismama, az év borásza is volt, felügyeli a technológiai folyamatokat.

Mi a tornácos teraszon telepszünk le. Terry egy itteni régi szokás szerint karddal nyakazza le a pezsgőspalackot. Mérsékelt siker. Kezdődik a kóstoló, stílusosan ezzel a száraz „sampánnyal”. (Az árak nagyjából forint/palack a végén.)

Kaapse Vonkel 2011 Általában nem rajongok a pezsgőért, de még én is érzem, hogy alapjáraton nagyon jó. Ittam itthon egy árban négyszeres, stílusában hasonló franciát, simán pariban van vele. Minden dél-afrikai pezsgőnél hangsúlyozzák, hogy francia metodika szerint készült. Ők tudják, miért. Chardonnay és pinot noir, két százalékban még valami ritkaság. Tényleg elegáns, kellemes, hosszú ízekkel. (3000)

Chenin Blanc 2012 A dél-afrikai olaszrizling, a meghatározó fehérbor, nagyon a sajátjuknak érzik. A kóstolósorból a legolcsóbb. Szalmasárga színe becsapós, mert teltebb annál. Virágos illatok és egzotikus gyümölcsök, nekem ananász sejlik, finom utóíz. (1000)

Gewürztraminer 2011 Kuriózum errefelé ez a fajta, büszkék is rá, állítólag túl meleg van hozzá. Minden stimmel, aranysárga, egzotikus illatokkal, ízekkel, középen kis mézességgel köszön be, persze, hogy félédes bor. Nincs is vele semmi baj, ha az ember nem ivott magyar fűszeres traminit, de hát ivott. (2000)

The SMV 2010 Shiraz, mourvédre és viognier házasítása, elég erőteljes bor. Rubintosan vörös, illatában bogyósgyümölcsök, a shiraz adja az alaphangot, de ízében nekem fásnak tűnik, igazából, meg egyáltalán, de valahogy nem szeretem. (2500)

Redhill Pinotage 2009 Kezdjük a végén, bingó! Na, ez ott van a szeren. Nem véletlenül kapta a plecsniket. Ez az ottani vörös fajta, pinot noir meg cinsaut keresztezéséből a pinotage. Súlyos, testes vörösbor készül belőle, mint ez is. Kiegyensúlyozott, harmonikus, ízgazdag, nagy élmény. (7500)

A borászatban 25 bort kínálnak kóstolásra és 35 fajtát vásárlásra. Szedelőzködünk, bedobom a rotterdami fiatalembernek „Jozef Kiprics”-et, szülővárosom futballhírességét. „Örökre a Feyenoord legendája marad!”, hangzik a válasz. Meglapogatjuk egymás hátát, nem hiába töltöttük borozással az időt. Beszállunk a mikrobuszba, célba vesszük az újabb borászatot.  Az élet szépnek tűnik. 

A borravalo.hu -n megjelent írás!

A hat mesterlövész cabernet franc

Csak sikerült összehozni egy kóstolót a fajtából, ami barátaink érdeme. Mint az is, hogy hat mesterlövész borász palackját sorakoztattak fel az asztalon, persze, előtte gondosan becsomagolták az üvegeket. Most akkor néhány szó a tapasztalatokról. Azt tudjuk, hogy világfajtáról van szó, amit talán honunk kivételével ritkán palackoznak önállóan. Szelídítik vele az erős kékszőlőből készült borokat, főleg az úgynevezett Bordeaux-i házasításokban használják erre a célra. Szerencsére, nálunk más irály is van, különösen igaz ez Szekszárdra és Villányra, de manapság már sokfelé, még a fehérboros vidékeken rászánják magukat a cabernet franc-ra, csak úgy magában. Nálunk csak Villány szélét érintettük a kóstolóval, de volt Dél-Balaton, Szekszárd, meg Füred környéke. Az évjáratok 2007-től 2009-ig terjedtek, öt marcona férfi és három szelíd hölgy emelgette a poharát, s próbálta a tízes skálán belőni a pontszámokat. Az illatot szinte mindenik hozta, ki jobban, ki kevésbé, színre már nagyobb volt a szórás, tán még fakóbb is akadt, de ezt fedje jótékony homály, mert később kiderült a társaság korábbi nagy kedvencét kéne felfednünk, az meg nem lenne szép dolog, éppen ebből kifolyólag. Erdei gyümölcsök, lágy, harmonikus savak, kellemesen bizsergető tanninok, talán így lehetne gyorsmérleget vonni a borokról. Természetesen, az egyetlen női borász nyert, teszem hozzá, régóta kedveljük borait, amit ittunk tőle, abban még nem csalatkoztunk. Mindenesetre a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, mindegyik bor magas színvonalat képviselt. A kóstoló napján így raktuk sorba őket, zárójelben a pontszámok: 1. Iványi Zsófi 2007 Vokány (9), 2. Pósta Borház 2009 Szekszárd (9), 3. Légli Géza 2009 (8) Kislak, 4.-4. Sebestyén Csaba 2008 Szekszárd (7) – Ikon (Konyári János) Evangelista 2007 Balatonboglár (7), 5. ifj. Figula Mihály 2009 Balatonfüred (6). Itt vége, fuss el véle, de azért lesz folytatása.

Vörösboros vacsora Villányból

Kedves barátaink megint kitettek magukért, marhanyakat hoztak a serpenyőbe a Vámház térről. Jó szaftosan, mindenféle finom fűszerekkel főtt, sült, párolódott, és ezt tetézték meg a köretnek készített sült töktallérok. Mindehhez magos lepényt sütöttek. Marokkói recept szerint, persze. Csak szuperlatívuszokban szabad szólni. Hozzá jött a villányi vörös, bevallhatjuk, nem túl gyakori ez közös vacsoráinkon. Mármint Villány. Lehet, túl sok boros blogot olvasunk. Na, mindegy, most Vylyan Montenuovo Cuvée 2008 került a pohárba. Hozta a sztenderdet, ahogy ígérte. Cabernet franc, merlot és syrah házasítás, élénk, gyümölcsös, tényleg „arany középút” a testesebb és a könnyedebb vörösök között. Szép struktúra, zamatos, harmonikus, arányos, jók a savak. Erősen itatja magát, különösen illett ehhez az ételhez. 

A változatosság kedvéért olaszrizling

Halványan szalmasárga szín, ha pohárba tölti az ember a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Olaszrizling 2011 -esét. Illata virágos, őszibarackos, ízében finom gyümölcsösség, élén k savakkal és a végén az elmaradhatatlan keserűmandula. Tudható a tartályos érlelés, nekem az ízvilága hajaz az újvilági fehérek stílusára, ami inkább letisztultságot jelent, mint bajt. Finom és jól iható csavarzáras bor. Az aktuális Pannon Bormustrán az ítészek a legjobb fehérek közé sorolták. Kis fejvakarás után bevallom, nekem túlságosan kimunkáltnak tűnt ehhez, én jobban szeretem testesebb olaszrizlingeket. Ehhez a spenótsalátához ittam, amire jutott avokádó is, mellé pedig egy kis sertéssült is. Így volt kerek a világ.

Olaszrizling az olasz tésztához

Pálffy Gyula borait még a nyaraláskor kóstoltuk, amikor Köveskálra vitt a jószerencsénk. Bevásároltunk ezt-azt a faluvégi háznál, aztán a készlet gyorsan elfogyott.  Ha jól emlékszem volt abban tramini, rozé, pinot noir és cabernet sauvignon. Ültünk a teraszon egy másik faluban, élveztük a Balaton-felvidék csendjét és estéjét. Beszélgetés közben pedig koptattuk a palackokat. Úgyhogy elutazás napján újra leruccantunk és bevásároltunk. Nem bántuk meg, azóta is keressük és isszuk a borait. Ha meg kéne fejteni, hogy miért, talán azért mert egyszerűek, de mégis ott van bennük a szőlőtermő vidék, ha úgy tetszik terrior, minden szépsége és bonyolultsága. Most a Pálffy Olaszrizling 2011 volt soron, színe szalmasárga, illata virágos, itt-ott gyümölcsös aromajegyek, az első korty után megállapíthatjuk, klasszikus olaszrizling, bársonyosan krémes, csiszolt savak, tökéletes egyensúly. Lecsengése hosszan mézes, sós, mandulás. Olaszrizling etalon. Ehhez a hirtelen összeütött olaszos tésztához ittam, szárított paradicsom, olívaolaj, zöldfűszerek.  Stimmelt. Újabb Pálffy felfedezés hamarosan, néhány nap és megérkezik a félédes tramini.