Az udvaron lévő üstben
természetesen idén is megfőtt a füstölt és a sima csülök, ez utóbbi a
mélyhűtőből került elő. Természetesen hozta a formát mindkettő, vagyis
ellenállhatatlanul finomak voltak. Hozzá az elmaradhatatlan otthon sütött házi
fonott kalács, s mint látható – egy röpke erdei kirándulás eredményeként – az
uborka, paradicsom, retek mellé jutott a hó alól kicsippentett csokornyi
medvehagymának. A tojás még főtt a tűzhelyen, aztán az is odapottyant a
tányérra, ahol feleségem családjának szokása szerint ott helye a lilahagymás
krumplisalátának is. Szóval, szelíd eszegetéssel telt az idő, amihez Szászi
Endre Szent György-hegyi Szürkebarátját kortyolgattuk 2011-ből. Olyan mázlista
vagyok, hogy voltam pincénél egy sokat emlegetett nyári napon, szinte a teljes
szortimentet végigkóstoltuk. Mit akarok ebből kihozni? Szászi fehérében még nem
csalódtam, sőt, árához képest – érzésem szerint – mindig többet ad. Vöröseit
eddig kihagytam, hülye szokás, de nekem a Balaton és környéke a fehérborok
hazája. Ennek a szürkebarátnak határozottan szép színe van, szőlővirágos illattal,
pont annyira krémes a korty, amennyire kell, én a bort megtámasztó savakat is
érzem. Mézes, köves melegség, maradékcukor, nem hosszú, de kellemes
elköszönéssel, egyébként ereje is vagyon. Szeretni való bor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése