Medvehagymás időben a bor

Manapság mindenki medvehagymát keres, talál és eszik. Divatja vagyon, nagyon is helyesen. Egészséges, de nem mellesleg, finom. Én tizenkét éve találkoztam vele először a fővárosi bioboltban, akkor csak az odajárók ették. Csokorban árulták, ahogy napjainkban a piacon, de akkoriban erősebb áron. Rövid liaison volt ez a medvehagymával, ami az elmúlt három évben felparázslott ismét, tudniillik lelőhelyre bukkantunk a környéken. Nem titkos, mert ahányszor szolid mennyiséggel feltöltjük a készletet, hacsak nem túl korán megyünk, azért szaporán hajlongnak érte páran az erdő hűvösében, lévén ezt a helyet kedveli. Esszük zöldféleként mindenhez, készül belőle pesto, salátákban is kedvelt. Legutóbb a pesti sztárszakács egyik receptjében a spenótot medvehagymára cseréltük. Nem bántuk meg! Az avokadót meghámoztuk, kockákra vágtuk, ehhez kevertük a csíkokra vágott, vagy nem vágott medvehagymát. Ezt locsoltuk meg az öntettel, ami úgy készült, hogy szezámmagot pirítunk olívaolajon, megsózzuk, cseppnyi mustár, citromnak kis leve. Díszítésnek mellé tettünk egy-két paradicsomgerezdet, hozzá friss rozskenyér dukált. A salátákhoz egyébként sem egyszerű a borválasztás, mert fontos az ízek harmóniája.  Hogy fehér, az nem volt kérdés. Félédes, félszáraz lenne az esélyes, de olyan nincs kéznél. Marad a Somlói Apátsági Pince Furmint 2011-se, de ez nem volt tizenkilencre lapkérés, ismerjük a boraikat. Ez a boruk bazalton termett szőlőből készült, a náluk jellegzetes ásványos melegséggel, nektárossággal. A színe aranysárga, illatában a fehérhúsú gyümölcsök, mondjuk őszibarack, mellé enyhe virágosság társul. Telt korty, krémes testtel, az ízek kavalkádjával, kis egzotikus beütéssel, mézes hízelgéssel, de határozott alkohollal és tartással.  Szerintük a „fajta barátságosabb arcát mutató furmintot adott a 2011-es évjárat”. Passzolt a medvehagymás salátához. Egyébként is megéri barátkozni vele, de csak óvatosan, elég hatékony.