Törököt fogtam nem ereszt

Gondolná-e bárki, hogy Törökországban óriási területen termesztik a szőlőt, de ennek 95 százalékából mazsola készül, s az utóbbi időben, a maradék öt százalékból viszont bor. Azt tudjuk, hogy az ottani vallási előírások szigorúak, tiltják az alkoholfogyasztást, úgyhogy merész ötletnek tűnik a borkészítés, de a Sarafin az egyik legismertebb, ebbe az irányba nyitó családi vállalkozás. Franciaországból importált fajtákat- chardonnay, sauvignon blanc, cabernet sauvignon és merlot - telepítettek a Gallipoli-félszigeten az Égei-tenger partján. Az első bort 1996-ban dobták piacra, s azóta töretlen a fejlődés.A fiúgyerek lepett meg ezzel a palackkal, aki az isztambuli repülőtéren egyik boltjában talált rá a 2011-es merlot-ra. Halogattam a kóstolást, mert hát ritkaságnak számít, hogy iszlám országból birtokol bort az ember, vártam a méltó alkalmat, ami aztán megékezett. Márton napon - régebben volt - barátainknál vacsoráltunk, és ekkor bontottuk fel az üveget, hogy a merlot legyen a kísérője az aszalt szilvával töltött libamellnek, amihez hagymalekvár, és mindenféle zöldséggel dúsított túrós rétes passzolt köretnek. Az étel-ital párosítás telitalálatnak bizonyult, illettek egymáshoz. A merlot tizenkét hónapig érlelték kis francia tölgyfahordókban. A bor színe szép mélyvörös, gyümölcsös illatokkal, telt, bársonyos a kortyokkal, mégis lágy, és ízében ott van a gyümölcsösség,cseresznye, eper, talán málna,mindehhez társul a fűszeresség, a tölgyfa hordó vaníliája, kellemes, hosszú lecsengéssel köszön el. Remek (török) bor!

Kiránduláshoz osztrák Zweigelt

A Zweigelt nálunk, a hatvanas években kezdte igazi pályafutását, a Kékfrankosból és Szentlőrinc fajtákból Dr. Zweigelt keresztezte 1922-ben, osztrák fajta. Bejött neki. Nagyon szerethető bor készíthető a szőlőből, rubintvörös, száraz, tanninban nem túl gazdag, ellenben meggyes, gyümölcsös az illata és az íze. Nem kell különösebben ünnepi alkalom ahhoz, hogy az ember megigyon egy-két pohárral. A mostani esős időben jólesik visszagondolni a napsütéses kirándulásra, amikor a szendvicsek mellé a hátizsákba került a zweigelt is. Mellette szólt, hogy csavarzáras volt a palack, ahogy ez az osztrákoknál megszokott, ha hétköznapi borról van szó. Megjegyzem, azért ez nem tűnt olyan nagyon hétköznapinak, ott díszelgett rajta a plecsni, hogy 2011-es tartalmát dicséretesnek találták a Falstaff, az osztrák bor-, gasztronómiai- és utazási magazin ítészei. A Kismarton melletti Sankt-Georgen fölötti Lajta-hegységben található a Lichtscheidl család húszhektáros birtoka, ott vásároltuk még régebben. Hasonló minőséget ezen az áron, hazai pályán nem nagyon lehet beszerezni, legalább ilyen jót, vagy jobbat viszont igen, többért. A szőlő agyagos talajon termett, a bort kisebb méretű tölgyfahordóban érlelték. A nagykönyv szerint sötét rubinvörös színű, fekete bogyós gyümölcsök illata száll fel a pohárból, bársonyos, kerek korty, gyümölcsös ízek, a tanninok elsimulnak, annyira finom, hogy később tűnik fel a tizennégyes alkoholfok. Remek bor!