A filmrendezők azt szokták mondani, hogy a forgatókönyv azért van, hogy legyen mitől eltérni. Igaz ez a receptekre is, de valószínűleg itt nem a művészi elképzelések a döntőek, hanem az, hogy éppen mit találunk otthon. Ez egyszerűsített változat, de nagyon bevált. A kihűlt főtt kukoricáról levágjuk szemeket, összekeverjük újhagyma (esetleg lila)- és paradicsomkarikákkal, fekete olajbogyóval. Az öntethez olívaolaj, fél citrom leve, balzsamecet, kis örölt római kömény. A salátára rámorzsolunk egy adag fetasajtot. Máris fogyasztható! A köveskáli Pálffy pince traminijét választottuk hozzá, nem bántuk meg. Egyébként is szeretjük a boraikat. Két évjáratot, a 2012-est és a 2013-ast házasították össze, bizonyára mindegyiknek meg van a maga jó tulajdonsága, ami együtt jobban érvényesül. Hozza a kötelező illatjegyeket, főleg a rózsát szokták emlegetni, kis licsivel, talán mézzel. A kortyban is ezt a kellemes buké aromát érezhetjük, van tartása, a savak rendben vannak. Azt mondják a fajtának Elzász és Rajna-Pfalz az igazi otthona. Mi eddig a magyar borvidékek, Mátra, Somló, Pannonhalma és Káli-medence traminijeit kóstoltuk és csak dicsérhetjük a borokat.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tramini. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tramini. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. szeptember 15., kedd
2013. december 17., kedd
A megbízható pannonhalmi fehér
A Tricollis magyarul három dombot jelent, egyben jelképezi a pannonhalmi bencések régi kolostorának hármas hegyét, de jelöli a három különböző fajtájú fehér (vagy vörös) borból készült házasítást a szerzetesek pincéjéből. A borvidék három tradicionális fajtájából, az olaszrizlingből, a rajnai rizlingből és a fűszeres traminiből - három dűlőből származnak - évtizede készítik itt a cuvée-t, mi is kóstoljuk egy ideje. Ha biztosra akarunk menni, ezért a palackért bátran nyúlhatunk. A Pannonhalmi Tricollis 2012 évjáratóról ezt tartják pincénél: "alapízét az olaszrizling, ropogósságát a rajnai rizling, fűszerességét a tramini garantálja, de most a termőre fordult pinot blanc házasításával gazdagságot, krémességet, nagyobb testet is csempésztünk a borba." Szóval, mint látható, színe üde halványzöld, élénk és tiszta, a rizling hozza a citrusokat, a fehér gyümölcsök ízeit, a tramini a virágos aromákat, határozott karakterű bor, jó savakkal. Kiváló tésztához, halhoz, fehér húsokhoz, meg csak úgy! Egy történet (forrás: Szép Magyarország), Liptai Zsolttól, a pannonhalmi borászat vezetőjétől: "Az első szüret alkalmával késő éjszakáig dolgoztunk a pincében és egyszer csak azt vettük észre, hogy valaki figyeli a munkánkat a háttérből. Meglepődtünk, hiszen a Főapát úr volt. Megkérdeztük tőle, hogy mi járatban van, és akkor elmondta, hogy a közösség küldte őt, hogy megtudják milyen lesz a bor : olyan amelyik rászolgál az áldásra, vagy olyan, amelyiknek szüksége van rá." Liptai Zsolt erre azt válaszolta a Főapát úrnak, hogy nincs más lehetőség ennek eldöntésére, mint a kóstolás.
2012. november 26., hétfő
Egy kisebb galaxis határán
Második beszámoló a TerraHungarica-ról. Egy kisebb borgalaxis, Somló nagymesterénél a 2011-es évjárat
asztalra rakott borait vettük sorra, olaszrizlinget, hárslevelűt, furmintot.
Takács Lajossal beszéltünk az idei szüretről is, szkeptikusan nyilatkozott a
kilátásokról, de nála soha nem lehet tudni. A Hollóvár tizenegyeseiből mindegyik
ízlett, talán az olasz fiatalosabb volt még a szokottnál, viszont a hárs nagyon
rendben, a furmint meg kiváló. Mindazt megtaláltuk benne, amit szeretünk a
boraiban, izgalmas ízek, ásványosság, édes-sós kesernye a testes kortyokban,
hosszú lecsengéssel. Mire odaértem a Somlói Apátsági Pincéhez, már meglehetősen
sokan csoportosultak Balogh Zoltán körül. A lányok és Attila máshol
forgolódtak, de aztán Attila is magányos üstökösként száguldott tovább kedvenc
vörösei felé. A SAP tényleg jó borokat készít, behízelgő olaszrizlinget,
hárslevelűt és traminit kóstoltam a 2011-es kínálatból, nem volt panasz rájuk.
Simán venni kéne belőlük egy-egy palackkal, de félő, ennyivel nem érné be az
ember. A Kreinbacher borászatnál Öreg Tőkék Bora 2009, furmint, hárslevelű,
olaszrizling házasítása, lendületesen jó bor, Somló minden jellegzetességével. Aduászuk a Syrah 2009, különlegesen fűszeres, gyümölcsös,
izgalmas bor. Nekem még kéne egy-két korty, hogy olyan lelkes legyek, mint a barátaim.
Somlóról már több borásztól több bort kóstoltam, feltétlen híve vagyok a
borvidéknek. Szeretem az ott készült borokat, ideje a helyszínen felfedezni. Már
csak rajtunk múlik.
Címkék:
Balogh Zoltán,
furmint,
hárslevelű,
Kreinbacher,
olaszrizling,
Öreg Tőkék Bora 2009,
Somló,
Somlói Apátsági Pince,
Syrah 2009,
Takács Lajos,
tramini
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)