2013. május 25., szombat

Ha eljön egy pohárral az Estve


Valljunk színt az elején, veresben Szekszárd a kedvenc borvidék, de úgy igazából Vida Péter borait nem ismerem. Születésnapom alkalmából borkóstolóra vitt egyik barátom, akkor volt szerencsém csúcsborához, a La Vida-hoz, ami színtiszta merlot, és nevének játékos jelentése, élet. Az a régi délután enyhén a szalonspicc fölötti állapotban végződött, úgyhogy akkori jegyzeteimre, emlékeimre hagyatkozva írom, jó bor volt, a többi szekszárdi jó bor között, mert az onnan érkezett borászok tartottak bemutatót a múzeum átriumos udvarában. Ezzel együtt nem forszíroztam a Vida borokat, mert valahogy az ember ragaszkodik a régebbi kedvencekhez Szekszárdról is.  Egy újabb, hajaj, születésnapra kaptam a következő Vida Péter bort, az Estve 2011-ből, egyébként ebben az esztendőben ő lett az Év Bortermelője, ez a szakmai elismerés azért jelent valamit, hiszen a borászok adják a díjat. Szokták volt írni erről a borról, hogy pince alapházasítása, cabernet franc, kékfrankos, merlot és pinot noir összetétellel. Kis türelemmel és pohárban pörgetéssel előbújnak a gyümölcsös illatok, talán megy, ribizli, a korty közepesen telt, feszesek a savak, barátságos tanninnal, ízében pici fűszeresség lelhető fel, szolid, megbízható lecsengéssel búcsúzik. Nem más, mint amit a borász ígér a palack címkéjén, „békés beszélgetős, nyugalmas esték megbízható bora”.

2013. május 21., kedd

A Mátra gyümölcsös fehérben


Nem árulunk zsákbamacskát, ezt chardonnay-t már kóstoltuk a Terra Hungarica bemutatóján, és az sem titok, hogy nem ez az első palack, ami elfogyott Szecskő Tamás borából otthon. Ha megadjuk a koordinátákat, akkor elsőként a Mátrát kell megjelölnünk, ott is Gyöngyöspatát, mégpedig a Peres-dűlő 38 éves ültetvényét. Mit tudhatunk még? Azt mindenképpen, hogy 1 kilogramm tőketerheléssel szüretelt a borász, tehát erősen érvényesült a hozamkorlátozás a 2011-es évjáratban is. Színe világosabb aranysárga, illata a fehér húsú gyümölcsöket idézi, egyébként az íze is, száraz, ott van benne a hullámzó vibrálás, strukturált, szép savakkal, harmónia, elegancia. Nagyjából ez a bor. Ennél több nemigen kell.

2013. május 18., szombat

Dicséretes olaszrizling a lazachoz


Kis olívaolajon megpirítottam a kenyérszeleteket, amire felhalmoztam egy kis paradicsomos, fokhagymás, kakukkfűvel, sóval, borssal sült padlizsánt, tettem még hozzá apróbbra vágott szárított paradicsomot. Szóval, így készült el a bruschetta, maradt kicsi a pirítósokra szánt zöldségekből, elfért a tányér szélén, a vajon sütött lazacfilé mellé, amit sóztam, citromot facsartam rá, enyhén. Látszik, hogy a „medvehagymás időkben” történt mindez, egy-két-három hete, úgyhogy az is került rá. Mindehhez dukált a jó bort, tehát a választás Bussay László Csörnyeföldi Olaszrizling 2008-asára esett. Színében aranysárga, virágos, citrusos illattal indulunk a kortynak, ami harmonikus, kerek, gyümölcsös és mandulás, gondolkodásra hajlamosító szép lecsengéssel. Szeretem a Bussay borok csiszoltságát, eleganciáját, nagyon ott vannak a szeren, csalódást eddig nem okoztak, nem nyúlunk mellé a polcon, ha egy Bussayt emelünk le, bármilyen alkalomra. 

2013. május 16., csütörtök

A dél-amerikai syrah kaland



Úgy indult a dolog, hogy átugrunk Ritához és Attilához, viszünk egy vöröset, aztán úgy folytatódott, hogy készítettek vacsorát, telefonáltak előtte legott, így számítsunk. Persze, megint kitettek magukért, marhalábszár volt ízesen, szaftosan, padlizsánnal borítva, hozzá kukoricalisztből pirított golyókat sodortak, némelyiket chilivel bolondították. Ehhez ittuk Chiléből a Ventisquero Syrah Grand Reserva 2006-ot, a Maipo Valley ültetvényein érett a szőlő. Elég régóta érlelődött a palackban a bor a pincében, gondoltam, ez jó alkalom lesz az ismerkedésre. Nem tévesztettem, illatában ott voltak a fekete bogyós gyümölcsök, ha azt mondjuk fekete ribizli, nem hibázunk nagyot, ehhez csatlakozott még egy füstös felhő, ásványos melegség. A korty kerek volt, finom fűszeres, érett tanninokkal, nekem bársonyosnak is tűnt, igen jól ihatónak, az ételhez meg igen csak passzolt. Akárhogy is, nagyon kellemes, beszélgetős este volt.

2013. május 3., péntek

Nyári szezonnyitó a tavaknál

Kikerekeztünk a tavakhoz egy kis sütögetéshez, ahol Attila és Rita gondoskodott a menüről. Megkötés csak annyi volt, hogy két palacknál többet nem bontunk, megvárjuk a késő délutánt, és autómentes dűlőutakon tekerünk vissza. Ebben a helyzetben nyilvánvaló volt, hogy a borlista a könnyebb fajtákat részesítette pályaelőnybe. Főfogásnak májas- és véreshurka, kolbász "napozgatott" az omlós  parázs feletti rácson. Előéteknek kenyeret pirítottunk ugyanott, amire szőlőmagolajat locsolgattunk, majd fokhagymás kucsmagomba darabkákat szórtunk rá, lefedtünk vékonyra szeletelt mozarellával, karikára vágott paradicsommal. Szóval, ez egy itáliai bruschetta lett, amit arrafelé bruszkettá-nak ejtenek.  A fenséges nagyjából fedi a lényegét. A lugasban már megindultak a szemek, a kis ház árnyékában is érződött a túl korai nyári idő, a felszálló füstös illatokat elég sűrűn felénk libbentették a könnyű szellők. Mondhatni idilli állapotok uralkodtak, amit csak fokozott egyik kedvenc borászunk - sok van - idei fehérbora, Pálffy Gyula Olaszrizling 2012-ese. A tavalyi Balaton-felvidéki nyaralás óta szépen vásárolgatjuk borait, ezek is azok közé tartoznak, amik eddig nem okoztak csalódást, inkább örömét leli bennük az ember. Ennek a mostani folyamnak hona a vulkáni talajú köveskáli Pellengér-dűlő, a tőkék huszonöt évesek, a bort tartályban, spontán erjesztették, és négy hónapon át finomseprőn pihentette a borász. A kereskedő szerint klasszikus Balaton-felvidéki olaszrizling karakter, egyet kell értenünk ezzel a megállapítással. Petrolos illatokkal, zamatos, de nem túlspilázott, száraz, fanyarkás ízekkel, nagyon jó tartással és az elmaradhatatlan keserűmandulás ízzel, igazán olaszrizling.
A grillezett "disznótoroshoz" friss, enyhén pirított bagettet faltunk, savanyúnak, kicsit édeskés káposztával töltött paprikát. Inni hozzá jó kis siller javallt, honnan máshonnan, mint Szekszárdról, ahol a svábos Fuxli (róka) néven forgalmazzák ezt a fajta bort. Az ötletgazda Heimann Zoltán (szintén kedvenc) így fogalmazza meg az alapvetést: ""a Fuxli, azaz a siller a rozéhoz képest egy lépéssel közelebb áll a vörösborokhoz, ez nagy előny, hiszen a sillerek még adják a rozék könnyedségét, de már mutatnak vörösboros hangulatot is" Mi Sebestyén Csaba Fuxli 2011-sét választottuk,  (toplistánkon szerepel ő is) a borból kékfrankost és kadarkát "szaglásztunk ki" Attilával. Fűszeres, kerek, kiegyensúlyozott kortyokat találtunk, illet az ételhez, hangulathoz egyaránt, gyümölcsös finom bor, fogyott ez is rendesen. Hosszas ejtőzés, beszélgetés után következett a kávé, amihez kelt tésztából készült mákoskalácsot fogyasztottunk. Néztük a virágzó gyümölcsfákat, élveztük a lanyhuló napsütést, madarak cikáztak a kék égen. Kicsit megijedtünk, arra gondoltunk, hogy nem lehetünk ilyen szerencsések, de aztán belenyugodtunk ebbe is. Aztán erdőn, mezőn keresztül komótosan, megfontoltan nyomtuk a pedált a lenyugvó nap fényében hazáig.