Egy újabb egri csillag

Az Egri csillagok az általános második osztályától kedvenc olvasmány. A borfronton sincs ez másként egy mostanában elnevezett egri csillaggal, a Napborral, ami nagy kedvencem. Gyorsan kijelentem, régi híve vagyok Lőrincz György borainak, ezért már 2007-től "olvasom" Napborait (is). Megerősítem korábbi meggyőződésem, miszerint ilyennek kell lennie a hétköznapok jó borának, ami ünnepre is iható. Szerencsére Egerben és más borvidékeken is akad még ilyen bor. Mindenesetre, ha zavarba jövök, hogy mit is kéne választani, a Napbor biztos világítótorony a palackok rengetegében. Tehát, St. Andrea Napbor Egri Csillag 2011 harmonikus házasítás, meglepően sok fajtából, így olaszrizlingből, mellette hárslevelűből, pinot blanc-ból, chardonnay-ból, sauvignon blanc-ból, rajnai rizlingből és leánykából. Illatában citrusok, zöldalma, ízében friss, könnyed gyümölcsösség, fanyarsággal vegyülő halovány édesség, nekem határozattan karakteres bor. Mondjuk így, profi munka!

A hárslevelű erőpróbája az asztalon

Kilenctagú társaság veselkedett neki, hogy hat hárslevelű palack kóstolásával és természetesen visszakóstolósával (!) döntsön. Miben is? Melyik a jobb bor? Mit hoz a pontozásos matematikai összeadás? Ma este kinek-kinek milyen szájíze? Szóval, nem egyszerű, pláne úgy, hogy "vakon" kortyolgattunk, ízlelgettünk. Praktikusan ez azt jelentette, hogy az üvegeket alaposan alufóliával burkolta be a ceremóniamesterünk. Régi mulatság ez a borisszák között, nem nagy csoda. Megpörgettük a pohárban a nedűt, szagolgattuk, forgattuk a szánkban a kortyot, majd igen komolyan mindenféle hülyeséget hordtunk össze. Mondjuk, virágos, itt-ott ásványos kicsit, talán mézes,grapefruitos, felfedezhető a lime is, még az animális is felmerült valakiben, ami a hárslevelű esetében, bizonyára nem túl gyakori megállapítás.Szó esett még struktúráról, a terroir  szerepéről  (önálló karakterrel rendelkező vidéket, szülőföldet jelent, gyakran nem egy egész borvidéket, hanem csak annak egy részét, vagy akár csak egyetlen dűlőt), és folyt a találgatás, fogytak a borok.Megszületett mindenki listáján az egyéni és egy minutum számolgatás után a közös eredmény. A felsorolás, egyben sorrend is.

Saját: Fekete Béla Somló 2007, Gizella Pince Tokaj Barát-dűlő 2011, Kikelet Tokaj Lónyai-dűlő 2011, Kikelet Tokaj Birtokbor 2011, Bott Frigyes Muzsla 2011, Kikelet Tokaj Kassai 2011

Közös: Gizella Pince Tokaj Barát-dűlő 2011, Fekete Béla Somló 2007,  Kikelet Tokaj Lónyai-dűlő 2011, Kikelet Tokaj Kassai 2011, Bott Frigyes Muzsla 2011, Kikelet Tokaj Birtokbor 2011

Vörös és fehét házasítás a gasztronómiában

Az álmoskönyv szerint nem szerencsés gombás-tejfölös mártáshoz a vörösbor, ámbár a napfényes Itáliában, mintha láttam volna már ilyet. Mindegy, nem haboztunk belevágni a nagy kísérletbe, a jó szaftosra sütött tarjához rizs készült köretnek, a tányér szélére meg csoportgombából került mártás. A menüre nem lehetett panasz, mint mindig, most is fenséges volt, ehhez jött a hiper láz idejéből származó francia vörösbor. A rám erős befolyást gyakorló szerző annak idején azt írta, hogy "24 karátos napfény és öreg tőkék". Bizonyára, de tényleg gyümölcsös, tartalmas, de mégis kerek bor a Cotes Catalanes Carignan 2011-es évjárata. Valószínűtlenül olcsó volt annak idején, nagyon megérte a kosárba tenni. Noha azt írják a Carignanról, hogy húzósak a savai, ezt én igazán nem éreztem. Persze, lehet, hogy egy könnyedebb vörös jobban esett volna az ételhez. De ez sem esett rosszul!

Olaszra vettük a figurát

Az indítással mindenképpen, mert J.O. receptje alapján készült a sokféle közül az egyik itáliai kenyérleves. A kelkáposzta és fodros kel levelek simultak a pirítós szeletekre, amik közé töméntelen reszelt sajt is került, nem szólva a fűszerekről. Mindezt nyakon öntöttük csirkeaprólékból készült húslével, friss kenyérszeletekkel lenyomkodtuk, nem hiszik el, de bőven megszórtuk még reszelt sajttal. Utána száznyolcvan fokon megsütöttük, summa summarum, fenséges volt, mindenki legalább kétszer vett belőle. Jó kis szaftos tarjából készült a sült hús, amihez a spárgához hasonló feketegyökér és póréhagyma párolódott, ehhez már elfogyasztottuk a bort is, ami nem volt más, mint a Villa Antinori Bianco 2011, ez sem volt kellemetlen. Nem jellemzőek a meghatározó illatok, fehér húsú gyümölcsök, jó koncentráltság, élénk savak. A házasítás felében trebbiano, másik meghatározó a malvasia, van még benne pinot blanc és pinot grigio, és jutott bele rajnai rizling is. Elkortyolgattuk az ételhez, a gyümölcsös pudinghoz már a fertőbozi Vincellér borászat kései szüretelésű zenitje járt, szintén 2011-ből. Nem vitás, nem véletlenül ajánlotta a soproni borboltos a nyáron. Nem olasz, de ettől még nagyon finom. Ez a híres-nevezetes kenyérleves:

Újabb portya a Gerbeaud házban

Az első emelet adta a helyszínt a Terra Hungarica-nak, ahol már - törzsvendégek lévén – némi otthonossággal mozogtunk. Nem könnyű eldönteni, hogy mit kóstolunk, és mit hagyunk az ebek harmincadjára. Most azokat a borokat veszem sorra, amiket nem tudtam begyömöszölni semmiféle dobozba, de korántsem a futottak még kategóriába tartoznak. Kezdjük Szentesi József Nadapi A-cuvée 2011, ami egy fehér házasítás, ezerjó, zenit, zengő, rajnai rizling adja a fürtöket hozzá. Száraz, megnyerő bor, szép savakkal. A St. Andrea Boldogságos 2011-be szürkebarátot, olaszrizlinget, sauvignon blanc-t és viognier-t töltöttek a hordóba, egyetértek ajánlójával, miszerint egyenes, tiszta beszéd.Kaló Imre standjánál kicsit elbizonytalanodtam, aztán még jobban. Utólag lelkes bloggerek serege dicsérete, kisebb osztaga árnyalt megközelítésekkel értékelte az ott kínált Leányka 2012-es, Leányka 2007-es és a Szürkebarát 2007-es évjáratot. Mi óvatos suttogással beszéltünk róluk, most itt legyen elég ennyi. Azzal a beismeréssel, hogy tavaly ugyanitt felhőtlen rajongással fogadtuk vörös borait. A lányok szuperlatívuszokban beszéltek Szecskő Tamás a Julianna 2008-as és a Chardonnay 2011-es palackjainak tartalmáról. Én hiszek a lányoknak. Pláne úgy, hogy én is megkóstoltam a borokat.

Hajózás a hullámzó vizeken

Azért elég hullámzó volt a tenger a Terra Hungarica összes termében. Még úgyis, ha az ember igyekezett érvényesíteni az arisztotelészi elvet, miszerint a helyes mértékben rejlik a világ rendje. Az Orsolya Pince Zweigelt 2011-ese nagyon ízlett, hozta mindazt, amit hoznia kellett, merthogy nekünk ők a kedvenceink közé tartoznak, s nem lett volna szép dolog, ha csalódás ér minket. Ilyen velük kapcsolatban még nem volt. Nagyon soknak gondolom ezt. A Pósta Borház Cabernet Franc 2009-ese volt az új felfedezés a társaságnak, kétségtelenül rokonszenves bor, kedves, bársonyos, úgyhogy könnyen leveszi a lábáról a gyanútlan kóstolgatót. Még egy próbára azért szükség van a felhőtlen rátaláláshoz. A St.Andrea Hangács Bikavér 2009 a Pannon bormustra csúcsbora, úgyhogy kár lamentálni, de nekem ott és akkor, valahogy nem ízlett. Pedig feltétlen híve vagyok boraiknak. Ebből következően készséggel elismerem, hogy a hiba bennem volt. Ahogy a Ráspi merlot sem maradt meg az emlékezetemben, pedig Resveratrol 2009 –et meglehetősen magasan jegyzik és adják. Kész égés, de tényleg így történt. Losonci Bálint Pinot Noir 2011-ese jólesett, tetszett, de bevallom, vele is elfogult vagyok egy cseppet. Az idei borszemle legjobb vörösének, ha már és egyáltalán, Franz Weninger Dürrau 2009-esét gondolom. Különleges, izgalmas és cizellált kékfrankos, egyébként nem vagyok oda a burgerlandi, legalábbis azokért, amiket kóstoltam. Az egész mulatságot a narancsbor jegyében szervezték. Ez valami olyasmit jelent, hogy a fehéreket hosszabb ideig héjon érlelik, meg mindenféle. Egyet kóstoltam, de a többit nem.

Egy kisebb galaxis határán

Második beszámoló a TerraHungarica-ról. Egy kisebb borgalaxis, Somló nagymesterénél a 2011-es évjárat asztalra rakott borait vettük sorra, olaszrizlinget, hárslevelűt, furmintot. Takács Lajossal beszéltünk az idei szüretről is, szkeptikusan nyilatkozott a kilátásokról, de nála soha nem lehet tudni. A Hollóvár tizenegyeseiből mindegyik ízlett, talán az olasz fiatalosabb volt még a szokottnál, viszont a hárs nagyon rendben, a furmint meg kiváló. Mindazt megtaláltuk benne, amit szeretünk a boraiban, izgalmas ízek, ásványosság, édes-sós kesernye a testes kortyokban, hosszú lecsengéssel. Mire odaértem a Somlói Apátsági Pincéhez, már meglehetősen sokan csoportosultak Balogh Zoltán körül. A lányok és Attila máshol forgolódtak, de aztán Attila is magányos üstökösként száguldott tovább kedvenc vörösei felé. A SAP tényleg jó borokat készít, behízelgő olaszrizlinget, hárslevelűt és traminit kóstoltam a 2011-es kínálatból, nem volt panasz rájuk. Simán venni kéne belőlük egy-egy palackkal, de félő, ennyivel nem érné be az ember. A Kreinbacher borászatnál Öreg Tőkék Bora 2009, furmint, hárslevelű, olaszrizling házasítása, lendületesen jó bor, Somló minden jellegzetességével.  Aduászuk a Syrah 2009, különlegesen fűszeres, gyümölcsös, izgalmas bor. Nekem még kéne egy-két korty, hogy olyan lelkes legyek, mint a barátaim. Somlóról már több borásztól több bort kóstoltam, feltétlen híve vagyok a borvidéknek. Szeretem az ott készült borokat, ideje a helyszínen felfedezni. Már csak rajtunk múlik.

„Tokaj szőlővesszején nektárt csepegtettél”

Na, jó! Magyarázatul a címre, aztán most tényleg beleszerelmesedtem Tokajba! Talán így érthetőbb a lelkesedés. Ehhez kellett a mostani Terra Hungarica, meg egy-két a hegyaljai borász, akiket eddig is ismertem, még borukat is kóstoltam, de most itt állt össze bennem a tokaji világegyetem. Szóval, a Nobilisnél indult a Tokaj-expressz, itt is a tizenegyesek mentek. Sorrendben, Bárdos Sarolta a Birtokborral kezdte a kínálást, utána a Barakonyi Hárs, majd a Susogó Furmint, aztán zárásként a 2008-as 5 puttonyos aszú. A birtokbor most 100 százalék furmintból készült, egyébként meg mindegyik bor nagyon kimunkált, csiszolt savak, érződik belőlük, hogy sajátosan harmonikusak, letisztultak. Hozzák a fajtát, hozzáértőbbek szerint a dűlőt is.  Nekem nagyon bejött mindegyik, úgyhogy szépen indult a kóstoló őrjárat, szinte féltem a folytatástól, nehogy belefussak valami kevésbé jóba. Hogy így történt-e vagy sem, az még kiderül egy későbbi beszámolómból, most még mindig Tokaj. Balassa István Furmint 2009-ese helyreállította bennem a világ rendjét. Férfiasan ásványos, komoly testtel, de mégis barátságos korttyal, különleges zamatokkal. A sokféle fajta bor kóstolásával járó főbekólintás után kivezetett a napsütötte rétre, ahol mély levegővétellel szebb világot láttam magam előtt. Olyannyira, hogy a Bott Pince Csontos 2011, csak még inkább helyére tette a megbillent világot, palás dűlőből igen furmintos bor, a fajta és Tokaj minden jó tulajdonságával. Nincs mese, Tokajt szeretni kell. A szerelemhez egy pillantás is elég, de néha hosszabb út is vezethet oda.

Benne virít az egész Kikelet

A legszűkebb családban csak én kedvelem a halat, van, aki nem rajong érte, viszont, ha kérem, elkészíti nekem. Lucky man! Természetesen, nem csak ezért. Szóval, ismét lazac, hirtelen, fűszeres vajon megsütve, korianderrel, fokhagymás snidlinggel meghintve, mindenkit megnyugtatok, a sót sem felejtettük el. Hozzá a kertből édeskömény, amitől mindketten el vagyunk ragadtatva. Joggal, mert ebben a formájában is, olívaolajon enyhén megpárolva, kitűnő köretnek bizonyult a halhoz. Az édeskömény, ahogy írják, a mediterrán vidékről származik, és már az ókorban ismerték és használták. Az idén vetettük először, ugyan voltak aggodalomra okot adó periódusok, de bejött a dolog, úgyhogy folytatása következik. Mindenesetre feladta a leckét, vajon milyen bor illene leginkább hozzá. A választás a tokaji Kikelet Hárslevelű 2009-re esett, aki kóstolta annak nincs mit mondani. Egyébként meg, ha költőien kívánnék szólni, akkor napfényes korty, vibráló sugarakkal, különösen megnyerő. Izgalmas hullámzás az ízben, édes-sós, egzotikus és aszalt gyümölcsök, finom kesernye, igen csak ott van a topon. A halhoz is remek!

A rejtélyes tramini brokkolis lepényhez

A rejtély a szőlőfajta származási helyére vonatkozik, nem a borválasztásra. A csörnyeföldi Bussay borok egyikében sem csalódtam, egyedül a pinot noir-ja tűnt nyersebbnek, de tekintettel fiatal korára, egy másik palack a pincepolcra került. A brokkoli nagy kedvenc a családi étlapon, úgyhogy miután terem is bőven, sokféle formában kap helyet az asztalon. Egyik este a jól ismert lepényest készítettük el, amikor is a zöldséget gőzben megpároljuk, a tejszínbe tojás, reszelt sajt kerül, pépesítjük az egészet, ízlés szerint fűszerezzük, ez esetben sóval, borssal, kakukkfűvel. Mindezt elsimítjuk a tésztaalapon, és közepes lángon 30-40 perc alatt megsütjük. Paradicsommal ehetjük, de igazából körtével kiváló. Na, ehhez aztán lágyabb bor passzolna, így esett a választás Bussay László Tramini 2010-sére. Persze, hogy nem bántuk meg, sőt. A zalai borász, mint ahogy fentebb írtam, megbízható kedvencünk. Traminije világosból közelít a mélyebb sárgához, egzotikus illatokkal kínálja magát, krémesen lágy, jól iható bor, intenzív, hosszú, egy kis játékossággal, de erejét gyengének nem mondanám A lexikon szerint a szőlőfajta nevét a dél-tiroli Tramin községről kaphatta, de a akár francia eredetű is lehet, vagy egyes vélemények szerint észak-görögországi. Származása tényleg titokzatos, mint az is, hogy én miért kedvelem egyre jobban.

Kiindulási pontként maradtunk a kályhánál

Még mindig rukkola. Nincs mese, frissen kell enni, eltenni nemigen lehet. Most pedig rengeteg van belőle. Feleségem tövestől szedett fel néhányat a kertben, cserépbe ültette. Meglátjuk, mire mennek a teraszon. A vacsorához szórtunk egy marék rukkolát, meglocsoltuk olívaolajjal, citrom is cseppent rá, így került rá a vékonyra vágott füstölt, házi sonka. Katalán bagett járt hozzá, és ha már a rukkola zöld, akkor zöldveltelini dukál hozzá, de a jobbikból. A túlparti Komáromban vettük, a jó emlékezetű Bottékában, eddig a pincében várt a sorára. Nem árulok zsákbamacskát, szép bor, jó struktúrával, persze, izgalmakkal is, úgymond csiszolt savakkal. Bott Frigyes Zöldveltelini 2009-es boráról van szó, ami a hozzáértők szerint az osztrákoknak nemzetközi sikereket hozó trendet mutatja. Ebben nincs tapasztalatom, Egon Schiele szülővárosában ittam egy jó zöldveltelinit, de a velem Passautól Rajkáig bicikliző barátom takarékossága engem is legyőzött, nem volt visszakóstolás. Teszem hozzá, Wachau-n meg csak úgy áttekertünk, édes Istenem, mondom a mai boros eszemmel. 

Vastagabb bort is felvesz a lazac

Egy szó, mint száz, egy másik hiperben lecsaptam a leárazott lazacra. Az északi országból származó jószágnak aznap jár le a szavatossági ideje, úgyhogy a vacsoratervek az ötvenszázalékos kedvezménnyel kipipálva. A kertből jócskán szedtünk rukkolát, ami a csekélyebb őszi esőtől is úgy megindult, mintha most lenne szezonja, de nincs ez másként a korianderrel sem. Pedig, a rukkolának tudnia kéne, hogy ő bizony szárazságtűrő, de idén úgy látszott, azért mindennek van határa. A konyhában nem vacakoltunk sokat, vajon hirtelen átsütöttük a haltörzset, só, citrom, apróra vágott petrezselyemmel megszórva, meg még kockányi vaj a tetejére. Mindez a friss rukkolából készült salátaágyra került, amit meglocsoltunk görög olívaolajjal, néhány csepp balzsamecettel. A rukkola magyarul annyit tesz, hogy borsmustár, nekünk mindenhez bevált, ezért van aztán néhány sor belőle a kertben. A lazac finom volt a rukkolával, s hozzá a Figula Pincészet zászlóshajója, a Szilénusz Cuvée 2007. Nem sok vacillálni valóm volt, mert éppen hogy – ritka alkalomként - ez volt az egyetlen otthoni fehér. Vakaróztam is, hogy tán „vastag” lesz a bor a halhoz, de szerencsére, mégsem. Aki kicsit konyít a dologhoz, az tudja, ez bizony kitűnő bor Balatonfüred-Csopak vidékéről. A birtokot hívatott bemutatni az olaszrizling, szürkebarát, chardonnay és semillon házasítás. Sikerrel, mert számtalan díjat nyert bor külföldön is. Virágos illat, testes, krémes korty, egzotikusan gyümölcsös íz, jó tartás, szépen cizellált bor, illett a lazachoz is. Olyan bor ez, amire jó visszagondolni, sok minden eszébe jut az embernek.

Kétféle Márton napi újbor

Az idei szüreten először hagytuk, hogy a darált szőlőből lecsurogjon a hordóba a mustlé, aztán jó egy nap után kezdődött el a préselés. A hűvösebb idő is kedvezett ennek a megoldásnak, úgyhogy kettő hordó telt meg, egyikből és másikból is. Kiforrták magukat, kukoricacsuhéba – mint a régi öregek – csavarta sógorom a dugókat, amiket Márton napon óvatosan kiütögettük, hogy megkóstoljuk a még picit pezsgő nedűket. Magyarul, búcsú napján, mert errefelé Márton napra esik az, így a püspöki látogatással egybekötött mise után, tisztességgel megtartottuk az újbor ünnepét is. Úgy, ahogy az Márton napkor dukál. A termés mennyiségileg közepes volt, de jó minőségű, hála a gondos metszésnek, és a még gondosabb foglalatosságnak a szőlővel. Gyümölcsösebbnek tűnt a színlé, míg a préseltnek még igazodnia kell, de azzal sincs baj. Mindegyikből vittünk az ebédhez, ami Margit néninek köszönhetően, a gasztronómia olimposzi magasságait ostromolta. Csirkeaprólék leves sok zöldséggel, orsótésztával, sült kacsa (jobban szeretjük, mint a libát) rizzsel, párolt káposztával. A süteményekről nem szólunk, azokat most a fantázia birodalmába utaljuk. Nem meglepő, ha fogyott hozzá az újbor, ami reményteli bort ígér megint, mint ahogy a kvaterkázás közbeni terveket is átlengette valami sejtelmes bizakodás. Az idő múlásával egyre inkább, ami talán összefüggésbe hozható a bor fogyásával is. Sógorom ismét megállapította, miszerint a római pápa sem evett jobb ebédet. Ezzel nem vitatkoztunk, de őszintén reméltük, hogy Őszentsége legalább ilyen menüből választhatott.    

Megtalálni a konyhaszekrényben

Az ember néha nem szeretne ebédre krumplis tésztát enni, holott lepirítva, reszelt sajttal bőven megszórva mennyei eledel. Nos, akkor körbenéz a konyhaszekrényben, hűtőben, a teraszon szemrevételezi a cserepes fűszernövényeket. A bágyadt napsütés és a megtalált nyersanyagok Itália felé terelik enervált gondolatait. Egy biztos, Szászi Endre Szent György-hegyi Olaszrizling 2011-ese lesz az ebédhez a badacsonyi borvidékről. Barátommal egyszer meglátogattuk a boltját a hegyen, szelíden, de kitartóan kóstolgattuk a remek kínálatot, kiválogattuk vásárlásra a nekünk tetsző palackokat a hátizsákokba, aztán a nyári melegben lefele bandukolva megváltottuk a világot, utána pedig jólesően elfogyasztottunk egy túróscsúszát harcsapaprikással. Szóval, találtam kagylókonzervet, kezembe akadt a háromszínű trottole zacskója, az aszalt paradicsom fűszeres olajban. Ezt még az észak-komáromi Bottékában (Bott Frigyes) vettük, sajnos, azóta bezárt, úgy tűnik odaát nem volt igény egy kiváló bor- és delikát boltra. Nagy kár, mert kiváló választékkal rendelkezett. Vissza a konyhába! Az eddigiekből könnyen kitalálható, kagylós tészta lett az ebéd, aszalt paradicsom is keveredett bele, megöntözve olívaolajjal, apróra vágott fokhagymás snidlinggel, zöld korianderrel meghintve, egy-két tekerés fekete borssal. Szászi bora nekem ízlett hozzá, érződik belőle Badacsony ásványos íze, melegsége, illatában „zöldes”, megbízható savakkal, a számomra kedves, hosszan kesernyés lecsengéssel.  Én úgy gondolom, soha rosszabb olaszrizlinget.  

A kása Isten áldása

„Az erősebb lét közelében”, például az őszi földmunkák közben nem ritka, hogy falun az egyszerűbb, de az energiaadó kosztot preferálták. Ennek szép hagyománya a krumpliból készült kása, aminek alapanyaga azért a háztájiban is megterem, ha van kedve az embernek bajmolódni, merthogy fene kényes, sokat kell küszködni a krumplibogarakkal.  No, ez mindegy is, a lényeg, hogy a jó kásához, jó minőségű burgonya szükségeltetik, és az sem mellőzhető, hogy az udvarban, a nem túl eszes, de annál hangosabb kacsanép pusztítsa az öreg szederfa lehullott termését. Megfőzi az ember sós vízben az apróra vágott krumplit, aztán liszttel „betöri”, így szól Margit néni receptje. Ropogósra pirítja kicsinyest az alját, megöntözi kanálnyi kacsazsírral, apróra sütött pörcökkel, és egy kis kacsamáj darabot is odatesz a kásahegy tetejére. Nem ártalmas hozzá házi savanyúság. Mindehhez a finomsághoz visszakóstolás címén, egy korábbi posztban említett magasba emelt, Wenninger Válogatás 2008-at állítottam az asztalra. Mert közben kinyomoztam, hogy kékfrankos, syrah, pinot noir házasítás az egy másik hiper standardja, nagyon baráti áron, mint kiderült. Megvolt az akkor tapasztalt gyümölcsösség, az ott érzett tanninos fanyarság, ízlett, jólesett, de nálam egy picit a sziklamászókkal közösen megállapított hóhatár alá került.  Régóta tudom, hogy a borkóstolást a minőségen kívül erősen befolyásolja az étek, a hangulat, a társaság, úgyhogy lehet, nem volt jó a diszpozíció. Egyébként a lányoknak nem ízlett, mi ezen a barátommal csodálkoztunk, vonogattuk a vállunkat, aztán megittuk a maradékot. Azért az mégsem járja, hogy ilyen bor kárba vesszen!

Vénasszonyok nyarának vacsorája

Ezzel a szoliddal búcsúztattuk az idei teraszvacsorákat. Nem most volt. A néhány napos vénasszonyok nyarának egyik késő délutánján. Az alkalomhoz illendőnek éreztem, hogy ekkor bontsuk ki Takács Lajos Sauvignon blanc 2008-asát. Őszintén, mint afféle boros Harpagon először minden porcikám tiltakozott ellene, okkal, utolsó palack az évjáratból. Istenem, megisszuk, hogy fog ez hiányozni, ha hétvégén lemegyek a pincébe és szemrevételezem kincseimet. De eszembe jutott a hollóvári remetétől hallott hetyke tanács, miszerint „a bor arra való, hogy megigyuk”.  Sok minden mást is mondott azon a nyári borkóstolón, amit feleségem és barátaim jeles születésnapomra szerveztek, de ebben is fösvény leszek, majd megírom, egyszer. Az eddigiekből kiderülhetett, én nem ígérhetek elfogulatlanságot. Őszinte rajongója vagyok a Hollóvár boroknak, mindannak, amit a borász a borkészítésben képvisel. Szóval, a bor színe aranysárga, visszafogott virágillatokkal, krémes testtel, jó savakkal, milyen lenne, ha nem ásványos, bizsergető lecsengéssel. Élvezett inni. Szép, mélabús, merengő gondolatokkal, szemben a naplementével, a változó alkonyi égbolton a Nyugat-Európába tartó esti utasszállító gépek kondenzcsíkjaival.   Az asztalon egyébként francia felvágottak, katalán bagettek és magyar zöldfélék voltak.

Hirtelen halvacsora látóhegyi borral

A Látóhegyről messzire látni, egészen a messzi dombok hajlatában a szentmiklósi szőlőültetvényekig, ahol elképesztő mennyiségben, de visszafogottabb palackszámmal is „termelik” a  bort a különböző pincészetek. Itt, a feleségem családjának dűlőjében mindenki gazdabort készít, verejtékes munkával, legalább százéves recept szerint, attól eltérni nemigen lehet. Öreg tőkéken viszonylag sok fürt szőlő, van abban minden fajta, de szerencsére Márton gazda gondosságának, a megöröklött tapasztalatoknak, a 2010-es ház bora, a korábbi egyenletes évjáratokhoz képest is kiemelkedőre sikeredett. Szerény részem nekem is van a metszésben, meg a szüretben. Hordóban forrta ki magát, aztán újholdkor fejtették át tartályba. Határozottan gyümölcsös illatok és ízek, a savakkal sem kell szégyenkezni, az alkohol is arányos, szóval, kellemes vele a poharazgatás. Nem szólva arról, hogy fröccsnek sem utolsó. Megéheztem, gyors vacsorának kibontottam egy tonhalkonzervet, kiborítottam a tányérra, köré egy kis fekete olívabogyót szórtam, néhány olívaolajban ázott, aszalt paradicsommal. Megöntöztem plusz olívaolajjal, só, bors, meghintettem a teraszról apróra vágott fokhagymás snidlinggel, téptem rá bazsalikomot. Friss katalán bagettel mennyeinek tűnt. Hozzá a Látóhegyi Messzelátó 2010 három hajtással. Végül is a dolgok nagyon egyszerűek, csak érezz rá, haver.

A kakas és a pinot noir találkozása az asztalon

Kedves barátaink kitettek magukért, kakast sütöttek, almával, sütőtökkel, sült krumplival, néhány szál rozmaringgal. Nagyon barátságos képet mutatott a serpenyő. Nem volt mit tenni, nekiláttunk az estebédnek. Hozzá még mindig a hiperes készletből, egy Finest Bourgogne 2010-ből, ami nem más, mint egy alap pinot noir francia honból. Nem okozott csalódást, sőt, igen csak beváltotta a róla olvasott reményeket. Mert ahogy írva vagyon, ez az „őshazából” való egyszerű fajta. Egy szónak is száz a vége, nekünk is ízlett, friss, üde bor, gyümölcsös ízekkel, kellemes fűszerességgel, élénk, de nem bántó savakkal. A bor elfogyott, a kakasból még bőven maradt.

Köveskáli kanyargós Genováig

Nem földrajzilag, hanem gasztronómiailag került közel egymás a Káli-medencei kistelepülés és a liguriai nagyváros. Azt mondják, hogy az itt élő itáliaiak étkezési szokásai különböznek az általunk ismert olasztól. Nem divat a pizza és a tészta, viszont sok zöldséget és halat esznek. Nekik (és nekünk is) egyik kedvencük a padlizsán. Mi eddig főleg a szabadtéren megsütött törökparadicsomból készült krémet forszíroztuk, amiből a kertünknek és a lányok szorgalmának köszönhetően több zacskó félkész porció jut mindig a mélyhűtőbe. De most az egyik este gyors meleg vacsorát óhajtottunk, találtunk egy termetesebb, de üde padlizsánt, úgyhogy genovai módra ujjnyi vastag szeletekre vágtuk, és az előkészítés után, forró olívaolajon mindkét felét elősütöttük. A télire eltett paradicsomléből lett a szósz, hagyma, fokhagyma, só, bors, a teraszról, oregano és bazsalikom levelek. Türelmes, lassú főzéssel sűrítettük.  A felét a jénai aljára öntöttük, padlizsánszeletek, újabb szószréteg, majd megint padlizsán. Tetejére mozzarella és a reszelt parmezán, aztán félórára a sütőbe. Tálalás után nem sok marad belőle. Ehhez kerestem bort, és megtaláltam a nyaralásból hozott Pálffy Gyula Tramini 2010 –eset Köveskálról. Személyesen vettük a borásztól a háznál. A szőlők a vulkánikus eredetű Fekete-hegy déli lejtőin Kishegy, Cserekút, Kisgyepű és Csákvölgy dűlőiben fekszenek. Nekünk eddig minden kóstolt bora, rozé, pinot noir, olaszrizling bejött.  Szóval, ezt a traminit kortyolgattuk a genovai padlizsánhoz, ahogy a többiben, úgy ebben sem csalatkoztunk. Jellegzetes finom illata van, a fajta szerinti rózsás, egzotikus gyümölcsökkel, ízében virágos, könnyedén mézes, muskotályos, ezzel együtt száraz fehér. Fogyott is rendesen, úgyhogy tényleg kiderült Köveskál nincs is olyan messze Genovától. Vagy fordítva?

Hipersebességgel vissza Szicíliába

Ahogy első bejegyzésemben jeleztem, családi körben osztatlan sikert aratott a tecsós szicíliai fehér, Finest Vermentino Sicilia IGT 2010. Azt is írtam, ha arra járok, simán megkockáztatom újra azt a kilencszáz forintot. Megtettem a tétet, a palack illő alkalomra várt, ami viszonylag hamar elérkezett egy baráti meghívás formájában. Behűtöttük, vittük és megittuk. Ennyi a történet azzal a kiegészítéssel, hogy most sem okozott csalódást. Vonzó illatokkal, kellemesen krémes testtel, üdítő savakkal segítette a kvaterkázást, amihez később még egy tepsi sütőtök társult. Szóval, ettől kezdve azért más volt a bor fekvése, de egyáltalán nem nevezném kényelmetlennek. Azt olvasom, hogy a Vermentino mediterrán fehér borszőlő elsősorban Dél-Európában, többek között Délkelet-Franciaországban, Korzikán, Szardínián, és ezek szerint Szicíliában terem. A folytatásból azt is megtudom, sokan úgy gondolják, hogy ez a spanyol eredetű szőlő leginkább Liguriához kapcsolódik, ahol jól ismerik a Pigato-t a Riviera Ligure di Ponente-t. Hát, én nem, de szívesen elmennék ismerkedni egy-két palackkal a Ligur tengerhez.

A nyári készletek felszámolása

Ha kinézek az ablakon, azt látom, szakad az eső. Nem baj, ígérik, lesz még jó idő. Bízzunk benne, ahogy hajdan a Led Zeppelin nyomta, Good Times Bad Times. Mindenesetre érdemes megkeresni az elfekvő rozés palackokat, mert akárhogy is lesz, benne vagyunk az őszben, a rozét meg állítólag nyáron kell inni. Muszáj felszámolni a készleteket. Egyik nap a kertből hazahozott sárga és toszkán cukkinik csíkjait forgattuk meg a lepirított szalonnazsíron, ebbe még öntöttünk egy kis olívaolajt, só, fokhagyma, friss oregano, őrölt bors került a tejszínes mártásba, és az egészet jól elkeverjük a pennével. Halkan megsúgom, jobb bort érdemelt volna, de ahogy előbb vázoltam, a feladat adott volt. Ezt a 2011-es Konyári Rosét most túl buborékosnak és kénesnek találtam, de egy más alkalommal, nem voltak ilyen aggályaim. Egyébként illata málnás, íze gyümölcsös, savakkal szépen támogatott, és azért hatása is van. Mégsem. No, mindegy, kötelességből megittuk, és jól aludtunk.

A konyhába is beszökött az ősz

Felástuk répáért, zöldségért a kertet, szép lett mind a kettő, a paszternákot még hagytuk, hadd erősödjenek. Én ettől kezdve gyúrni kezdek, mert ha nem lesz elég puha a föld, akkor a tavalyi rémálom éled újjá, miszerint ásónyéltörés fenyegetett a megtermett zöldségféle felszedésekor. Teszem hozzá, még így is megérte, mert remekül pótolta a tavaly meglehetősen satnya zöldségtermést. Nem szólva arról, hogy a J.O. sztárszakács receptje szerint elkészített paszternákpüré nekünk is nagyon bevált a ropogósra sütött véres hurka mellé. De ne szaladjunk ennyire előre, mert a komoly fizikai munka mellett, mint a répa és zöldség felszedése, jutott más finomságok begyűjtésére is, így aztán az esti előétel tempura lett, fodros kellevél, brokkoli, meg a fene tudja mi minden. Maradjunk annyiban, nagy sikert aratott a vendégek körében is. Ezután tortilla következett, az előzetesen gyengéden bepácolt csirkemellel, jégsalátával, paradicsommal, hagymával. Természetesen, a fokhagymás, fűszeres öntet sem maradhatott ki az ügyesen összehajtogatott kukoricalepényből. Ehhez ittuk Bakó Ambrus 2011-es olaszrizlingjét Badacsonyból, s szerényen arra gondoltunk, ez az élet, a maga gyönyörűségében. Szóval, a bor mindannyiunk szerint passzolt a menühöz, de ki bánja, ha nem, finom volt. Azt mondják ez a bor kevésbé fajtajelleges, kétségtelen, nem iskolás változata az olaszrizlingnek. Nekem a színe aranysárga, melegen csillogó, egyszerre édes és sós, értelemszerűen bazaltos, telt, de a savak sem hiányoznak, lecsengése szépen elnyúlik, érzelmes gondolatokat indít el az emberben. Például, feltétlenül venni kéne még egy palackkal!

Még nyíltak a völgyben a kerti virágok

Még tartott a jó idő, amikor vendégségbe mentünk kerti partira. Nehogy puccos bulira gondoljunk. Házigazdánk nem sokkal érkezésünk előtt hagyta ott a kemencét, amiben kályhacsempéket gyárt szakmányban, s miután az olasz konyhát céloztuk meg, mediterrán slendriánsággal csapkodott a fazekakkal, serpenyőkkel a tűzhelynél.  Az udvaron terített asztalnál a Szlovákiából és kóborságából importált, enyhén mozgáskorlátozott Pajti kutya kerengett a sorban érkező macskákkal, Flepivel, Anyával, Költővel. Mi vittük az itáliai bort, a már emlegetett hiperes polcról ragadtunk ki az Ogio Primitivo IGT 2010 feliratú palackot. Az olcsó bor hazája Puglia régióban található, ami az Appennin-félsziget délkeleti részét, az „olasz csizma sarkát” foglalja el. Tanult blogger barátom elfogadhatónak ítélte a bort, egy angol blogger viszont jól ledorongolta. Nekünk a padlizsános, paradicsomos, fokhagymás, kellemesen zöldfűszeres tésztához ízlett. Gyümölcsösnek, könnyűnek, enyhén bizsergetőnek, behízelgőnek éreztük, szóval nagyon is fogyaszthatónak gondoltuk, ezért aztán jól megittuk. Nem egy nagy durranás, de ott és akkor rendben volt. A többi meg nem számít! Pláne úgy, hogy mire hazaértünk az első őszi hidegfront is megérkezett.   

A sziklamászók bort kóstolnak

Mit tesz az élet és a véletlen, ahogy a bugyuta sláger mondja, három marcona sziklamászóval ültem asztalhoz bort kóstolni. Naná, én hívtam meg őket, köztük barátot, plusz testvérét, hozzá az ő fészekaljukból egy kedves vendéget. Valljuk be, szeretik a bort, tehát részt vettek már egy-két kóstolón, borfesztiválon. Három tételt választottam a vakkóstoláshoz. Heimann Birtokbor 2008 Sauska Cuvée 13 2011 és Weninger Válogatás 2008. Ez utóbbit ajándékba kaptam. Hiába kutakodtam a világhálón, csak a címkén lévő információk adtak némi tájékoztatást, mely szerint kékfrankos, syrah, pinot noir házasítást rejt a palack. Akkor már menjünk visszafelé, a Sauska-bor merlot, syrah, cabernet franc, cabernet sauvignon összetételű, Heimann bora pedig Cabernet francból, merlotból, kékfrankosból állt össze. Szóval, Sopron, Villány és Szekszárd feszült egymásnak, mi meg a boroknak, de előtte Pálffy Törökverő Rozéja 2011 volt a belövő bor. Persze,két-három órát dekantáltam a jelölteket, hogy aztán egybehangzóan megállapítsuk, biz'a gyümölcsös az illatuk, fűszeresek, bársonyos szép vörösek, itt-ott kellemes fanyarsággal, remekül ihatók, Ámbár tanár úr. Három kóstolókör után fordítottuk fel a lapokat, és meglepő összhang mutatkozott a véleményekben. A Sauska bort kicsit nyersnek találtuk, de ezt az évjárattal is magyarázhatjuk, viszont mellette könnyebbnek is mutatkozott a másik kettőhöz képest, azok hosszú lecsengéssel testesebbeknek, fineszesebbeknek bizonyultak. Ha Sauskát kell inni, akkor sem kergetik az embert asztal körül, de Wenniger és a Heimann borai jobban ízlettek nekünk. A hegymászó hármas Weninger tökismeretlen borát tuszkolta fel a képzeletbeli dobogó első fokára, én bátortalan ellenvetésekkel - Heimann javára - végül egyetértettem velük, de most itt megint kijelentem: szeretem és nagyra tartom Heimann Zoltán Birtokborát, punktum! Egyébként szalonnát, pityókás kenyeret, meg sajtokat faltunk borozgatás közben.

Repetitio est mater studiorum

Legyen elég annyi, ha valaki nem tudná, hogy a mángold olyasmi, mint a spenót, csak sokkal nagyobb levelű, húsos szára is felhasználható a főzéshez. Pirított szalonna zsírján pároljuk, utána tojás, reszelt parmezán, apróra vágott mozzarella, fokhagymás snidling, só, bors. Ez a massza kerül a lepénybe, aminek a tetejét, egy kis kreativitással még pirított fenyőmaggal is megszórjuk a sütés előtt. Az hiszem, nem kell szégyenkezni vele. Ehhez Bussay mester szürkebarátját isszuk a 2009-es folyamból. Megadta a módját, színre, illatra, ízre. Mélyarany, virágos, testes. A szürkebarátot tényleg nehezen tudom körbeírni, de hogy az igazán jó, nagyon finom bor készíthető belőle, azt ez az ismétlés is bizonyította. Pedig 15,5 az alkoholja, de ivás közben észre sem venni, utána már inkább, de kockázat nélkül nincs kóstolás. Hűha!

Szokatlan páros a serpenyőben

Ha az ember késő este szörfözik a világhálón, attól még érhetik kellemes meglepetések. Talál egy receptet, elmorfondírozik rajta. Pár nap után kilopakodik a szőlőbe és a szüret elől megment két szép fürt otellot. A mélyhűtőből tepsibe dobja a véres hurkát, diónyi vaj a serpenyőbe, a lemosott, megszárított szőlőszemeket átmelegíti, a feldarabolt sült hurkával vegyíti kissé, egyéni kezdeményezéssel enyhén megszórja mandarinzsályával. A képen a zsömlék csak úgy el vannak a kosárban, mert egyikünk sem evett belőlük, viszont újra ittunk a tecsós sorból.  A vásárlásához inspirációt adó blogger nem túlzott, tényleg alkalmi vétel, ráadásul minimum nagyon finom. Cotes du Rhone Reserve 2009, ahogy szerzőnk írja: „egy tisztességes dél-róni szinte ajándékba”. Szóval, tényleg fűszeres, gyümölcsös, finoman bizsergető csersavval, nem súlyos, de telt korttyal, jóleső lecsengéssel, Nem’ tom milyen az igazi francia "dél-róni", de ugye, ennél sokkal jobb, tehát egy palackkal egyszercsak meg kell kockáztatni.

A szűz és a szürkebarát

Már az elején eláruljuk, hogy a szűz(pecsenye) dunántúli illetőségű, a szürkebarát pedig mátrai származék. Mi következik ebből? Gyakorlatilag semmi, de a terített asztalon mégis egymásra találtak. Felénk a szűzpecsenye inkább tüske névre hallgat, és hideg téli reggeleken, ha már ott tart a dolog, kiemelten megbecsült helye van a sonkák, szalonnák, húsok között a tőkén. Persze, mindenekelőtt fölszuratik, hogy kora délután kolbászhús dagassza, és hártyavékony fátyol terüljön rá. Aztán hosszú időt tölt el a mélyhűtőben, hogy méltó alkalom adódjon elfogyasztására. Melegen-hidegen enni secko jedno, mert mindkét állapotában meglehetős. Ez a tüske azonban szabályerősítő volt, mivel kivételként egészben megőriztetett. Aztán piros zománcos tepsiben sok zsírban, szalonnával bőven beborítva, fokhagymagerezdekkel, rozmaringszálakkal, egy-két póréhagyma darabbal süljön, párolódjon, piruljon. Hozzá főtt a kertből a cékla, aminek karikáit balzsamecettel ízesítettük. Ehhez ittuk a szürkebarátot, Szecskő Tamás 2009-es borát Ördöngős-tetőről. Kevésbé kikupálódott, nem borissza koromban ez a fajta Badacsonyt jelentette, ami ráadásul csakis magyarfajta lehet. Na, erre varrjunk most gombot! Merthogy a pinot gris-t sok helyen készítik a világban, de nekem most is csak hazai bor a szürkebarát. Bussay, Szászi, így hirtelen ez jut eszembe az emlékezetesebbek közül a Szecskő-féle mellé, ami ízgazdag és összetett bor. Nem azér', de szerintem ásványos, telten krémes kortyokkal, hosszan lecsengő zamatossággal, arányos savakkal. Egy szó, mint száz, nehéz eltenni a palackot másnapra.        

Olasz csizma az asztalon

Este hajszálvékony pizzatésztát sütöttünk, bőséges paradicsomos, fokhagymás, oregános mártásra kerültek a cukkini szeletek, a rendliben erre olvadt a mozzarella, aztán jöhetett a fekete olajbogyó. Hozzá a tecsós szicíliai fehér, Finest Vermentino Sicilia IGT 2010. Vásárlási ötlet egy borblogról. Minerális, vibráló, testes jó bor, legalábbis három pohár után. Ma megittuk a szicíliai "maradékot", de előtte féldecivel megöntöztük a vajon, olívaolajon sült mozzarellás, bazsalikomos paradicsomszeleteket, ehhez is nagyon finom volt. Még egy palack kilencszáz forintért, irány a hiper. Egészen más, ugorjunk feljebb jó néhány grádiccsal. Takács Lajos hárslevelűjét dicséri a Somlói Borbolt a fészbukon, természetesen és gyorsan megosztottam. Hát, hogyne, Hollóvár forever! Holnap szüret a Látóhegyen, a hordókat Márton gazdával kimostuk, nekem piszok nehéz volt váltakozva lötyögtetni a hideg, meleg vizet. Egy 240-es, egy 100-as, egy 200-as várja mustot. Meglátjuk mennyi lesz. Szapuló, daráló,prés a helyén  A portugieser szinte édes, nem igen szokott az lenni. A 200-as tartály tele a 2010-essel, a maga falusi kategóriájában nagyon rendben, a 100-as tartályban a 2011-es, az nem annyira szép, de talán "még meglátjuk". A szüret után, a présház előtt Margit néni menüje: fasírt, kolbásszal töltött tüske, friss kenyér,kovászos uborka, a kertből paprika, paradicsom, itóka tetszés szerint, de inkább a "10-es" bor, és persze az elmaradhatatlan mákos-diós kalács. Kilencen-tízen leszünk, szóval az élet reményteli és szép.