Még mindig rukkola. Nincs mese,
frissen kell enni, eltenni nemigen lehet. Most pedig rengeteg van belőle.
Feleségem tövestől szedett fel néhányat a kertben, cserépbe ültette. Meglátjuk,
mire mennek a teraszon. A vacsorához szórtunk egy marék rukkolát, meglocsoltuk
olívaolajjal, citrom is cseppent rá, így került rá a vékonyra vágott füstölt,
házi sonka. Katalán bagett járt hozzá, és ha már a rukkola zöld, akkor zöldveltelini
dukál hozzá, de a jobbikból. A túlparti Komáromban vettük, a jó emlékezetű
Bottékában, eddig a pincében várt a sorára. Nem árulok zsákbamacskát, szép bor,
jó struktúrával, persze, izgalmakkal is, úgymond csiszolt savakkal. Bott
Frigyes Zöldveltelini 2009-es boráról van szó, ami a hozzáértők szerint az
osztrákoknak nemzetközi sikereket hozó trendet mutatja. Ebben nincs
tapasztalatom, Egon Schiele szülővárosában ittam egy jó zöldveltelinit, de a
velem Passautól Rajkáig bicikliző barátom takarékossága engem is legyőzött, nem
volt visszakóstolás. Teszem hozzá, Wachau-n meg csak úgy áttekertünk, édes
Istenem, mondom a mai boros eszemmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése