2013. május 18., szombat

Dicséretes olaszrizling a lazachoz


Kis olívaolajon megpirítottam a kenyérszeleteket, amire felhalmoztam egy kis paradicsomos, fokhagymás, kakukkfűvel, sóval, borssal sült padlizsánt, tettem még hozzá apróbbra vágott szárított paradicsomot. Szóval, így készült el a bruschetta, maradt kicsi a pirítósokra szánt zöldségekből, elfért a tányér szélén, a vajon sütött lazacfilé mellé, amit sóztam, citromot facsartam rá, enyhén. Látszik, hogy a „medvehagymás időkben” történt mindez, egy-két-három hete, úgyhogy az is került rá. Mindehhez dukált a jó bort, tehát a választás Bussay László Csörnyeföldi Olaszrizling 2008-asára esett. Színében aranysárga, virágos, citrusos illattal indulunk a kortynak, ami harmonikus, kerek, gyümölcsös és mandulás, gondolkodásra hajlamosító szép lecsengéssel. Szeretem a Bussay borok csiszoltságát, eleganciáját, nagyon ott vannak a szeren, csalódást eddig nem okoztak, nem nyúlunk mellé a polcon, ha egy Bussayt emelünk le, bármilyen alkalomra. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése