Semmi kedvem nem volt belebonyolódni komoly főzésekbe, ezért már nem először folyamodtam ahhoz, hogy a legegyszerűbb hozzávalókból próbáljam kihozni a legtöbbet. Azt nem tudom, hogy sikerült-e, mindenesetre az ebéd elfogyasztása után elégedetten dőltem hátra a székben. A kesernyés, csípős ízű rukkola (más néven borsmustár, a keresztesvirágúak családjába tartozó salátaféle) megbízható barátja ennek a főzési módszernek, jó maréknyit folyóvíz alá tartottam, papírszalvétával megszárogattam. Közben felforrt a víz, amivel nyakon öntöttem a bulgurt (a bulgur tulajdonképpen tört búza, a közel-keleti és a török konyha kedvelt körete.), lefedtem az edényt. A natúr házi kecskesajtot (Vértestolna) a forró teflonban, egészben igyekeztem grillezni-megsütni, félig-meddig sikerült, de esztétikailag hagyott kívánnivalót maga után a látvány. :) A tányéron a megpuhult bulgur mellé tettem a kissé megolvadt sajtot, apróra vágott kaporral ízesítettem, sózni dőreség lett volna, hiszen sós volt az magától. Alaposan megszórtam a rukkolával, picit meglocsoltam az egészet olívaolajjal, szóval, nekem ízlett. Könnyedebb vörösbor járt hozzá, mondhatnám a ház bora, ami leánykori nevén kékoportó, manapság az EU-s előírások miatt portugiesernek hívják. Mindegy, így is finom.
