2014. február 9., vasárnap

Magyar turán a Mátrából


A turánt  „többek között medoc noirból és csabagyöngyéből” keresztezték Egerben. Eredetileg festőszőlőnek, de aztán kiderült magában is megállja a helyét a hordóban. A most felbontott palackot egy mátrai borásztól választottuk, akiről ez olvasható a neten: „Szecskő Tamás és családja régóta foglalkozik borkészítéssel, a pincéjük Gyöngyöspatán található. Kizárólag saját termesztésű szőlőből készítik boraikat. Céljuk nem más, mint olyan egyedi stílusú borok készítése , ami a Mátra borvidék egyéniségéhez igazodik.” Stimmel, merthogy 2009-ben ismertük meg a borait, azóta kísérjük figyelemmel, és tanúsíthatjuk, a mi tapasztalatunk szerint is egyedi borok készülnek a pincében. A 2008-as Turánt még 2009 tavaszán vásároltuk tőle az etyeki fesztiválon .(vö. pohár) öt esztendős pincei tárolás után húztuk ki a palackból a dugót. Az első kérdés az volt, hogyan őrizte meg magát bor, jelenthetjük, kiválóan. Négyen kóstoltuk, tapasztalatainkat így összegezhetjük: egészen mélyvörös szín, illatában fekete ribizlit, meggyet, aszalt szilvát éreztünk, testes, telt korty, markáns tanninokkal, a magas alkoholfokkal (15), ami nem zavaró, szép hosszú lecsengéssel, kellemes utóízekkel. Négyből három kitűnő, egy nagyon jó minősítést kapott. Szóval, a fehérekhez hasonlóan ez is remek Szecskő bor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése