Toulouse a magasból

A jeles napon barátom könnyed síkvölgyi biciklizésre invitált, s mintha az autósok is tudták volna, miről van szó, kivétel nélkül, nagy ívben előzték meg drótszamarainkat a hepehupás aszfalton. A napsütés bírható volt a kis ház lugasában, a serpenyőben az Attila által készített toulouse-i kolbász sercegett. Receptje nagyjából: sertéshús, zsírszalonna, koriander, kakukkfű, borsikafű, all-spice fűszerkeverék (fahéj, szerecsendió, szegfűszeg), só, bors, pohárka sauvignon blanc töltelékbe. Hozzá a házi sütésű rozskenyér, az amerikai káposztasaláta (lila káposzta, hagyma, répa, alma, csemege uborka, majonézes öntet) a hagymalekvár az hagymalekvár, és jutott még egy kis barnamártás is a tányérra. Az ünnepi menühöz sauvignon blanc dukált, mégpedig Pannonhalmáról, a bencés borászat 2016-os folyamából. A bodzás, vágott füves illattok, ízek cizelláltabb változata került a poharakba, alkalomhoz illő nyári fehér borként. A cseresznyefa árnyékából szikrázó ég magasában két vitorlázógép kereste a légáramlatokat, mígnem nyomuk veszett a nagy kékségben.

Római pizza vacsora

A római étkezéshez nem először fogadtuk meg kedves ismerősünk jó tanácsát, „általánosságban azok a kisvendéglők lehetnek jók, ahol nincs harsány ételreklám, és mindig két-három utcával beljebb vannak, mint ahová először beülnénk.”

A Taverna Le Coppelle, a Pantheon közelében az a kockás abroszos, kedves étterem, ami az áraival sem riasztja el az egész napos gyaloglásban megfáradt turistát, aki van olyan mázlista, hogy megtalálta a helyet. Legyünk őszinték, az okos telefonok korában, azért ez nem olyan nagy művészet, de kíván erőfeszítéseket, mert az okos telefon szabálykövető, és egy-két felesleges kacskaringót beiktat, hogy betartsuk a közlekedési előírásokat. Ez legyen a legnagyobb bajunk, ott vagyunk és megkönnyebbülten nézegetjük az étlapot. Pizzát választunk, én a Radicchio e gorgonzola sorra mutatok, ami nem más, mint a hajszálvékony tésztán, a kék sajtokhoz hasonló gorgonzola vörös salátával, „éppen hogy” paradicsomszósszal. A radicchio az endíviák családjába tartozik, levelei enyhén pikánsak, fűszeresek, és nagyon finomak, teszem hozzá. Eltekintünk a konvencióktól, a fehér helyett a ház vörösborát választunk, amit a Lazio megyében honos szőlőkből házasítottak, egyáltalán nem bántuk meg. Az élénkvörös bor gyümölcsös illatú, jól strukturált, kellemes ivóbor, az egyik pohár kívánja a másikat, könnyedsége nem csak a vacsorához esik jól, hanem kedvet csinál a szálláshoz való hosszabb sétához is. 

Kadarka az asztalra fehérben

A rakott krumpli hasonlatos a lecsóhoz, ahány ház annyi szokás, a krumpli, kolbász, tojás, tejföl, és házunk táján a szalonna nélkülözhetetlen az elkészítéséhez. Sok újdonságot nem tehetünk ehhez hozzá, legfeljebb annyit jegyezhetünk meg, hogy Margit néni változatának leggyengébb jelzője a remek, legerősebb a fantasztikus, s ezt a két jelzőt még cizellálhatjuk. Jó választás hozzá a fehér kadarka, ami jelen esetben Szekszárdról érkezett, Fekete Mihály 2015-ös bora a pohárban sárgászöld, illatos, a kortyban savakkal telten kerekített, ízében hullámzó fűszerességgel. Szekszárdot tartják kis hazánk kadarkás vidékének, de azért más bortermő helyeken is találhatni belőle szépeket, például tetszetősnek gondolom, mondjuk a Stróbl Borházét Bajról. Különösen nem mélyedtem el a borkészítés rejtelmeiben, de miután a kadarka kékszőlő, egyik kedvenc vörösborom, hogy fehér legyen, a frissen szüretelt fürtök gyors feldolgozása szükséges, de kell hozzá a kadarka sajátos tulajdonsága is:” kizárólag sav-alkohol arányára építő egyensúlya a fehérborok jellemzője”.  A kadarka azért mégis csak vörösbort adó fajta, méghozzá igazi magyar bor, ha bizonytalanok vagyunk, hogy mit tegyünk az asztalra az ételhez, nem hibázunk ezzel a finom és elegáns borral. 

Stílusgyakorlat a Kvaterkán

A blog mappában nyár óta pihen az összevont születésnapok kóstolójának jegyzete Síkvölgyről. Heimann Zoltán Stílusgyakorlata 2007-ből hosszú éveket töltött a pincében, csak kerülgettem a palackot, mint ennek a beszámolónak a megírását. A tannat dél-franciaországi szőlő, szereti a napsütést, úgyhogy otthonra talált Szekszárdon.. A borász kísérletező kedvének köszönhető, hogy a hazánkban ritka fajtából férfias bor készült, amit a hölgyek is bátran fogyaszthatnak. Gazdag gyümölcsösség, fekete ribizli, áfonya, talán málna ízek a pohárban, a csersav selymes, az idő nem nehezítette el a bort, elegáns lett, telt, testes kortyokkal, érződik a fa, a dohány, jóérzéssekkel ajándékozza meg az embert. Illett az ünnepi menühöz, szarvaspörkölt, nokedli, kovászos uborka, Attila volt séf, nem szokott téveszteni. A csokoládés desszert bírja a nehezebb vörösbort, úgyhogy erre sem lehetett panaszunk. Minden egyensúlyban volt a napfénnyel, az ünneppel, a barátsággal.   

A megtalált Evangelista

A bort az ember nem csak fajta, pincészet, borvidék szerint válogatja, hanem bizony az ára is döntő befolyásával bír. Töredelmesen bevallhatjuk, ez a lélektani határ hirtelen érzelmi felindulásra emelkedő tendenciájú lehet. Aztán a bor arra vár, hogy méltó alkalom legyen felbontására. Sokféle szempont befolyásolja ezt is, de a részletekbe most nem megyünk bele. Ellenben megosztjuk azt a tapasztalatot, miszerint az évek múlása nem csak bort érleli, hanem vásárlásunkat is igazolja. Mert annak idején, napjaink középkategóriás borainak áráért jutottunk hozzá a kiváló minőséghez. Ez az utólagos megállapítás fából vaskarika, de jól hangzik. Szóval, nyolc éves pincelevegő után születésnapi asztalra került a dél-balatoni Ikon Evangelista Cabernet Franc, 2008-ból. Konyári János bora akkor három díjat besöpört, és az idő nem ártott, hanem inkább használt neki, nem az üvegnek, a bornak. Bordeaux nagy hármasának kiegészítő fajtája nálunk kedvelt önálló borszőlő. Az Evangelista testes vörös, fűszeres illatokkal, fekete bogyós gyümölcsökkel, a kellő lágysággal és savgerinccel, erősen passzol a ropogósra sült kacsához. Egy-két pohár után nem esik nehezünkre elképzelni a Balaton déli partjáról az északi part mögött aláereszkedő napot.   

Kvaterka a pezsgőgyárban

Hamarosan száz neszmélyi bor szerepel tizenöt pincéből egy bemutatón, most az egyikről, amire Attila barátom hívta fel a figyelmem. Bizakodjunk, ahogy cseppben a tenger, úgy ebben a borban is ott van az a bizonyos száz, mert a dunaszentmiklósi Kősziklás Pincészet Sárga Muskotály 2015-ös folyama remek bor. Puff, ezzel ellőttem az összes puskaport, de mégsem, mert kóstoltam magában, sült csirkéhez, ehhez az olaszos tésztához, és mindegyikhez passzolt. A gyors ebédhez nyolc perc alatt főztem ki a bavette-t, a genovai eredetű tésztával most találkoztam először, a spagettiéhez hasonlít, csak annál laposabb. Az idővel és az éhséggel való küzdelem jegyében a szósz elég egyszerű, az olívaolajon piruló fokhagymára paradicsomlekvár, aztán passz. Az első kezem ügyébe kerülő sajtot reszeltem rá, és jöhetett a korty bor. Egyes vélekedések szerint az ilyen típusú ételhez a könnyű vörösbor való. mások a száraz fehéret sem érzik rossz választásnak. Az elméleti kérdéseket felülírta a valóság, mert ez a száraz sárga muskotály teljesen helyén volt most is. A szőlőből készült borok félszáraz, félédes, édes változatai az arra alkalmas borvidékekről nagyon is kedveltek, de ebben a száraz változatban is fölfedezhetjük mindazt, amiért szerethetjük ezt a fajtát. A megnyerő illathoz zöldes aromák társulnak, barátságos savakkal, lendületes frissességgel, megunhatatlan ízgazdagsággal, fogyasztása csak azért veszélyes, mert hamar üres lehet a palack. 

Az olasz tészta a borok barátja

Persze, ez csak akkor igaz, ha kis figyelmet fordítunk harmonikus találkozásukra az ebédlőasztalon. Mindenesetre vannak helyzetek, amikor az ember szerencsésnek érzi magát, hogy már korábban elkészítette a bazsalikomos pestot, ami nem nagy mutatvány, legfeljebb az összetevők arányaira érdemes ügyelni. A fűszernövényt, a fenyőmagot, a fokhagymát, a parmezánt olívaolajjal, pici sóval addig gyúrjuk egy mozsárban, amíg szósz nem lesz belőle. A dobozból előkerült a jellegzetes tagliatelle, mondjuk a házi szélesmetélt, karikába csavart hosszabb változata, a tészta néhány perc alatt „kirúgja magát” a forró vízben. Szűrés után mehet rá a pesto, és az olajból kikapott szárított paradicsom. Telihold idején a tokaji Holdvölgy Pincészet Vision jó választásnak tűnt. A 2014-es évjáratot megelőző cuvée komoly díjakkal rendelkezik, de az ifjabb is beváltja a reményeket. A birtokbor házasítás alapja a furmint, a hárslevelű és a kabar, ez utóbbi a bouvier és a hárslevelű időjárásra kevésbé érzékeny „gyermeke”. A Vision friss és feszes bor, de jutott bele a telt, krémesebb ízű kedvességből is, talán körte, őszibarack, enyhe fűszeresség és a tokaji (somlói) borból elmaradhatatlan sós mineralitás