A nyár utolsó napjai

Persze, ez utólag derül ki, hogy azok voltak, amikor már szakad az eső, és a mérsékelt égövi ősz kopogtat az ablakon, mint abban a bizonyos korosztályos slágerben. Mindenesetre, a hideg lakásban szívet melengető felidézni a grillrács alatt izzó parázs melegét, s arra gondolni, hogy Attila hamburgere erősen megérdemelte a St. Andrea Egri Csillagot. Miután az ember az ilyen alkalmakkor nem jegyzeteket készít, hanem inkább élvezi a lugas alatt a napsütést, a baráti társaságot, ezért most a klaviatúra előtt az emlékezetére hagyatkozik, amely cserbenhagyhatja az apró részleteknél, de nem is ez a lényeg. A marhaszegyet Texas állam kivételével nem sokra becsülik, de ott brisket néven nemzeti eledel, vélhetően innen indult Attila gasztronómiai kalandozása, ami nehéz út lehetett, mert rengeteg előkészítést, pácolást igényelt. Mindenesetre, ahogy a fotón is látható, erőfeszítéseit siker koronázta. A hús még korábbi napon különböző borsokból, durva sóból készült száraz pácot kapott, és az előzetes otthoni sütés után került a szabadtéri grillrácsra. Köretként érkeztek a paradicsomkarikák, a frissen szedett rukkola, az enyhe ecetes lében ázott gyöngyhagyma és az elmaradhatatlan barbecue szósz. Attila tökéletességre törekvő szakácskodása nem hagyhatta el a menüből a saját sütésű zsemlét, amit a nyílt tüzű pirítással lett még pikánsabb, s még nem említettük az alapul szolgáló fűszeres majonézt. A méltó ebédtől a bor sem maradhatott el, a St. Andrea borászat Egri Csillagja (2015) a birtok fehér szőlő fajtáinak házasítása, éppen abból a célból, hogy egyetlen borban próbálja érzékeltetni az erre a borvidékre jellemző ízeket, zamatokat. Mindezt sikeresen teszi, a karakteres bor a pohárból friss kortyokkal és savakkal, virágos, könnyed gyümölcsös jegyekkel jelentkezik, tartalmas nedű és mégsem nehezedik el egy pillanatra sem, hosszan megmaradó zamatokkal, amelyek már jelzik a közelgő új szüret idejét.

Hal, krumpli, bor

Az alaszkai tőkehaldarabokat és a krumplit a Lidl mirelit hűtőjéből halásztam, hogy viszonylag gyorsan ebédhez jussak a népszerű fish and chips-szel. Az elkészítéséhez a légkeveréses sütőt választottam, ehhez félóra kellett, ami alatt zöldborsó püré helyett, a kényelmesebb joghurtos mártást választottam, amit összenyomott fokhagymagerezddel, sóval, borssal, friss mentalevelekkel ízesítettem. Passzolt hozzá a felső polcos A Tesco Finest Marlborough Sauvignon Blanc (Yealands Estate) 2013 Új-Zélandból. A lecke könnyen felmondható, már az illata is megnyerő: vágott fű, csalán, citrusok, a nálam kifinomultabbak spárgát, citrusokat is érezhetnek a pohárból. A kortyokban is hozza ezeket a fajtajelleges ízeket, tetézi az élénk savakkal, a zamatos frissességgel, a kellemes lecsengéssel. Ebéd után merenghetünk az asztalnál, hogy a távoli tenger végtelen kékségét, vagy a szabad mezők zöld hullámzását látjuk. 

Az oroszlán kapuja

A márványos tarja a grillezés előtt fűszeres olajban pácolódott, a rozmaring, fokhagyma íze jól átjárta, a sütésnél még került rá néhány zsályalevél, legvégén a só.Nem volt túlbonyolított dolog, de a kis odafigyelés megéri, hogy a hússzeletek szaftosak maradjanak. Köretnek kínálta magát a saláta, rukkola, az uborka, retek, paradicsom, minden, ami volt otthon. A bor dél-afrikai shiraz, ehhez a fajtához több legenda fűződik, maradjuk az alapnál, mert ez olyan titokzatos, Perzsiából érkezett, s terjedt el az egész világon. Népszerű Ausztráliában, Európában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban, de ne felejtsük ki hazánkat sem, a vörösboros vidékeken a pincék zászlós borai (is) készülnek belőle. Ez a shiraz a hiperes fapados változat, de erősen hozza azokat a jegyeket, amiért lehet kedvelni a shirázt. Illatában ott bujkálnak a kellemes gyümölcsös jegyek, a kortyokban ráismerünk a málnára, szederre, áfonyára, harmonikus zamatos bor, egy nehéz zenei tétel könnyedebb átirata. 

Toulouse a magasból

A jeles napon barátom könnyed síkvölgyi biciklizésre invitált, s mintha az autósok is tudták volna, miről van szó, kivétel nélkül, nagy ívben előzték meg drótszamarainkat a hepehupás aszfalton. A napsütés bírható volt a kis ház lugasában, a serpenyőben az Attila által készített toulouse-i kolbász sercegett. Receptje nagyjából: sertéshús, zsírszalonna, koriander, kakukkfű, borsikafű, all-spice fűszerkeverék (fahéj, szerecsendió, szegfűszeg), só, bors, pohárka sauvignon blanc töltelékbe. Hozzá a házi sütésű rozskenyér, az amerikai káposztasaláta (lila káposzta, hagyma, répa, alma, csemege uborka, majonézes öntet) a hagymalekvár az hagymalekvár, és jutott még egy kis barnamártás is a tányérra. Az ünnepi menühöz sauvignon blanc dukált, mégpedig Pannonhalmáról, a bencés borászat 2016-os folyamából. A bodzás, vágott füves illattok, ízek cizelláltabb változata került a poharakba, alkalomhoz illő nyári fehér borként. A cseresznyefa árnyékából szikrázó ég magasában két vitorlázógép kereste a légáramlatokat, mígnem nyomuk veszett a nagy kékségben.

Római pizza vacsora

A római étkezéshez nem először fogadtuk meg kedves ismerősünk jó tanácsát, „általánosságban azok a kisvendéglők lehetnek jók, ahol nincs harsány ételreklám, és mindig két-három utcával beljebb vannak, mint ahová először beülnénk.”

A Taverna Le Coppelle, a Pantheon közelében az a kockás abroszos, kedves étterem, ami az áraival sem riasztja el az egész napos gyaloglásban megfáradt turistát, aki van olyan mázlista, hogy megtalálta a helyet. Legyünk őszinték, az okos telefonok korában, azért ez nem olyan nagy művészet, de kíván erőfeszítéseket, mert az okos telefon szabálykövető, és egy-két felesleges kacskaringót beiktat, hogy betartsuk a közlekedési előírásokat. Ez legyen a legnagyobb bajunk, ott vagyunk és megkönnyebbülten nézegetjük az étlapot. Pizzát választunk, én a Radicchio e gorgonzola sorra mutatok, ami nem más, mint a hajszálvékony tésztán, a kék sajtokhoz hasonló gorgonzola vörös salátával, „éppen hogy” paradicsomszósszal. A radicchio az endíviák családjába tartozik, levelei enyhén pikánsak, fűszeresek, és nagyon finomak, teszem hozzá. Eltekintünk a konvencióktól, a fehér helyett a ház vörösborát választunk, amit a Lazio megyében honos szőlőkből házasítottak, egyáltalán nem bántuk meg. Az élénkvörös bor gyümölcsös illatú, jól strukturált, kellemes ivóbor, az egyik pohár kívánja a másikat, könnyedsége nem csak a vacsorához esik jól, hanem kedvet csinál a szálláshoz való hosszabb sétához is. 

Kadarka az asztalra fehérben

A rakott krumpli hasonlatos a lecsóhoz, ahány ház annyi szokás, a krumpli, kolbász, tojás, tejföl, és házunk táján a szalonna nélkülözhetetlen az elkészítéséhez. Sok újdonságot nem tehetünk ehhez hozzá, legfeljebb annyit jegyezhetünk meg, hogy Margit néni változatának leggyengébb jelzője a remek, legerősebb a fantasztikus, s ezt a két jelzőt még cizellálhatjuk. Jó választás hozzá a fehér kadarka, ami jelen esetben Szekszárdról érkezett, Fekete Mihály 2015-ös bora a pohárban sárgászöld, illatos, a kortyban savakkal telten kerekített, ízében hullámzó fűszerességgel. Szekszárdot tartják kis hazánk kadarkás vidékének, de azért más bortermő helyeken is találhatni belőle szépeket, például tetszetősnek gondolom, mondjuk a Stróbl Borházét Bajról. Különösen nem mélyedtem el a borkészítés rejtelmeiben, de miután a kadarka kékszőlő, egyik kedvenc vörösborom, hogy fehér legyen, a frissen szüretelt fürtök gyors feldolgozása szükséges, de kell hozzá a kadarka sajátos tulajdonsága is:” kizárólag sav-alkohol arányára építő egyensúlya a fehérborok jellemzője”.  A kadarka azért mégis csak vörösbort adó fajta, méghozzá igazi magyar bor, ha bizonytalanok vagyunk, hogy mit tegyünk az asztalra az ételhez, nem hibázunk ezzel a finom és elegáns borral. 

Stílusgyakorlat a Kvaterkán

A blog mappában nyár óta pihen az összevont születésnapok kóstolójának jegyzete Síkvölgyről. Heimann Zoltán Stílusgyakorlata 2007-ből hosszú éveket töltött a pincében, csak kerülgettem a palackot, mint ennek a beszámolónak a megírását. A tannat dél-franciaországi szőlő, szereti a napsütést, úgyhogy otthonra talált Szekszárdon.. A borász kísérletező kedvének köszönhető, hogy a hazánkban ritka fajtából férfias bor készült, amit a hölgyek is bátran fogyaszthatnak. Gazdag gyümölcsösség, fekete ribizli, áfonya, talán málna ízek a pohárban, a csersav selymes, az idő nem nehezítette el a bort, elegáns lett, telt, testes kortyokkal, érződik a fa, a dohány, jóérzéssekkel ajándékozza meg az embert. Illett az ünnepi menühöz, szarvaspörkölt, nokedli, kovászos uborka, Attila volt séf, nem szokott téveszteni. A csokoládés desszert bírja a nehezebb vörösbort, úgyhogy erre sem lehetett panaszunk. Minden egyensúlyban volt a napfénnyel, az ünneppel, a barátsággal.