Olívás vacsoraidő a teraszon

A hajdinakenyérből készült pirítósra egy-két csepp olívaolaj került, erre a (konzerv) tonhal, a frissen szedett rukkola, a görög fekete olívabogyó, az olívaolajban eltett szárított paradicsom, jutott rá pár szem kapribogyó, a görög vonalat erősítette a terasz fűszerkertjéből szedett oregánó, a tányéron mellé  friss paradicsomszeletek, enyhén nyakon öntve olívaolajjal. Ha szigorúan járok el, a fokhagyma és a bazsalikom hiányában nem nevezhettem bruschettának, de ez csak egy vicces játék, mert teljesen mindegy hogy hívjuk, egyszerűen finom lett. Hozzá az agostyáni nagy hármas házi chardonnay-e, mert ahogy a tanult szerzetesek mondták, átkozott a hal a harmadik vízben. A szőlő szemezve ment két hétre a kádba, majd a húsz fokos must a tartályba. Az átfejtés után is érdekes volt megfigyelni a bor fejlődését, amit tegyük hozzá, csak kóstolással tehet meg az ember. Hiába, áldozatokat kell hozni, hogy ilyen szépen csillogjon a lemenő nap fényében.  

A tavasz első pillanata

Meteorológiailag bizonyára korábban megtapasztaltuk, de lássuk be, van-e annál kellemesebb érzés, mint a már nem várt tél eltűnésével, barátokkal kiülni, lócára, padra, olyan asztalhoz, ahol estebéd vár minket az alkonyodni készülő nap melegében. Forró, tartalmas leves a cseréptálban, amihez Attila külön főzte meg az apró szemű fehér babot, olívaolajon megsütötte a grillkolbászt, aztán félrerakta egy külön tálban. A lábosban megpirította a fehérrépát, sárgarépát, utána jött a zellerszár, a kelkáposzta, a fodros kel, az édeskömény, a köménymag, a majoránna, majd alkalmas időben felöntötte vízzel az egészet, megfőzte. A végén ment bele a fehér bab, rottyant egyet, jöhetett a félrerakott grillkolbász és a karikára vágott bajor fehér kolbász. Így lett fertig, és ellenkezőleg a boros állapottal, másnaposan az igazi. A kimert levest a tányérban két kanál tejföl sűrítette, ehhez jött a három lisztből otthon készült friss, ropogós házikenyér. A Sabar-dűlő Borház felesen hordóban, tartályban érlelt 2015-ös olaszrizlingjének aranysárga színében, kortyában a kései, csobánci nyári naplemente fényeit, ízeit véltük felfedezni, ami bizony jólesett a hűvösebbé váló időben.  Ez a bor telt, krémes olaszrizling, derék tartással, egyetlen hibája, hogy a palackból hajlamos hamar elfogyni, de barátok közt ez sem jelent problémát, mindig „van másik”. 

A fúziós konyha keleti örömei

A gasztronómiai különlegességek olcsóbb termékei már régóta elérhetők a hiperekben, úgyhogy nem különösebb flanc összehozni ezt az ebédet. A garnélát a serpenyőben vajon enyhén megpirítottam, külön tálkába kiszedegettem, mehetett bele a paradicsom püré és néhány szeletelt koktélparadicsom, sóval, borssal, korianderrel, kis chilivel ízesítettem. A mártás éppen felforrt, visszavettem a lángot, és a garnélákkal együtt melegen tartottam. Közben pillanatok alatt kifőztem az üvegtésztát és máris kész lett a gyors ebéd. A szakirodalom szerint ehhez fehér bor való, de legyünk kísérletező kedvűek, már csak azért is, mert a Bükk-hegység számomra eddig nem a borairól híres. Az utóbbi időben azonban a hiperekben is feltünedeztek az onnan származó borok, úgyhogy ezt cabernet sauvignonból készült rozét választottam. Már csak azért is, mert félédes, ami illik a keleties ételekhez. Ugyan a fajta miatt akár ellenkezést is válthat ki a félédesség, de ajándék bornak ne nézd a címkéjét. Tiszta csillogású, illatában gyümölcsös, a maradék cukor ellenére megmaradt az élénksége, a savak is szépen tartják, úgyhogy szerintem rendben van. A Mezei Pincészet Tibolddarócon van, ezt írja a településről a Wikipédia: "A Bükk-vidék csúcsrégiójának déli oldalán, annak közepén található község északi irányból, a hegyeknek köszönhetően komoly védelmet élvez. A szélsőségesen kemény viharos jégeső és zivatar ritkán borzolja a települést és szőlőföldjeit." Megnyugodhatunk.

Főtt víz leves és krumplis tészta

Ebédidőben a gyorsaság életet ment, vagyis éhséget csillapít, találtam is ehhez egy leves receptet a gomijón, melynek utasításait igyekeztem betartani. Szóval, „zsályát és kakukkfüvet gyűjtöttem”, tekintettel az időjárási viszonyokra, az erkélyen, a hidegtől óvott cserepekből. Ettől kezdve a hétköznapi egyszemélyes ebédhez igazítottam az előírásokat, felforraltam három deciliter vizet, tengeri sóval, és egy jókora, szétnyomott fokhagymával. Kb. tizenkét percig forrt, akkor beledobtam egy-két szálnyit a fűszernövényekből, evőkanálnyi olívaolaj bele, kis várakozás után leszűrtem. Eztán a tányérban elhelyezett sajtos, tökmagos kenyérlapocskára jött a tojássárgája, erre mertem rá a levest, ami a várakozáson felül remek lett. A maradék krumplis tésztát kacsazsíron lepirítottam, sajtot reszeltem rá, mindegy milyet teszünk rá, de most cheddart tettem, hordós savanyú káposztával ettem, mit mondjak, fenségesnek éreztem. Leteszteltem hozzá az itt már emlegetett házi merlot, a vizsgálat tárgya az volt, hogyan bírja a bor a tartós tárolást a hűtőben, megállapításom eredménye, jól. Megkockáztatok egy erősen banális összegzést, felturbózva a képzavarral, az egyszerű ételek és örömök gyakran karöltve járnak.

Napsütéses spenótebéd januárban

A szürke napok után végre kisütött a nap, gondoltam, ehhez valami vidám, laza ebéd illene, hozzáfogtam. Olívaolajon megfuttattam a szétnyomott fokhagymagerezdet, amit aztán kihalásztam, és az olajon kicsit megfonnyasztottam a közepesre tépkedett spenótleveleket. Hozzáadtam a házilag szárított paradicsomkarikákat, sóztam borsoztam, közben kilenc perc alatt kifőztem a tojás nélkül, durumlisztből készült gyári fusilit. A leszűrt tésztát belezúdítottam a spenótos serpenyőbe, és az egy-két kanállal megőrzött tésztalével selymes állagúra kavartam az egészet, reszelt pecorinoval, kemény juhsajttal megszórtam. Hozzá még az átfejtés előtti házi merlotból egy pohárka, ami még mindig hozza a frissességét, gyümölcsős könnyedségét. Aztán eltűnődtem egy kicsit, micsoda mázlista vagyok, és milyen kevés elég a rövidke boldogsághoz   

Nem minden Áfium méreg

Vissza a jövőbe, szóval a szilveszteri vacsorához, ami már, természetesen újévi egyben, hagyományosan szerencsét hozó malaccal egyenértékű disznó(hús), minek kísérő körete nem lehet más, mint a lencse, ami, jól tudjuk, a pénz metaforája az ünnepi menüben. Erről rögtön eszébe juthat az embernek, hogy a pénz nem boldogít, de az az egyik hetilapban olvasott interjú is, melyben a magyar milliárdosnak azt az álnaiv kérdést teszi fel az újságíró, miszerint, nem zavarja-e a sok pénz, s erre érkezik, a valljuk be, frappáns válasz, még nem éreztem hátrányát. A filozofikus bevezető után elmondhatjuk, hogy a kétféle volt az asztalon Rita lencsesalátája, keleti változatában a római kömény és kurkuma vitte a prímet, míg a hagyományosban a lilahagyma. Zsuzsi előadásában az előre párolt oldalas bőséges fűszeres pácot kapott, a lében sok minden volt, ehhez érdemes elolvasni Jamie Oliver fűszeres oldalas receptjét, ami alapján készült. A kellő várakozást félórás pirítás követte a sütőben, ennek eredményeként karamellizált réteg fedte be a vajpuha húst. Harmonikus volt az étellel a merlot és shyrah házasításából született 2014-es dél-balatoni vörös, az Ikon Áfium felségjelű bora, ami nevében a török nyelvű ópiumra utal, vesd össze Zrínyi Miklós híres munkájával, és akkor kiderül, erre a borra  könnyű rászokni. És valóban, szép illatokkal hódit: erdei gyümölcsök és virágok, a kortyban is visszaköszönnek a fűszeres jegyek, a savak, a tanin rendben, zamatos, jól iható bor. Érkezhet vele a kellemes jókedv, csak maradjon belőle az új évre.   

Édesburgonya a tűzhelyen

Az édesburgonyának, amit batátának is ismerhetünk, a szakirodalom szerint nincs köze a mi burgonyánkhoz, csak a gumója hasonlít hozzá. Ezt sem kell tudnunk ahhoz, hogy finom köretet készítsünk belőle, ami a húst kevésbé kedvelőknek önálló fogás is lehet. Felkockázzuk a batátát, a nyers céklát és répát, hagymakarikákat szeletelünk, kinyomjuk a fokhagymát a héjából, és ez egészet együtt olajon megpároljuk. Sózzuk, borsozzuk, tetszés szerint mehetnek a zöld fűszerek, én beértem a hagyományos petrezselyem zölddel. Félóra alatt kész az étel, erre maradék pecsenyehúst dobtam, aminek zsírja még egy kicsit felturbózta az ízeket. Ennek köszönhetően nem volt túlzás Takács Lajos Hollóvár Pincészetének régi darabja, a Nagy-Somlói Juhfark 2013-ból, a fajta, sokak szerint, ennek a borvidék sajátja. A bor színe szép aranysárga, a kortyok krémesen teltek, a savak talán visszafogottabbá váltak a palackban töltött évek alatt, de a bor nem veszítette el egyensúlyát, érződik belőle a bazaltsziklák napfényes melege.