Mediterrán nyárutó

A nyárutói napok vacsorája nem csak a mediterrán ízektől volt otthonos, hanem valami mástól is, amit jobb híján nevezzünk barátságnak. A kacsamellhez és a sokféle zöldséges ételhez passzolt a rozmaringgal megszórt hagyományos olasz kenyér, a focaccia. Az egyszerűség mindig kifizetődő, erre volt példa a fokhagymával enyhén megbolondított tejfölös cukkini, vagy az oregánóval felturbózott, tepsiben sült paradicsomos padlizsán, a görög és török olívabogyók is jól megfértek egymással. Minden variálható, hozzáadható és elvehető volt a tányérokon, azzal a profán hasonlattal, hogy nem volt szabad megfeledkezni a helyes mértékről. A Kázsmér borokról eddig nem hallottunk, mostantól figyelünk rájuk, a 2015-ös chardonnay fűszeres kortyai a Balaton-felvidék közös kirándulásainak élményeit is felidézték, azzal a tanulsággal, hogy Örkény óta még jobban tudjuk, az ember melegségre vágyik.

Egy félidő a fúziós konyhában

A gyors ebéddel életet menthetünk, minden kamrában, polcon találhatunk valamit, amit felhasználhatunk az üdvös cél elérése érdekében. Eszembe sem jutott versenyezni a televíziós sztár szakácsokkal, és a tapasztalatok alapján, az interneten fellelhető „gyorsebéd” recepteket is fenntartásokkal kezeltem. Kényelmesnek tűnt a vöröslencse leves, amihez a lilahagymát enyhén megpirítottam olívaolajon, menetközben kisebb répakarikákat dobáltam a lábasba. Éppenhogy megszórtam rozsliszttel, kis vízzel felöntöttem, jól elkavartam, mehetett bele a mozsárban összetört, bárhol beszerezhető, indiai fűszerkeverék (mustármag, görögszéna, édeskömény, feketekömény, római kömény). Tettem hozzá még vizet, sóztam, lassú tűzön hagytam főni negyedórát, míg a lencse megpuhult, megszórtam petrezselyemmel, és a tálalásnál egy evőkanál görög joghurttal erősítettem az ízeket. Közben a kés lapjával szétnyomtam három kisebb gerezd fokhagymát, olívaolajon, egy-két kocka húsos szalonnán megszínesítettem, a vékony csíkokra vágott a zsenge toszkán cukkinit (másfélszer volt nagyobb egy teniszlabdánál) belezúdítottam a serpenyőbe, kicsit sóztam, borsoztam, a terasz fűszerkertjéből szedett kakukkfűvel, oregánóval, bazsalikommal pároltam. A mini fusilit fogkeményre főztem, a hét perces javaslatnál több kellett, a szűrés után a tésztaléből ment a mártásba, a kész tésztára parmezánt reszeltem. Meglepően jólesett hozzá a barátokkal készített, saját melrot, a tartályban érlelt bornak élénk a gyümölcsössége, van tartása, zamata és kellemes a lecsengése. Az ebédmutatvány a folyamatos mosogatással egy labdarúgó mérkőzés félidejét vette igénybe, de inkább a magyar bajnoki meccsek tempóját követte, mintsem az angol Premier League-ét.           

Rajnai rizling a cukkinis tésztához

Javában benne vagyunk a cukkini szezonban, túl a sajttal töltött, sörtésztában sült cukkini virágon, ami lássuk be, különlegesen finom, ha türelmes, ügyes szakács készíti. Most már a botcsinálta étekmesterek gyors tüzelésű cukkinis ebédjeinek ideje van. Az uborka és tök keresztezéséből, eredetileg olasz honból érkezett zsenge cukkini népszerű a hazai keretekben, és a boltokban is. Kockára aprózva, az olívaolajban "éppenhogy" piruló, összenyomott fokhagymagerezdekre szórtam a serpenyőbe, sóztam, borsoztam. Kis levet eresztett, ekkor az otthoni füvészkertből jöhettek a bazsalikomlevelek, meg a cukkinival nagy barátságban lévő paradicsomkarikák. A mártás sűrítéséhez főzőtejszínt használtam, a tapasztalatok alapján kis adagokban, külön edénybe mertem a tejszínhez a forró levet, azután vissza a serpenyőbe. Közben előírásszerűen „fogkeményre” főtt a spagetti, szűrés után a levéből keveset a mártásba is löttyentettem, ezután a tésztát, mártást jól összekavartam a serpenyőben, hogy elégedetten a tányérra merjem. A bor kissé kemény volt hozzá, az előző esti teszt, a szakmai előélete is több volt, mint biztató, arra gondoltam, talán senki nem kerget meg az asztal körül, ha ezt iszom az ebédhez. A rajnai rizling világfajta, a leírások szerint nem túl gyakori az egri borvidéken, de a Tarjányi Pince 2014-es Egri Fehér Superior-jának palackja tele van „plecsnivel”. Ha valaki kóstolta, tudja, nem véletlenül, ahogy nézegettem, az egyik borblogon tizennégy rajnai tétel közül a legmagasabb pontszámot kapta. Egyébként üsse kő, úgy van ez, mint sok minden mással az életben, nem a díjaktól lesz valami/valaki jó, de tegyük hozzá sietve, sokszor, mint most is, egybeesik a dolog. Szóval, az illatát nem igazán sikerült „belőnöm”, de kellemes, kora ellenére sem nehezedett el.  Nagy testű bor, töppedt szőlőből készült, ilyenkor a kortyban ott a sárgabarack, de gazdag ízében, az ásványosság mellett citrusos jegyek is vannak, szép, hosszú lecsengéssel. A pince ünnepi alkalomra javasolja fogyasztani a bort, én úgy gondoltam, a hétköznap is lehet ünnepi, pláne így, és a napsütötte nyárban, a teraszon.        

Tbiliszi túl messze van

Az egyik népszerű hiperből tekeredett a grillrácsra a bajor kolbász, amitől fehér színe miatt sokan idegenkednek. Rosszul teszik, mert finom. A német takarékosság kispórolja belőle a paprikát, helyette - több más fűszer mellett - tesz bele citromot, gyömbért, valamint kardamomot. Ha valaki olvasta a Téli bereket, akkor annak ismerős lehet, hogy az emlékezetes disznótoron, Matula bácsi "citronyos kolbászt" emleget. Vagyis nem életidegen a magyar lélektől a citrom a kolbászban. Borjúból, disznóból, szalonnával darálják finomra, és másként abálják, ezért lesz fehér. Mi felrúgjuk a bajor fogyasztási szabályokat, nem délelőtt, hanem késő délután esszük, fényezett céklával, mindenféle salátával, édes mustár azért van az asztalon, de foszlós sósperec helyett Attila remek rozslisztből sütött bagettjét esszük.Újabb szabálysértés: sör helyett bort iszunk,a messzi Georgiából,lánykori nevén, Grúziából. Ritkák felénk a grúz borok, ez is lengyel honból hozott ajándék. Az elterjedt vélekedés szerint ott vörösben is az édeseket preferálják, szerencsére ez száraz, rubin piros színű, illata erősen visszafogott. Ízében a szilva és cseresznye sejlik, a kortyok könnyedek és kellemesek, közepes savasságával, éppen hogy tanninjával kifejezetten jó az ételhez. Az ottani saperavi fajtából érlelték a földbe ásott agyag amforákban. Tbiliszi túl messze van, de most ezzel az üveg borral közelebb került.  

Olívás vacsoraidő a teraszon

A hajdinakenyérből készült pirítósra egy-két csepp olívaolaj került, erre a (konzerv) tonhal, a frissen szedett rukkola, a görög fekete olívabogyó, az olívaolajban eltett szárított paradicsom, jutott rá pár szem kapribogyó, a görög vonalat erősítette a terasz fűszerkertjéből szedett oregánó, a tányéron mellé  friss paradicsomszeletek, enyhén nyakon öntve olívaolajjal. Ha szigorúan járok el, a fokhagyma és a bazsalikom hiányában nem nevezhettem bruschettának, de ez csak egy vicces játék, mert teljesen mindegy hogy hívjuk, egyszerűen finom lett. Hozzá az agostyáni nagy hármas házi chardonnay-e, mert ahogy a tanult szerzetesek mondták, átkozott a hal a harmadik vízben. A szőlő szemezve ment két hétre a kádba, majd a húsz fokos must a tartályba. Az átfejtés után is érdekes volt megfigyelni a bor fejlődését, amit tegyük hozzá, csak kóstolással tehet meg az ember. Hiába, áldozatokat kell hozni, hogy ilyen szépen csillogjon a lemenő nap fényében.  

A tavasz első pillanata

Meteorológiailag bizonyára korábban megtapasztaltuk, de lássuk be, van-e annál kellemesebb érzés, mint a már nem várt tél eltűnésével, barátokkal kiülni, lócára, padra, olyan asztalhoz, ahol estebéd vár minket az alkonyodni készülő nap melegében. Forró, tartalmas leves a cseréptálban, amihez Attila külön főzte meg az apró szemű fehér babot, olívaolajon megsütötte a grillkolbászt, aztán félrerakta egy külön tálban. A lábosban megpirította a fehérrépát, sárgarépát, utána jött a zellerszár, a kelkáposzta, a fodros kel, az édeskömény, a köménymag, a majoránna, majd alkalmas időben felöntötte vízzel az egészet, megfőzte. A végén ment bele a fehér bab, rottyant egyet, jöhetett a félrerakott grillkolbász és a karikára vágott bajor fehér kolbász. Így lett fertig, és ellenkezőleg a boros állapottal, másnaposan az igazi. A kimert levest a tányérban két kanál tejföl sűrítette, ehhez jött a három lisztből otthon készült friss, ropogós házikenyér. A Sabar-dűlő Borház felesen hordóban, tartályban érlelt 2015-ös olaszrizlingjének aranysárga színében, kortyában a kései, csobánci nyári naplemente fényeit, ízeit véltük felfedezni, ami bizony jólesett a hűvösebbé váló időben.  Ez a bor telt, krémes olaszrizling, derék tartással, egyetlen hibája, hogy a palackból hajlamos hamar elfogyni, de barátok közt ez sem jelent problémát, mindig „van másik”. 

A fúziós konyha keleti örömei

A gasztronómiai különlegességek olcsóbb termékei már régóta elérhetők a hiperekben, úgyhogy nem különösebb flanc összehozni ezt az ebédet. A garnélát a serpenyőben vajon enyhén megpirítottam, külön tálkába kiszedegettem, mehetett bele a paradicsom püré és néhány szeletelt koktélparadicsom, sóval, borssal, korianderrel, kis chilivel ízesítettem. A mártás éppen felforrt, visszavettem a lángot, és a garnélákkal együtt melegen tartottam. Közben pillanatok alatt kifőztem az üvegtésztát és máris kész lett a gyors ebéd. A szakirodalom szerint ehhez fehér bor való, de legyünk kísérletező kedvűek, már csak azért is, mert a Bükk-hegység számomra eddig nem a borairól híres. Az utóbbi időben azonban a hiperekben is feltünedeztek az onnan származó borok, úgyhogy ezt cabernet sauvignonból készült rozét választottam. Már csak azért is, mert félédes, ami illik a keleties ételekhez. Ugyan a fajta miatt akár ellenkezést is válthat ki a félédesség, de ajándék bornak ne nézd a címkéjét. Tiszta csillogású, illatában gyümölcsös, a maradék cukor ellenére megmaradt az élénksége, a savak is szépen tartják, úgyhogy szerintem rendben van. A Mezei Pincészet Tibolddarócon van, ezt írja a településről a Wikipédia: "A Bükk-vidék csúcsrégiójának déli oldalán, annak közepén található község északi irányból, a hegyeknek köszönhetően komoly védelmet élvez. A szélsőségesen kemény viharos jégeső és zivatar ritkán borzolja a települést és szőlőföldjeit." Megnyugodhatunk.