A szürke napok után végre kisütött a nap, gondoltam, ehhez valami vidám, laza ebéd illene, hozzáfogtam. Olívaolajon megfuttattam a szétnyomott fokhagymagerezdet, amit aztán kihalásztam, és az olajon kicsit megfonnyasztottam a közepesre tépkedett spenótleveleket. Hozzáadtam a házilag szárított paradicsomkarikákat, sóztam borsoztam, közben kilenc perc alatt kifőztem a tojás nélkül, durumlisztből készült gyári fusilit. A leszűrt tésztát belezúdítottam a spenótos serpenyőbe, és az egy-két kanállal megőrzött tésztalével selymes állagúra kavartam az egészet, reszelt pecorinoval, kemény juhsajttal megszórtam. Hozzá még az átfejtés előtti házi merlotból egy pohárka, ami még mindig hozza a frissességét, gyümölcsős könnyedségét. Aztán eltűnődtem egy kicsit, micsoda mázlista vagyok, és milyen kevés elég a rövidke boldogsághoz
2018. január 30., kedd
2018. január 2., kedd
Nem minden Áfium méreg
Vissza a jövőbe, szóval a szilveszteri vacsorához, ami már, természetesen újévi egyben, hagyományosan szerencsét hozó malaccal egyenértékű disznó(hús), minek kísérő körete nem lehet más, mint a lencse, ami, jól tudjuk, a pénz metaforája az ünnepi menüben. Erről rögtön eszébe juthat az embernek, hogy a pénz nem boldogít, de az az egyik hetilapban olvasott interjú is, melyben a magyar milliárdosnak azt az álnaiv kérdést teszi fel az újságíró, miszerint, nem zavarja-e a sok pénz, s erre érkezik, a valljuk be, frappáns válasz, még nem éreztem hátrányát. A filozofikus bevezető után elmondhatjuk, hogy a kétféle volt az asztalon Rita lencsesalátája, keleti változatában a római kömény és kurkuma vitte a prímet, míg a hagyományosban a lilahagyma. Zsuzsi előadásában az előre párolt oldalas bőséges fűszeres pácot kapott, a lében sok minden volt, ehhez érdemes elolvasni Jamie Oliver fűszeres oldalas receptjét, ami alapján készült. A kellő várakozást félórás pirítás követte a sütőben, ennek eredményeként karamellizált réteg fedte be a vajpuha húst. Harmonikus volt az étellel a merlot és shyrah házasításából született 2014-es dél-balatoni vörös, az Ikon Áfium felségjelű bora, ami nevében a török nyelvű ópiumra utal, vesd össze Zrínyi Miklós híres munkájával, és akkor kiderül, erre a borra könnyű rászokni. És valóban, szép illatokkal hódit: erdei gyümölcsök és virágok, a kortyban is visszaköszönnek a fűszeres jegyek, a savak, a tanin rendben, zamatos, jól iható bor. Érkezhet vele a kellemes jókedv, csak maradjon belőle az új évre.
2017. december 14., csütörtök
Édesburgonya a tűzhelyen
Az édesburgonyának, amit batátának is ismerhetünk, a szakirodalom szerint nincs köze a mi burgonyánkhoz, csak a gumója hasonlít hozzá. Ezt sem kell tudnunk ahhoz, hogy finom köretet készítsünk belőle, ami a húst kevésbé kedvelőknek önálló fogás is lehet. Felkockázzuk a batátát, a nyers céklát és répát, hagymakarikákat szeletelünk, kinyomjuk a fokhagymát a héjából, és ez egészet együtt olajon megpároljuk. Sózzuk, borsozzuk, tetszés szerint mehetnek a zöld fűszerek, én beértem a hagyományos petrezselyem zölddel. Félóra alatt kész az étel, erre maradék pecsenyehúst dobtam, aminek zsírja még egy kicsit felturbózta az ízeket. Ennek köszönhetően nem volt túlzás Takács Lajos Hollóvár Pincészetének régi darabja, a Nagy-Somlói Juhfark 2013-ból, a fajta, sokak szerint, ennek a borvidék sajátja. A bor színe szép aranysárga, a kortyok krémesen teltek, a savak talán visszafogottabbá váltak a palackban töltött évek alatt, de a bor nem veszítette el egyensúlyát, érződik belőle a bazaltsziklák napfényes melege.
2017. szeptember 22., péntek
A nyár utolsó napjai
Persze, ez utólag derül ki, hogy azok voltak, amikor
már szakad az eső, és a mérsékelt égövi ősz kopogtat az ablakon, mint abban a
bizonyos korosztályos slágerben. Mindenesetre, a hideg lakásban szívet melengető
felidézni a grillrács alatt izzó parázs melegét, s arra gondolni, hogy Attila
hamburgere erősen megérdemelte a St. Andrea Egri Csillagot. Miután az ember az
ilyen alkalmakkor nem jegyzeteket készít, hanem inkább élvezi a lugas alatt a
napsütést, a baráti társaságot, ezért most a klaviatúra előtt az emlékezetére
hagyatkozik, amely cserbenhagyhatja az apró részleteknél, de nem is ez a
lényeg. A marhaszegyet Texas állam kivételével nem sokra becsülik, de ott
brisket néven nemzeti eledel, vélhetően innen indult Attila gasztronómiai
kalandozása, ami nehéz út lehetett, mert rengeteg előkészítést, pácolást
igényelt. Mindenesetre, ahogy a fotón is látható, erőfeszítéseit siker koronázta.
A hús még korábbi napon különböző borsokból, durva sóból készült száraz pácot
kapott, és az előzetes otthoni sütés után került a szabadtéri grillrácsra.
Köretként érkeztek a paradicsomkarikák, a frissen szedett rukkola, az enyhe
ecetes lében ázott gyöngyhagyma és az elmaradhatatlan barbecue szósz. Attila
tökéletességre törekvő szakácskodása nem hagyhatta el a menüből a saját sütésű
zsemlét, amit a nyílt tüzű pirítással lett még pikánsabb, s még nem említettük
az alapul szolgáló fűszeres majonézt. A méltó ebédtől a bor sem maradhatott el,
a St. Andrea borászat Egri Csillagja (2015) a birtok fehér szőlő fajtáinak
házasítása, éppen abból a célból, hogy egyetlen borban próbálja érzékeltetni az
erre a borvidékre jellemző ízeket, zamatokat. Mindezt sikeresen teszi, a karakteres
bor a pohárból friss kortyokkal és savakkal, virágos, könnyed gyümölcsös
jegyekkel jelentkezik, tartalmas nedű és mégsem nehezedik el egy pillanatra
sem, hosszan megmaradó zamatokkal, amelyek már jelzik a közelgő új szüret
idejét.
2017. augusztus 13., vasárnap
Hal, krumpli, bor

2017. július 18., kedd
Az oroszlán kapuja
A márványos tarja a grillezés előtt fűszeres olajban pácolódott, a rozmaring, fokhagyma íze jól átjárta, a sütésnél még került rá néhány zsályalevél, legvégén a só.Nem volt túlbonyolított dolog, de a kis odafigyelés megéri, hogy a hússzeletek szaftosak maradjanak. Köretnek kínálta magát a saláta, rukkola, az uborka, retek, paradicsom, minden, ami volt otthon. A bor dél-afrikai shiraz, ehhez a fajtához több legenda fűződik, maradjuk az alapnál, mert ez olyan titokzatos, Perzsiából érkezett, s terjedt el az egész világon. Népszerű Ausztráliában, Európában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban, de ne felejtsük ki hazánkat sem, a vörösboros vidékeken a pincék zászlós borai (is) készülnek belőle. Ez a shiraz a hiperes fapados változat, de erősen hozza azokat a jegyeket, amiért lehet kedvelni a shirázt. Illatában ott bujkálnak a kellemes gyümölcsös jegyek, a kortyokban ráismerünk a málnára, szederre, áfonyára, harmonikus zamatos bor, egy nehéz zenei tétel könnyedebb átirata.
2017. június 28., szerda
Toulouse a magasból
A
jeles napon barátom könnyed síkvölgyi biciklizésre invitált, s mintha az
autósok is tudták volna, miről van szó, kivétel nélkül, nagy ívben előzték meg
drótszamarainkat a hepehupás aszfalton. A napsütés bírható volt a kis ház
lugasában, a serpenyőben az Attila által készített toulouse-i kolbász sercegett.
Receptje nagyjából: sertéshús, zsírszalonna, koriander, kakukkfű, borsikafű, all-spice
fűszerkeverék (fahéj, szerecsendió, szegfűszeg), só, bors, pohárka sauvignon
blanc töltelékbe. Hozzá a házi sütésű rozskenyér, az amerikai káposztasaláta (lila
káposzta, hagyma, répa, alma, csemege uborka, majonézes öntet) a hagymalekvár
az hagymalekvár, és jutott még egy kis barnamártás is a tányérra. Az
ünnepi menühöz sauvignon blanc dukált, mégpedig Pannonhalmáról, a bencés
borászat 2016-os folyamából. A bodzás, vágott füves illattok, ízek cizelláltabb
változata került a poharakba, alkalomhoz illő nyári fehér borként. A cseresznyefa
árnyékából szikrázó ég magasában két vitorlázógép kereste a légáramlatokat, mígnem nyomuk veszett a nagy kékségben.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)