Hamburgerek szürkebaráttal és burgundival

A tavaszi napsütésben a virágzó gyümölcsfák szomszédsága a legalkalmasabb a szabadtéri sütésre-főzésre. Attila vállalkozása a házi hamburger elkészítése, a street food divatjának hátszelével, s az otthoni hosszas előkészületekkel. Hamar kiderül, a gyorséttermiek köszönő viszonyban sincsenek ezekkel a hamburgerekkel. A parázson remekművek születtek, csak így egyszerűen.

A házi sütésű zsemlébe először pulled pork kerül, ami annyi tesz, hogy a sózott, az alacsony hőfokon, sokáig sült sertéstarja grillrácson barnul. Utána a kérges, de mégis puha hús, villával apró cafatokra huzatik. A megpirított belsejű zsemlék lapjára halmozódik hús, a paradicsomos barbecue szósszal nyakon öntve. Eztán jön a cheddar sajt, a salátalevél, az uborka, a paradicsom, a pirított és lila hagyma. A hagymák „odaragasztásához” elég jó lehet néhány majonézcsepp. Ehhez passzol pinot gris, a badacsonyi 2HA borászat badacsonyi szürkebarátja 2013-ból. A zamatos, testes, krémes fehéret derék savak tartják. A mineralitása természetes, hiszen a bazaltköves Szent György-hegyi Tarányi-dűlőből való.

A második forduló hamburgerébe darált marhatarjából jön a húspogácsa. Ehhez a darálás után a fóliában henger alakúra formázzák az alapanyagot, és a hűtőben tartják. A fűszerezés ebben az esetben is csak a sózás. Az ujjnyi szeletek mindkét felükön három percig, pirulásig sülnek. A folytatás pulled pork esetével megegyező. Egy apró trükk még, a barbecue szósz füstös íze fél korty amerikai bourbon whisky hozzáadásával megvalósítható. Bussay László pinot noir 2009-ből, a Csörnyeföldi bor remekül bírta az időt a pincében. Érett illata leveszi az embert a lábáról, a korty telt, van tartása, kerekek a savak. Pici őszi hangulatot sugároz a végén belépő kellemes fanyarság. Most ezzel nem foglalkozunk, ülünk és nézzük a fák ágairól szellő sodorta virágszirmokat. Élvezzük a melengető napsütést, és arra gondolunk, szép az élet.  

A tavasz első gombája és a pinot noir

Attilával mentünk medvehagymát szedni, ugyebár szezonja van, lelőhely meg van bőven a környéken. Mit tesz „az élet és a véletlen”, az erdei ösvény mellett kiszúrta a kucsmagombát.  Nos, ahol egy gomba van, akad ott több is, legalább is ez az elmélet. Emlékszem bakonyi túránkra, amikor az első és egyetlen vargánya maradt a zsákmányunk. Megjegyzem, hajszálvékonyra szeletelve, majd kacsazsíron lesütve, pirítóssal elfogyasztva, egy pohár borral leöblítve azért az sem rossz falat. Most szerencsénk volt, az erdőszélen, kisebb papírzacskónyival összegyűlt a hegyes vagy nyúlánk kucsmagomba. Otthon a serpenyőbe két gerezd fokhagyma került, erre a kucsmagomba, amikor elfőtt e leve, tejszínnel behabartuk, petrezselyem zöldjével és medvehagymával megszórtuk, só, bors és kész. A kissé szélesebb tagliatellével tálaltuk, amihez az álmoskönyv szerint szinte bármilyen szószt adhatunk. De ez nem „bármilyen”, hanem meglehetősen ízletes.  Egy zamatos, selymes, jó szerkezetű, nagyon szerethető pinot noir-t ittunk hozza Badacsonyból. A badacsonyörsi Váli Péter borait kedveljük, ezek egyike volt a kiválasztott 2014-ből.  A borász szerint igazi beszélgetős bor, igazat kellett adnunk neki, és még az is kiderült, hogy a gombához is jól iható. 

Újraélesztés ajándék bikavérrel

Az utóbbi két hónapban elmaradtak a kvaterka borjelentései, ennek rengeteg oka van, de egyik sem magyarázat, de ha mégis azt keresünk, legyen az időhiány és lustaság. A már távolba vesző ünnepek borai így megmaradnak személyes élményeknek, amit kevés számú olvasóm bizonyára fájlal. Nem oly rég kaptam ajándékba az Eger melletti Ostoros Böjt Pincészetének 2013-as Bikavérét, akik így írnak magukról honlapjukon: "Most láttuk elérkezettnek a pillanatot, hogy megismertessük magunkat a magyar borfogyasztókkal. Az Egri Csillagunk és Bikavérünk is mind a személyes szenvedélyünket és a terület adottságait hangsúlyozzák. A Kutyahegyi dűlő, a barna erdőtalaj és a fiatal borász fiunk, mind mind garancia a minőségre. Folyamatosan alakulunk, újulunk, de úgy éreztük eljött az idő, hogy megtegyük a következő lépéseket felétek." Jól tették, mondom én, mert a csavarzáras palack lendületesen fiatalos, gyümölcsös bort rejt, a kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot, blauburger és zweigelt házasításából. Piros bogyósok, szeder, fűszeresség az illatban és a kortyban, amihez határozott tartás párosul, de mégis megőrzi könnyedségét, ami nagyjából azt is jelenti, egyik pohár kívánja a másikat. Mindezt rendhagyó módon, az Attilával közösen főzött, általunk fúziósnak nevezett leves után ittuk, ami a japán miso és a thai pho leves egyesítéséből született. A gyári miso tengeri algás alaplébe jutott currys csirkemell, zöldség, répa, gyömbér csíkok, és legvégén még háromperces japán udon tészta is került bele, tartalmas, és erős levest kanalaztunk. Néha érdemes a szabályokat felrúgni, mert a könnyed bikavér jólesett hozzá.   

Bor az Andok magasából

Argentínának a malbec fajtából készült borok a zászlóshajói. A kékszőlő Franciaországból honosodott meg az Andok lábánál. Az esetünkben kóstolt borhoz a szőlőt számunkra szokatlan magasságban ezerötszáz és háromezer méter között szüretelték. A klíma arrafelé félsivatagi, úgyhogy a hozzáértők szerint az éjszakai hideg jól jön a gyümölcsösség megőrzéséhez. A Bodega Colomé malbecje 2008-as, úgyhogy volt ideje férfikorba lépnie a palackban. Bizonyítja ezt  mélypiros bíbor színe a pohárban, amiből finom szimatolással fekete cseresznye és ribizli, szeder, áfonya, csokoládé illatokat érezhetünk ki. A vanília se idegen itt, hiszen tölgyfahordóben érlelték. Testesek, érettek, zamatosak, gyümölcsösek a kortyok, s miután tanninjai bársonyosak, még behízelgőnek is mondhatjuk, ráadásul szép hosszú, kellemes utóízekkel búcsúzik. A malbechez házasítottak még kis mennyiségben tannat, cabernet sauvignon-t, shiráz-t és petit verdot. Természetesen steakhoz, kacsához javasolják, de bizonyos korábbi tapasztalatok, és olvasmányélmények azt sugallták, hogy finom lesz a lasagne-hez is. És így történt, érzésem szerint, nagyon is passzolt.

Vokány a Gombás-hegy északi lábánál

A kis falu a villányi borvidékhez tartozik, és itt borászkodik Iványi Zsófi. Az ifjú hölgy elkötelezett híve a kézműves borkészítésnek, édesapja hagyományos módszereit folytatta és finomította. Hozamkorlátozás a tőkén, gondos zöldmunka, a legkésőbbi szüret. Szűretlen borok, amelyek csak kéndioxidot kapnak. Másfél éves hordós érlelés után kerülnek a borok a palackba, amiben még pihennek egy ideig. Ennyi bevezetés után illendő rátérni a kóstolt borra, ami nem más, mint a 2007-es Villányi Cabernet Franc Selection. A nagy kékszőlő fajták egyike. a bordeaux-ik házasításánál használják. Mint látható az évjáratból ez a viharvert palack beragadt a polcon a pincében, de érzésem szerint ez még inkább a javára vált. Iványi Zsófi portugieser-e az egyik legjobb a hazaiak közül.Így került a franc a szortimentbe, a még bontásra váró cabernat sauvignon-nal együtt. A bort érdemes egy-két órát dekantálni, szellőztetni. Mélyen rubintos szín, nagyon vonzó gyümölcsös, nekem meggyes, málnás illatok. Ez a kortyban is benne, ami arányos és karakteres. A savak szépen tartják, élénkek, frissek, a tanninja szinte bársonyos. Kacsasülthöz, marha- és vadhúsokhoz ajánlják, de azt hiszem a nyolc éves bor magában is remek. Ez az évjárat már nincs a piacon, de a Iványi Zsófi borai érdemesek a figyelemre. 

Három testőr az asztalon

Olaszrizlinget kóstoltunk, amiről érdemes tudni, hogy a legnagyobb területet foglalja el a hazai szőlészeti térképen. Eredetébe nem bonyolódunk bele, annyi bizonyos, hogy nevével ellentétben nem olasz, hanem inkább francia. De ez is a múlt messzi homályába vész. Tehát magyar fajtával van dolgunk. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a Fertő-tó burgenlandi borászataiban a welschriesling erős rokona, tán még ikertestvére. Mindegy, mert mi – sok más honfitársunkhoz hasonlóan - szeretjük az olaszrizlinget, amit amatőrök és profik szívesen készítenek. Maradjunk az utóbbiaknál, ott is a premier ligában. Badacsony és a Balaton-felvidék vulkanikus talaja kedvez minden szőlőnek, így az olasznak is. Három kóstolt borunk: Szászi Endre 2012-es badacsonyi, Trombitás Tamás 2010-es szentbékkállai, Váli Péter 2012-es badacsonyörsi.  Tiszta színűek, márványosak, illatuk virágos, körtés, a kortyok krémesen ásványosak, talán őszibarackosak, aztán a fanyar keserű mandula, gazdagon hullámzó utóízekkel. Zamatos, jó savú, harmonikus borokkal van dolgunk, hozzák a sztenderdeket, de mindegyiknek meg van a maga sajátos ízvilága. Kitűnő mindegyik. Ezért helyezésekbe nem bonyolódunk, eredményt nem hirdetünk. Inkább töltünk a poharakba.

Zászlós bor a magasban

Az ezerjó magyar történelmi fehérbor szőlőfajta, igazán a móriak vallják magukénak. Olyannyira, hogy "A Móri Ezerjó 2003-ban megkapta a Magyar Zászlósborok rendjének a zászlós bora kitüntető elismerést." Ez egy dolog, de joggal kapta meg, különösen akkor gondoljuk így, ha egy szép, napsugaras őszi napon kiülünk a negyedik emeleti balkonra, és belekortyolunk Miklós Csabi (így írja nevét) 2013-as Csoda borába, ami nem más, mint ezerjó. A borász tetszetős nevű borokat készít, egy-kettőt ide idézünk hirtelen: moorer, marylin mórról, mámor. Érdemes a figyelemre mindegyik, ha szeretjük az őszinte érzéseket. A Csoda félszáraz, a kellemes gondolatokat ébresztő maradékcukrot, egyensúlyban tartják a kimunkált savak. Ha rátekintünk az aranysárga jut eszünkbe, ízében a gyümölcsösség az uralkodó. Szóval, nem olcsó kunsztokat mutat be, hanem odateszi magát rendesen. Meglehetősen jó bor ebben a műfajban. Egyébként nekünk tartalmasabb salátákhoz és tésztaéltelekhez is bejött. Tehát  képletesen és a valóságban is érdemes bemenni a móri Ezerjó utcába. Már csak azért is, mert ezen a hétvégén tartják az idei Móri Bornapokat.