Nem annyira szürke a francia barát

A Pinot Gris Vin D' Alsace 2012 rövid írásunk tárgya, abban a hiperben vásároltuk (olcsón), amit eddig nem nagyon kerestünk fel, de az utóbbi időben egyre gyakrabban és szívesen lépünk be az ajtaján. Nem csak borkínálata,hanem inkább kedvező árú különlegességeket is kínáló választéka okán. Alsace régió észak-keleten található Franciaországban, amit mi Elzásznak hívunk.Strasbourg a központja. A kuglófja és sörei mellett a borisszák a Vogézek lejtőin lévő pincék palackjait részesítik előnybe, világszerte híres fehérboros vidék. A mi borunk szerényen a ranglétra alján helyezkedik el, de ugyebár nem ez számít, hanem az íze, az pedig finom. Pénztárcakímélő módon megismerhetjük az itteni fehér borok minden kedvező tulajdonságát. A fajta pinot gris, rokonságban a pinot blanc-kal (fehér) és a pinot noir-ral (vörös), természetesen francia, nálunk Badacsonyban lelt otthonra. Itt testes, zamatos, tüzes bor lehet belőle, köszönhetően a bazaltos talajnak, meg a balatoni napfénynek. Egyébként, ahogy a lexikon írja: Mátraalján (kitűnőek is vannak közöttük), Pannonhalmán, Neszmélyen is gyakori borszőlő. A mi fiatal pinot gris-ünk a pohárban pörgetés után virágos illatokat ad, a telt, behízelgő kortyokban félszárazra hajaz, körtés, gyümölcsös ízekkel, van tartása a bornak, visszafogott alkohollal, kellemes a lecsengéssel. Szolid pénteki ebédhez ittam egy pohárkával, a tésztához gombás, cukkinis, paradicsomos mártás volt. A későbbiekben azért a maradék bor is elfogyott!  

Törököt fogtam nem ereszt

Gondolná-e bárki, hogy Törökországban óriási területen termesztik a szőlőt, de ennek 95 százalékából mazsola készül, s az utóbbi időben, a maradék öt százalékból viszont bor. Azt tudjuk, hogy az ottani vallási előírások szigorúak, tiltják az alkoholfogyasztást, úgyhogy merész ötletnek tűnik a borkészítés, de a Sarafin az egyik legismertebb, ebbe az irányba nyitó családi vállalkozás. Franciaországból importált fajtákat- chardonnay, sauvignon blanc, cabernet sauvignon és merlot - telepítettek a Gallipoli-félszigeten az Égei-tenger partján. Az első bort 1996-ban dobták piacra, s azóta töretlen a fejlődés.A fiúgyerek lepett meg ezzel a palackkal, aki az isztambuli repülőtéren egyik boltjában talált rá a 2011-es merlot-ra. Halogattam a kóstolást, mert hát ritkaságnak számít, hogy iszlám országból birtokol bort az ember, vártam a méltó alkalmat, ami aztán megékezett. Márton napon - régebben volt - barátainknál vacsoráltunk, és ekkor bontottuk fel az üveget, hogy a merlot legyen a kísérője az aszalt szilvával töltött libamellnek, amihez hagymalekvár, és mindenféle zöldséggel dúsított túrós rétes passzolt köretnek. Az étel-ital párosítás telitalálatnak bizonyult, illettek egymáshoz. A merlot tizenkét hónapig érlelték kis francia tölgyfahordókban. A bor színe szép mélyvörös, gyümölcsös illatokkal, telt, bársonyos a kortyokkal, mégis lágy, és ízében ott van a gyümölcsösség,cseresznye, eper, talán málna,mindehhez társul a fűszeresség, a tölgyfa hordó vaníliája, kellemes, hosszú lecsengéssel köszön el. Remek (török) bor!

Kiránduláshoz osztrák Zweigelt

A Zweigelt nálunk, a hatvanas években kezdte igazi pályafutását, a Kékfrankosból és Szentlőrinc fajtákból Dr. Zweigelt keresztezte 1922-ben, osztrák fajta. Bejött neki. Nagyon szerethető bor készíthető a szőlőből, rubintvörös, száraz, tanninban nem túl gazdag, ellenben meggyes, gyümölcsös az illata és az íze. Nem kell különösebben ünnepi alkalom ahhoz, hogy az ember megigyon egy-két pohárral. A mostani esős időben jólesik visszagondolni a napsütéses kirándulásra, amikor a szendvicsek mellé a hátizsákba került a zweigelt is. Mellette szólt, hogy csavarzáras volt a palack, ahogy ez az osztrákoknál megszokott, ha hétköznapi borról van szó. Megjegyzem, azért ez nem tűnt olyan nagyon hétköznapinak, ott díszelgett rajta a plecsni, hogy 2011-es tartalmát dicséretesnek találták a Falstaff, az osztrák bor-, gasztronómiai- és utazási magazin ítészei. A Kismarton melletti Sankt-Georgen fölötti Lajta-hegységben található a Lichtscheidl család húszhektáros birtoka, ott vásároltuk még régebben. Hasonló minőséget ezen az áron, hazai pályán nem nagyon lehet beszerezni, legalább ilyen jót, vagy jobbat viszont igen, többért. A szőlő agyagos talajon termett, a bort kisebb méretű tölgyfahordóban érlelték. A nagykönyv szerint sötét rubinvörös színű, fekete bogyós gyümölcsök illata száll fel a pohárból, bársonyos, kerek korty, gyümölcsös ízek, a tanninok elsimulnak, annyira finom, hogy később tűnik fel a tizennégyes alkoholfok. Remek bor!  

A tintahal szereti a hárslevelűt

Látható a képen, ez még igazi napsütés. Nyári. Akkor még ereje teljében jött a kertből a cukkini meg a paradicsom. Különösebb fakszni nélkül grillezve sütöttem meg a zöldségeket köretnek. Spanyolhonból érkezett (a boltba) az (üveges) zöld olívabogyó. Konzervből kerültek a serpenyőbe az tintahal(fejek) is, mégpedig Ausztriából utaztak Észak-Komáromba, ahol egy német üzletlánchoz tartozó hiperben emeltem le a polcról a dobozt. A globális kereskedelem (üzlet) bebizonyította válhat nemzetközivé a világ. Más portékák esetében, legyen az politikai vagy szellemi, eddig úgy tűnik, ez erősen kétséges lehet. Jelen esetben ez mindegy is, só, koriander, citrom jutott a tintahalakra. Finom lett, ezt már az elején sejtettem, úgyhogy hárslevelűt bontottam. Mégpedig régi, sokszor dicsért kedvencet, a Somlói Apátsági Pince Hárslevelűjét 2011-ből. Kimásolom egy korábbi posztból, mit gondolok erről a borról: "bazalton termett szőlőből készült, a náluk jellegzetes ásványos melegséggel, nektárossággal. A színe aranysárga, illatában a fehérhúsú gyümölcsök, mondjuk őszibarack, mellé enyhe virágosság társul. Telt korty, krémes testtel, az ízek kavalkádjával, kis egzotikus beütéssel, mézes hízelgéssel, de határozott alkohollal és tartással." Most sem volt másként, úgyhogy SAP.

Kékfrankos Burgenlandból

A Kismarton melletti Sankt-Georgen fölötti Lajta-hegységben található a Lichtscheidl család húszhektáros birtoka, sokféle fajtával, most a kékfrankost bontottuk. Attila barátommal a Fertő-tónál kerekeztünk, amikor az utolsó napon kitartó esőre ébredtünk. Ekkor jutott eszébe, hogy a közelben van az a pincészet, aminek 2009-es shirazáért lelkesedett az egyik magyar borbloger. Attila shiraz ügyben nem ismer tréfát, ezért hamarosan a háznál kóstoltuk a teljes szortimentet, persze az ominózus shirazból már kifogytak. A kóstoló remekül sikerült, úgyhogy néhány palack bort beszereztünk a későbbi időkre is. Ezek között volt a Lichtscheidl Blaufränkisch 2010-es, ami nem csak finom, de a hazai és hasonló kategóriájú borokhoz viszonyítva rendkívül baráti áron vásárolható meg. Gyümölcsös illatok, ahogy egy kékfrankoshoz illik, ízében a piros bogyós gyümölcsök mellé kellemes fűszeresség társul. A korty szép kerek, a bornak van tartása, de nem akar földhöz teremteni, bársonyosnak mondanám, illik a szeptemberi kora hideghez, egy kis melegséget ad. A kékfrankos Magyarországon az egyik legelterjedtebb szőlőfajta. Sopronban az járja, hogy nevét Napóleon, hódító seregében szolgáló katonák pénzéről kapta, amikor épp itt jártak nálunk. Burgenlandban annyira népszerű a fajta, hogy a tartomány északi részét szívesen nevezik Blaufrankischlandnak.

Egy tokaji furmint remek

Tokaj nem csak azzal egyenlő, amit gondolnak róla sokan, szóval az édes bor meg az aszú. Néhány év óta meg különösen nem, de azóta pláne nem, hogy néhány fiatal borász és pincészet, egy-két nagy öreg nyomdokaiba (is) lépve megpróbálja újrafogalmazni, mit jelenthet manapság mondjuk egy jó furmint. Hát, először is azt, hogy csontszáraz, mégis vibráló ízekben gazdag, ami megpróbálja a terület, sőt a dűlő (Betsek) sajátosságait megjeleníteni a borban. Balassa István Betsek Furmintját, 2011-ből erősen ilyennek gondolom. Illata és íze frissen gyümölcsős, a pohárból nekem őszibarackos, plusz egzotikus, a kortyban érett és telt, határozott savakkal, komoly szerkezettel, lecsengése remek. A borász maga így ír erről: "Borászatom filozófiája: az évjárat adta lehetőségek teljes kihasználása a lehető legmagasabb minőség elérésére, kézműves borászati módszerek alkalmazásával,  és ezen keresztül a termőhely, dűlő, adottságainak bemutatása.Tokaj-hegyalja csodálatosan változatos, mind szőlőfajtáit (Furmint, Hárslevelű, Sárga muskotály, Zéta), mind pedig geológiai adottságait tekintve, ezért a legmagasabb minőség keresése hosszadalmas folyamat, amelyben alapvető a  legkiválóbb minőségű szőlő megtermelése." Izgalmas kaland volt a bort, az én listámon ott van az elismerésre méltó tokajiak között, kóstolni csak egészen nagy és sátoros ünnep(ek)en ajánlott a borbarátok túlnyomó többségének. Nem olcsó, ellenben igen jó.  

A nagy bordói kistestvére

Ahogy kedvenc magyar borblogerem írja egy helyen, bántja az embert, ha nem ír minden borról, amit azért csak-csak megivott az elmúlt egy hónapban. Nincs ez másként e szerény blog szerzőjével sem, de ugyebár a lustaság mellett előfordulhatnak egyéb akadályozó körülmények is. Na, mindegy, ezen nem érdemes sokat lamentálni, miközben böngésszük a jegyzeteket, hogy melyik legyen az első a megörökített kóstolók közül. Választásunk a Reserve Mouton Cadet Saint Emilion 2007-es évjáratára esett, Bordeaux  ismert borrégiójából. Ha hiszik, ha nem, Saint Emilion városkáról kapta a nevét, amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Ez a mérsékelt árú, világsikert arató bordói márka Philippe de Rothschild borászatából kerül a piacra, összetétele 65 százalék Merlot, 20 százalék Cabernet Sauvignon és 15 százalék Cabernet Franc. A pohárban szép rubintosnak látjuk a bort, illata érett és lekváros, piros bogyós gyümölcsökkel és fűszerekkel. Mindez ízében is fellelhető, csersava bársonyos, lecsengésében ott a merlot kereksége. Elegáns, remek bor, nem véletlenül sikeres szerte a világban.