Vissza a rizlinges időbe

Vettünk egy Jean-Pierre Frick rizlinget. Kötéltáncosként ingott a lélektani határon, mert nem volt olcsó. Na, mindegy. Egyébként nem bántuk meg, mert nagyon finom rajnai. Nem szólva arról, hogy kellemes alkalommal és társaságban, kiváló étellel fogyasztottuk el. A pofára csak attól estünk, hogy csillagkupakosan zárták le a palackot. Ebből sok mindenre következtettünk, de ezt most itt nem osztom meg, ami a lényeg, jó volt a bor. Alsace régióban, biodinamikusan készült a Vogézek és a Rajna közötti völgyben, tehát Elzászban. Pierre Frick Riesling 2008, a pohárban szalmasárga, illatában citrusos és enyhén

petrolos, nem túl testes, de túl könnyűnek sem mondanám, íze, mint illata, ásványossággal, maradékcukorral, de száraz, szép savakkal, nekem mandulásan kesernyés lecsengéssel. A sült kacsamell szeletekhez saláta készült, répa, rukkola, koriander, snidling, olívaolajjal és balzsamecettel locsolva.

A húsvéti standard szürkebaráttal

Az udvaron lévő üstben természetesen idén is megfőtt a füstölt és a sima csülök, ez utóbbi a mélyhűtőből került elő. Természetesen hozta a formát mindkettő, vagyis ellenállhatatlanul finomak voltak. Hozzá az elmaradhatatlan otthon sütött házi fonott kalács, s mint látható – egy röpke erdei kirándulás eredményeként – az uborka, paradicsom, retek mellé jutott a hó alól kicsippentett csokornyi medvehagymának. A tojás még főtt a tűzhelyen, aztán az is odapottyant a tányérra, ahol feleségem családjának szokása szerint ott helye a lilahagymás krumplisalátának is. Szóval, szelíd eszegetéssel telt az idő, amihez Szászi Endre Szent György-hegyi Szürkebarátját kortyolgattuk 2011-ből. Olyan mázlista vagyok, hogy voltam pincénél egy sokat emlegetett nyári napon, szinte a teljes szortimentet végigkóstoltuk. Mit akarok ebből kihozni? Szászi fehérében még nem csalódtam, sőt, árához képest – érzésem szerint – mindig többet ad. Vöröseit eddig kihagytam, hülye szokás, de nekem a Balaton és környéke a fehérborok hazája. Ennek a szürkebarátnak határozottan szép színe van, szőlővirágos illattal, pont annyira krémes a korty, amennyire kell, én a bort megtámasztó savakat is érzem. Mézes, köves melegség, maradékcukor, nem hosszú, de kellemes elköszönéssel, egyébként ereje is vagyon. Szeretni való bor.

A három testőr Somlón

Ez a havas márciusi tél arra biztat minket, hogy nézzünk körül boros mappáinkban, hátha akad valami, amiről még nem számoltunk be. Rögtön rálelünk egy somlaira, és mit számítanak a mínuszok, már a látványtól megmelegedik a szívünk tájéka. Nem tagadjuk, kedvenceink bőven akadnak az itteni borok közül, de félő, hogy elfogultságaink jelentősen befolyásolták ezek választékát. Bevallhatjuk, bizony tartózkodó prekoncepcióval közeledtünk a nagy somlói burgundi palackjához. Aztán jól pofára estünk. Így van ez rendjén, nem kell „arcoskodni”, mondta volt a tréner a teniszpályán, miután fonák egyenessel elütött a hálóhoz igyekvő tanítvány mellett. Nagy Somlói 2009 a Kreinbacher Birtok, a Szent Ilona Borház elegáns házasítása, a hegyen forszírozott három fajtából, így furmintból, hárslevelűből és juhfarkból.

Ugorjuk a közepébe, mostani szokásaink szerint, nagyon is ízlett. A pohárban szép aranysárga volt, gazdag egzotikus gyümölcsök illataival, ananász, papaya bizonyosan. A tíz hónapos hordóban érlelés hozhatta a vaníliát. A telt, már-már vajas kortyban kirobbanó mineralitást éreztem, harmonikus struktúrával, erős összhangzattal, hosszú lecsengéssel. Még januárban ittuk, a kelkáposztalevélbe, apróra vágott abált szalonna került, ami szabadtéri üstben főtt sok minden mással. Ezután jött a só, paprika fokhagyma a hegyibe. A töltelék kiegészült egy kis csirkemájjal, a fűszerek meg snidlinggel, korianderrel. Kiváló volt, és a bor hozzá, egyszerűen fenséges. Csak így szerényen.

Visszatérés az olaszrizlinghez

Az ember végül csak visszaérkezik. Jó és rossz is, de mégiscsak itt van otthon. Izgalmas tájak és borok kedves emberek társaságában. Nagy ajándék, szerencsésnek mondhatja magát az, akinek ez kijut. A dél-afrikai borok után azonban jöjjön az első korty hazai. Mi lehetne más, mint olaszrizling. Ez legalább annyira miénk, mint ott a chenin blanc. Köveskál 2011, még a nyáron vettem a Káli Köveknél. Valahol a szomszédban nyaraltunk, de kóstolási célzattal tettünk egy kirándulást a faluba. A lányok, gyerekek fagylaltozni mentek, mi Atussal tudományos alapon végigkortyoltuk a választékot. Ennek eredményeként került egy cabernet franc (!) és az olaszrizling a hátizsákba. Az utóbbi a címkéről okosodva, Fekete-hegy Töltés dűlőjének félhektáros vulkanikus talaján termett a szőlő, amiből 1350 palack bor készült. Viszonylag kis tételről van szó. Az árából következtetve, jónak is tartják. Kezdjük a végén, nem tévednek. Tradicionális olaszrizling, hordóban érlelték. Világos szalmaszínű, már-már áttetszően az, ha akarom virágos illatú. Eztán könnyebb kortyra számítok de nem, közepesen telt, krémes a bor. Érezni a mineralitást, a napsütötte órákat, és a finisben a kesernyés mandulát. Struktúrája feszes, van tartása, az alkohol pont a kívánatos. El van ezzel a borral az ember. Három-négy pohár után szebb a világ.   

Az alkalmi borturista 3.

A Boschendal kúria pontosan úgy néz ki, ahogy az útikönyvekben. Rögtön kezdődhetne egy szappanopera forgatása. Hatalmas lombok alatt telepszünk le, előttünk hat borospohár, az egyikben víz van. Nem aprózzák el, egyszerre megkapjuk a teljes kóstolóadagot.

Egy hosszú, hajdani gazdasági épületben alakították ki a kóstolóhelyiséget, éttermet, ahol mindenféle boros csecsebecséket vásárolhat a kedves látogató. A borászat, a kőkerítés mögötti területen, rejtve a szemek elől. Oda szorgosan érkeznek a traktoros utánfutók, már javában zajlik a szüret. A Boschendal Wine Estate-t 1685-ban alapították, az itteni legnagyobbakhoz tartozik.

A zürichi fiú már nyíltan bagózik, de ez senkit nem zavar. Legalábbis nem mutatja. Kezdeményezésére a társaság belebonyolódik kormányok felelősségének taglalásába, különös tekintettel a társadalmi javak igazságos elosztására. Ezzel elvagyunk egy darabig, de a borokról sem feledkezünk el. (Az árak nagyjából megadva, forintra átszámolva zárójelben.)

Pavillon Blanc 2011 Ehhez a fehér házasításhoz az ott favorizált chenin blanc-t, sauvignon blanc-t, colombar-t és hanepoort-ot használták. A bor tutira megy, hűtött, acéltartályos erjesztés. Gyümölcsösség, friss illatok és ízek, nekem őszibarack és zöld alma jön át. A Pavillon sorozat a választék alsó szegmenséhez tartozik, de a bor, különösen a két utóbbi szőlőfajta miatt, nagyon behízelgő. (1000)

Blanc De Noir 2011 A három menő vörös, merlot, cabarnet sauvignon és shiraz házasításából készült rosé. Nem okoz csalódást, ropogósan friss, cseresznyével és eperrel, ráadásul hagy egy kis merengést. Azt mondja a marketing, hogy ez itt felettébb kedvelt rosé. Ezek után elhiszem nekik. (1200)

Le Bouquet 2011 A hölgyeknél nagy sikert arat. Muskotályból, sauvignon blanc-ból és cheninből összehozott félédes. A virágos illatokat trópusi gyümölcsízek követik, az ananászt felismerem. Nem rossz, de én savakban strukturáltabbnak képzelném. (1200)

Pavillon Shiraz-Cabernet 2009 A tartályos erjesztés után francia tölgyfahordóba is kerül belőle. Ott a vanília, de megőrizte a gyümölcsösségét is. Az illata csábítóan fűszeres, az ízre sincs panasz, meggyes, bogyós gyümölcsös, de nekem nem tűnik túl bonyolultnak. (1200)

Lanoy 2009 (cabernet/merlot) Ez már keményebb tétel. Szilvás, lekváros, a cabernet sauvignon-t a merlot szelídíti, a tannin nem bántó, szóval rendben van, de ha csodát várunk, azt máshol kell keresni. (1500)

Lassan nem csak a szóból, de a borokból is kifogyunk. Az alsó széle közepe volt a kínálat, ez fért be a büdzsébe. Terry is visszatér a petanque pályáról, ahol eddig múlatta az időt. Negyedik éve hordja-viszi a csoportokat, most éppen itt, ahogy szavaiból kiderül.

Dél-Afrikában a borászatok és idegenforgalmi szakemberek profi körülményeket teremtenek. Nem csak turisták, hanem hazai versenyzők is rengetegen keresik fel a borvidékeket. Teszem hozzá, hatalmas ország, kis hazánk, ha jól számoltunk, százhúszszor elfér benne. Na, jó, nem lakják oly sűrűn. Kóstolók, szállás, étterem, vásárlás, sport és kedvesség várja az idelátogatókat. Egy kóstoló, majd félig a pohár, 150 forint, a prémium kategóriák 300 körül mozognak, de vannak tételek, amik nem kóstolhatók, ott bíz’ meg kell venni a palackot.

Stellenbosch-ba visszaérve különösebb fakszni nélkül további jó nyaralást kívánunk egymásnak. A svájciak Terry bázisára, egy ifjúsági szállásra tartanak, a hollandok bevágják magukat bérelt autójukba. Mi, kedves vendéglátó kuzinunk, Kathy kocsijához igyekszünk. Délután csak beleszagoltam a poharakba, mondja mosolyogva, persze, bődületes angol akcentussal, merthogy Malawiban született, Zimbabwében (leánykori nevén Dél-Rhodesiában) élt néhány évvel ezelőttig, most meg férjével együtt, itt Dél-Afrikában. Ilyen a világ morfondírozunk. Aztán, hogy ne legyünk túl szomorúak, fokvárosi szállásunkon gyorsan felbontunk egy üveg bort.

A borravalo.hu-n megjelent írás!        

Az alkalmi borturista 2.

Paarl felé vesszük az irányt, hatalmas szőlőültetvények között vezet az út. Minden boros kiadvány azt ígéri, hogy csodálatos a táj, jók a borok és barátságosak az emberek. Ebből kettő tökéletesen stimmel.

Fairview Wine Estate a Back család harmadik generációjának birtoka, ők 1937 táján vették át a korábbi tulajdonosoktól. A hetvenes évek közepén felpörgették az üzemmenetet. Nem csak borokat, (kecske)sajtokat is készítenek, meg minden mást, amit a gazdaság ad, lekvárokat, csatnikat, pékárukat. Címerükön szőlész díszeleg egy kecske társaságában.

Óriási épületegyüttesben fogadják a vendégeket, többféle borkóstolási helyszínnel, de közülük választani erősen pénztárcafüggő. Naná, hogy mi a központi közös helyiségbe nyomulunk. Ez is csillogóan és praktikusan berendezett, több borpulttal. Mögöttük készséges borfiúk öntögetik a kuncsaftok poharába a listáról kért borokat. Pontosan hatpohárnyit, de nem csinálnak kabinetkérdést belőle, ha a delikvens nem éri be ennyivel. Kör alakú pultnál zajlik a 15-20 féle valóban kitűnő sajtok ízlelgetése. Grátisz, a többség úgyis vásárol belőlük.  Kitűzőm szerint aznap a 224-dik (délelőtt 11 óra van) látogató vagyok. Ennyit a forgalomról. Most két borról, a többiről ne essék szó.(Az árak nagyjából megadva, forintra átszámolva zárójelben.)

The Goatfather 2011 Az itáliai hagyományokra és fajtákra építik, ami belefér onnan, Sangiovese, Barbera, Cabernet Sauvignon és Nebbiolo. A címkén humorosnak szánt nevéből adódóan, persze, hogy kecskefej vigyorog. Az összetétel arányairól semmi, azt mondják, családi titok. Esetenként az évjáratot is alig sikerül itt kihúzni a borfiúból. Rubinvörösnek látom, illata, íze gyümölcsös, élénk savakkal, kellemes lecsengéssel. Közepesen súlyosnak gondolom. (1800)

Fairview Durif 2010 Csapjunk a közepébe. A legdrágább és a legjobb bor a kóstolólistáról. Asszondja a másik, kedvesebb borfiú, hogy a fajta Franciaországból származik petite shirázként, de Amerikában lett igazán népszerű. Az ebből készült borban erősebbek a savak, érzékelhetőbb a tannin, nem szólva a magas alkoholfokról. Ez utóbbi esetünkben 15 fok, de nem tűnik annyinak, a savakat meg a tannint pedig bársonyosabbra szelídítették. Mélyvörös, illata, íze is a shirázra hajaz, szeder és csokoládé, telt kortyok, hosszabb utóízzel. (3000)

A kedvesebb borfiú kérdezi, milyen nyelven beszélnénk feleségemmel. Felvilágosítjuk, de korábbi tapasztalatokból okulva, megadjuk a telefonos kérdés válaszát is, Európában van. A fekete fiatalember (mindegyik borfiú az) elmosolyodik, majd egy előkészítő jobbegyenes után, Tokaj mondja, könnyed balhoroggal, félperces értekezés a kadarkáról, padlóra küld bennünket. Dagadó honfiúi kebellel foglalunk helyet Terry mikrobuszában.

Irány Franschhoek, ahol a hugenotta emlékmű előtt suhanunk el. Rengeteg a borászat és étterem, a Le Quartier Francais Michelin csillagos. Kis csapatunk nem idetart, beérjük egy szolidabb árnyas teraszossal. Itt Terrytől megtudjuk, hogy nem ő a Mikulás, magyarul a kávé fakultatív. Babotie-t eszem, ami idevaló étel (lásd még lecsó, ahány vidék annyi szokás), itt darált marhahús, élénk fűszerekkel, erre tojásrántottát simítanak, citrom- és narancskarikákkal.  Hozzá curry porral kevert rizst halmoznak egy másik tányérra, sok salátával. A ház veresborát kapjuk, itthoni szlengben, jó kis ivóbor.

Fel a hegyre és máris a Dieu Donne Vineyards pázsiton elhelyezett egyik asztalától bámuljuk a pazar kilátást a völgybe. Egy francia-mauritiusi üzletember kereste a gyökereit Dél-Afrikában, aztán megtalálta. Ezt a borászatot is 1987-ben. A régi ültetvények melletti telepítésekkel és egy dél-afrikai borász szerződtetésével kezdődtek el az új idők. Miközben a francia hagyományokra igyekeznek támaszkodni. A címerben a francia trikolor és a keresztes hadak keresztje.

Méthode Cap Classique 2010 A francia hagyományokból következik, hogy itt is pezsgővel indítunk, palackban erjesztett chardonnay. Klasszikus készítési mód, limitált tétellel. Egyébként szinte mindenhol nyomják a buborékost. Rendben van, jólesik. (3000)

Merlot 2010 Tizenhat hónapig volt tölgyfahordóban, illatával nincs baj. A színét nem látom ragyogónak, de az első korty testessége, gyümölcsössége reményt keltő, viszont utána nekem nem áll össze az ígért tanninos struktúra. Az is lehet, hogy nincs érzékem a merlot-hoz, vagy nem ittam még igazán jót. (3000)

Cabernet Sauvignon 2009 Terry nagyon kapacitál, hogy kóstoljam meg. Értelemszerűen ez sem vékony bor, sőt. Színében mélyvörös, illatában bogyós gyümölcsök, ízében dettó, plusz fűszeresség. Az alkoholfoka 14-es, nem vág nyakon, viszont a végén enyhén bekúszik a paprika, nem zavaró, de van. Kicsit hűvösebb a nyári klíma. (3000)

Ülünk, mint az iszap. Nincs tömeg, a táj tényleg fantasztikus. Élvezzük a februári utószezon egyáltalán nem bágyadt napsütését. A holland pár meséli, hogy egy hónapot töltenek itt Dél-Afrikában. Nemrég házasodtak össze, mielőtt elkezdik a polgári életet, kicsit utazgatnak. Martinique-ról érkeztek. Terry forszírozni kezdi az indulást, a beígért hét órából már csak kettő van vissza. Neki akkor lejár a munkaideje, de ezt nem mondja ki.

A borravalo.hu -n megjelent írás!

Az alkalmi borturista

A repülőgépen pohárnyi jeget adnak a chardonnay-hoz. A helyiek nyomják a poharaikba. Dél-Afrikában majd mindenhol jég dukál a fehérhez, a „rídvájnhoz” nem. Ezután indul a bortúra Stellenbosch-ba. Persze, jégről szó sem esik. A település tele emberekkel, mindenki bort akar kóstolni. Bár számtalan borbár kínálja magát, de autó- és mikrobuszokon több borászatba is eljuthatunk.

Terry vezetésével és Easy Rider feliratú mikrobuszával, holland, svájci, magyar és hazai játékosokból álló kis csapattal vágunk neki a hétórás kalandnak. Ebéd majd Franschhoek-ban, az elűzött hugenották alapították az 1600-as évek végén. A Malan-család is a francia protestánsokig vezeti vissza családfáját, övék a Simonsig Wine Farm. A teljes szortiment megy Angliába, egyébként még negyven országba szállítanak.

A borászatban hatalmas fém- és cementtartályokba kerül a must. A komolyabb fajtákat kanadai, francia tölgyfahordókban érlelik. A hordókat öt év után eladják konyakos cégeknek. A testes vörösek parafadugót kapnak, a többi műanyagdugót vagy csavarzárat. Filozófiájuk szerint ezeket egy éven belül úgyis megisszák a vásárlók.

Shiraz-t szüretelnek a februári nyárvégén, kistraktor húzta utánfutókon érkezik a szőlő. Éppen úgy, mint otthon Látóhegyen a zenit. Na jó, a traktorvezető nem hasonlít a Sós Lacira. Kíméletesen préselik a fürtöket, nem csak a kocsánytól, a magoktól is megszabadítják a szemeket. A mustot egy ideig fémtartályban hűtik, aztán megy a hordókba.  Borászhölgy kismama, az év borásza is volt, felügyeli a technológiai folyamatokat.

Mi a tornácos teraszon telepszünk le. Terry egy itteni régi szokás szerint karddal nyakazza le a pezsgőspalackot. Mérsékelt siker. Kezdődik a kóstoló, stílusosan ezzel a száraz „sampánnyal”. (Az árak nagyjából forint/palack a végén.)

Kaapse Vonkel 2011 Általában nem rajongok a pezsgőért, de még én is érzem, hogy alapjáraton nagyon jó. Ittam itthon egy árban négyszeres, stílusában hasonló franciát, simán pariban van vele. Minden dél-afrikai pezsgőnél hangsúlyozzák, hogy francia metodika szerint készült. Ők tudják, miért. Chardonnay és pinot noir, két százalékban még valami ritkaság. Tényleg elegáns, kellemes, hosszú ízekkel. (3000)

Chenin Blanc 2012 A dél-afrikai olaszrizling, a meghatározó fehérbor, nagyon a sajátjuknak érzik. A kóstolósorból a legolcsóbb. Szalmasárga színe becsapós, mert teltebb annál. Virágos illatok és egzotikus gyümölcsök, nekem ananász sejlik, finom utóíz. (1000)

Gewürztraminer 2011 Kuriózum errefelé ez a fajta, büszkék is rá, állítólag túl meleg van hozzá. Minden stimmel, aranysárga, egzotikus illatokkal, ízekkel, középen kis mézességgel köszön be, persze, hogy félédes bor. Nincs is vele semmi baj, ha az ember nem ivott magyar fűszeres traminit, de hát ivott. (2000)

The SMV 2010 Shiraz, mourvédre és viognier házasítása, elég erőteljes bor. Rubintosan vörös, illatában bogyósgyümölcsök, a shiraz adja az alaphangot, de ízében nekem fásnak tűnik, igazából, meg egyáltalán, de valahogy nem szeretem. (2500)

Redhill Pinotage 2009 Kezdjük a végén, bingó! Na, ez ott van a szeren. Nem véletlenül kapta a plecsniket. Ez az ottani vörös fajta, pinot noir meg cinsaut keresztezéséből a pinotage. Súlyos, testes vörösbor készül belőle, mint ez is. Kiegyensúlyozott, harmonikus, ízgazdag, nagy élmény. (7500)

A borászatban 25 bort kínálnak kóstolásra és 35 fajtát vásárlásra. Szedelőzködünk, bedobom a rotterdami fiatalembernek „Jozef Kiprics”-et, szülővárosom futballhírességét. „Örökre a Feyenoord legendája marad!”, hangzik a válasz. Meglapogatjuk egymás hátát, nem hiába töltöttük borozással az időt. Beszállunk a mikrobuszba, célba vesszük az újabb borászatot.  Az élet szépnek tűnik. 

A borravalo.hu -n megjelent írás!