Benne virít az egész Kikelet

A legszűkebb családban csak én kedvelem a halat, van, aki nem rajong érte, viszont, ha kérem, elkészíti nekem. Lucky man! Természetesen, nem csak ezért. Szóval, ismét lazac, hirtelen, fűszeres vajon megsütve, korianderrel, fokhagymás snidlinggel meghintve, mindenkit megnyugtatok, a sót sem felejtettük el. Hozzá a kertből édeskömény, amitől mindketten el vagyunk ragadtatva. Joggal, mert ebben a formájában is, olívaolajon enyhén megpárolva, kitűnő köretnek bizonyult a halhoz. Az édeskömény, ahogy írják, a mediterrán vidékről származik, és már az ókorban ismerték és használták. Az idén vetettük először, ugyan voltak aggodalomra okot adó periódusok, de bejött a dolog, úgyhogy folytatása következik. Mindenesetre feladta a leckét, vajon milyen bor illene leginkább hozzá. A választás a tokaji Kikelet Hárslevelű 2009-re esett, aki kóstolta annak nincs mit mondani. Egyébként meg, ha költőien kívánnék szólni, akkor napfényes korty, vibráló sugarakkal, különösen megnyerő. Izgalmas hullámzás az ízben, édes-sós, egzotikus és aszalt gyümölcsök, finom kesernye, igen csak ott van a topon. A halhoz is remek!

A rejtélyes tramini brokkolis lepényhez

A rejtély a szőlőfajta származási helyére vonatkozik, nem a borválasztásra. A csörnyeföldi Bussay borok egyikében sem csalódtam, egyedül a pinot noir-ja tűnt nyersebbnek, de tekintettel fiatal korára, egy másik palack a pincepolcra került. A brokkoli nagy kedvenc a családi étlapon, úgyhogy miután terem is bőven, sokféle formában kap helyet az asztalon. Egyik este a jól ismert lepényest készítettük el, amikor is a zöldséget gőzben megpároljuk, a tejszínbe tojás, reszelt sajt kerül, pépesítjük az egészet, ízlés szerint fűszerezzük, ez esetben sóval, borssal, kakukkfűvel. Mindezt elsimítjuk a tésztaalapon, és közepes lángon 30-40 perc alatt megsütjük. Paradicsommal ehetjük, de igazából körtével kiváló. Na, ehhez aztán lágyabb bor passzolna, így esett a választás Bussay László Tramini 2010-sére. Persze, hogy nem bántuk meg, sőt. A zalai borász, mint ahogy fentebb írtam, megbízható kedvencünk. Traminije világosból közelít a mélyebb sárgához, egzotikus illatokkal kínálja magát, krémesen lágy, jól iható bor, intenzív, hosszú, egy kis játékossággal, de erejét gyengének nem mondanám A lexikon szerint a szőlőfajta nevét a dél-tiroli Tramin községről kaphatta, de a akár francia eredetű is lehet, vagy egyes vélemények szerint észak-görögországi. Származása tényleg titokzatos, mint az is, hogy én miért kedvelem egyre jobban.

Kiindulási pontként maradtunk a kályhánál

Még mindig rukkola. Nincs mese, frissen kell enni, eltenni nemigen lehet. Most pedig rengeteg van belőle. Feleségem tövestől szedett fel néhányat a kertben, cserépbe ültette. Meglátjuk, mire mennek a teraszon. A vacsorához szórtunk egy marék rukkolát, meglocsoltuk olívaolajjal, citrom is cseppent rá, így került rá a vékonyra vágott füstölt, házi sonka. Katalán bagett járt hozzá, és ha már a rukkola zöld, akkor zöldveltelini dukál hozzá, de a jobbikból. A túlparti Komáromban vettük, a jó emlékezetű Bottékában, eddig a pincében várt a sorára. Nem árulok zsákbamacskát, szép bor, jó struktúrával, persze, izgalmakkal is, úgymond csiszolt savakkal. Bott Frigyes Zöldveltelini 2009-es boráról van szó, ami a hozzáértők szerint az osztrákoknak nemzetközi sikereket hozó trendet mutatja. Ebben nincs tapasztalatom, Egon Schiele szülővárosában ittam egy jó zöldveltelinit, de a velem Passautól Rajkáig bicikliző barátom takarékossága engem is legyőzött, nem volt visszakóstolás. Teszem hozzá, Wachau-n meg csak úgy áttekertünk, édes Istenem, mondom a mai boros eszemmel. 

Vastagabb bort is felvesz a lazac

Egy szó, mint száz, egy másik hiperben lecsaptam a leárazott lazacra. Az északi országból származó jószágnak aznap jár le a szavatossági ideje, úgyhogy a vacsoratervek az ötvenszázalékos kedvezménnyel kipipálva. A kertből jócskán szedtünk rukkolát, ami a csekélyebb őszi esőtől is úgy megindult, mintha most lenne szezonja, de nincs ez másként a korianderrel sem. Pedig, a rukkolának tudnia kéne, hogy ő bizony szárazságtűrő, de idén úgy látszott, azért mindennek van határa. A konyhában nem vacakoltunk sokat, vajon hirtelen átsütöttük a haltörzset, só, citrom, apróra vágott petrezselyemmel megszórva, meg még kockányi vaj a tetejére. Mindez a friss rukkolából készült salátaágyra került, amit meglocsoltunk görög olívaolajjal, néhány csepp balzsamecettel. A rukkola magyarul annyit tesz, hogy borsmustár, nekünk mindenhez bevált, ezért van aztán néhány sor belőle a kertben. A lazac finom volt a rukkolával, s hozzá a Figula Pincészet zászlóshajója, a Szilénusz Cuvée 2007. Nem sok vacillálni valóm volt, mert éppen hogy – ritka alkalomként - ez volt az egyetlen otthoni fehér. Vakaróztam is, hogy tán „vastag” lesz a bor a halhoz, de szerencsére, mégsem. Aki kicsit konyít a dologhoz, az tudja, ez bizony kitűnő bor Balatonfüred-Csopak vidékéről. A birtokot hívatott bemutatni az olaszrizling, szürkebarát, chardonnay és semillon házasítás. Sikerrel, mert számtalan díjat nyert bor külföldön is. Virágos illat, testes, krémes korty, egzotikusan gyümölcsös íz, jó tartás, szépen cizellált bor, illett a lazachoz is. Olyan bor ez, amire jó visszagondolni, sok minden eszébe jut az embernek.

Kétféle Márton napi újbor

Az idei szüreten először hagytuk, hogy a darált szőlőből lecsurogjon a hordóba a mustlé, aztán jó egy nap után kezdődött el a préselés. A hűvösebb idő is kedvezett ennek a megoldásnak, úgyhogy kettő hordó telt meg, egyikből és másikból is. Kiforrták magukat, kukoricacsuhéba – mint a régi öregek – csavarta sógorom a dugókat, amiket Márton napon óvatosan kiütögettük, hogy megkóstoljuk a még picit pezsgő nedűket. Magyarul, búcsú napján, mert errefelé Márton napra esik az, így a püspöki látogatással egybekötött mise után, tisztességgel megtartottuk az újbor ünnepét is. Úgy, ahogy az Márton napkor dukál. A termés mennyiségileg közepes volt, de jó minőségű, hála a gondos metszésnek, és a még gondosabb foglalatosságnak a szőlővel. Gyümölcsösebbnek tűnt a színlé, míg a préseltnek még igazodnia kell, de azzal sincs baj. Mindegyikből vittünk az ebédhez, ami Margit néninek köszönhetően, a gasztronómia olimposzi magasságait ostromolta. Csirkeaprólék leves sok zöldséggel, orsótésztával, sült kacsa (jobban szeretjük, mint a libát) rizzsel, párolt káposztával. A süteményekről nem szólunk, azokat most a fantázia birodalmába utaljuk. Nem meglepő, ha fogyott hozzá az újbor, ami reményteli bort ígér megint, mint ahogy a kvaterkázás közbeni terveket is átlengette valami sejtelmes bizakodás. Az idő múlásával egyre inkább, ami talán összefüggésbe hozható a bor fogyásával is. Sógorom ismét megállapította, miszerint a római pápa sem evett jobb ebédet. Ezzel nem vitatkoztunk, de őszintén reméltük, hogy Őszentsége legalább ilyen menüből választhatott.    

Megtalálni a konyhaszekrényben

Az ember néha nem szeretne ebédre krumplis tésztát enni, holott lepirítva, reszelt sajttal bőven megszórva mennyei eledel. Nos, akkor körbenéz a konyhaszekrényben, hűtőben, a teraszon szemrevételezi a cserepes fűszernövényeket. A bágyadt napsütés és a megtalált nyersanyagok Itália felé terelik enervált gondolatait. Egy biztos, Szászi Endre Szent György-hegyi Olaszrizling 2011-ese lesz az ebédhez a badacsonyi borvidékről. Barátommal egyszer meglátogattuk a boltját a hegyen, szelíden, de kitartóan kóstolgattuk a remek kínálatot, kiválogattuk vásárlásra a nekünk tetsző palackokat a hátizsákokba, aztán a nyári melegben lefele bandukolva megváltottuk a világot, utána pedig jólesően elfogyasztottunk egy túróscsúszát harcsapaprikással. Szóval, találtam kagylókonzervet, kezembe akadt a háromszínű trottole zacskója, az aszalt paradicsom fűszeres olajban. Ezt még az észak-komáromi Bottékában (Bott Frigyes) vettük, sajnos, azóta bezárt, úgy tűnik odaát nem volt igény egy kiváló bor- és delikát boltra. Nagy kár, mert kiváló választékkal rendelkezett. Vissza a konyhába! Az eddigiekből könnyen kitalálható, kagylós tészta lett az ebéd, aszalt paradicsom is keveredett bele, megöntözve olívaolajjal, apróra vágott fokhagymás snidlinggel, zöld korianderrel meghintve, egy-két tekerés fekete borssal. Szászi bora nekem ízlett hozzá, érződik belőle Badacsony ásványos íze, melegsége, illatában „zöldes”, megbízható savakkal, a számomra kedves, hosszan kesernyés lecsengéssel.  Én úgy gondolom, soha rosszabb olaszrizlinget.  

A kása Isten áldása

„Az erősebb lét közelében”, például az őszi földmunkák közben nem ritka, hogy falun az egyszerűbb, de az energiaadó kosztot preferálták. Ennek szép hagyománya a krumpliból készült kása, aminek alapanyaga azért a háztájiban is megterem, ha van kedve az embernek bajmolódni, merthogy fene kényes, sokat kell küszködni a krumplibogarakkal.  No, ez mindegy is, a lényeg, hogy a jó kásához, jó minőségű burgonya szükségeltetik, és az sem mellőzhető, hogy az udvarban, a nem túl eszes, de annál hangosabb kacsanép pusztítsa az öreg szederfa lehullott termését. Megfőzi az ember sós vízben az apróra vágott krumplit, aztán liszttel „betöri”, így szól Margit néni receptje. Ropogósra pirítja kicsinyest az alját, megöntözi kanálnyi kacsazsírral, apróra sütött pörcökkel, és egy kis kacsamáj darabot is odatesz a kásahegy tetejére. Nem ártalmas hozzá házi savanyúság. Mindehhez a finomsághoz visszakóstolás címén, egy korábbi posztban említett magasba emelt, Wenninger Válogatás 2008-at állítottam az asztalra. Mert közben kinyomoztam, hogy kékfrankos, syrah, pinot noir házasítás az egy másik hiper standardja, nagyon baráti áron, mint kiderült. Megvolt az akkor tapasztalt gyümölcsösség, az ott érzett tanninos fanyarság, ízlett, jólesett, de nálam egy picit a sziklamászókkal közösen megállapított hóhatár alá került.  Régóta tudom, hogy a borkóstolást a minőségen kívül erősen befolyásolja az étek, a hangulat, a társaság, úgyhogy lehet, nem volt jó a diszpozíció. Egyébként a lányoknak nem ízlett, mi ezen a barátommal csodálkoztunk, vonogattuk a vállunkat, aztán megittuk a maradékot. Azért az mégsem járja, hogy ilyen bor kárba vesszen!