Ezzel a szoliddal búcsúztattuk az
idei teraszvacsorákat. Nem most volt. A néhány napos vénasszonyok nyarának
egyik késő délutánján. Az alkalomhoz illendőnek éreztem, hogy ekkor bontsuk ki
Takács Lajos Sauvignon blanc 2008-asát. Őszintén, mint afféle boros Harpagon
először minden porcikám tiltakozott ellene, okkal, utolsó palack az évjáratból.
Istenem, megisszuk, hogy fog ez hiányozni, ha hétvégén lemegyek a pincébe és
szemrevételezem kincseimet. De eszembe jutott a hollóvári remetétől hallott
hetyke tanács, miszerint „a bor arra való, hogy megigyuk”. Sok minden mást is mondott azon a nyári
borkóstolón, amit feleségem és barátaim jeles születésnapomra szerveztek, de
ebben is fösvény leszek, majd megírom, egyszer. Az eddigiekből kiderülhetett, én
nem ígérhetek elfogulatlanságot. Őszinte rajongója vagyok a Hollóvár boroknak,
mindannak, amit a borász a borkészítésben képvisel. Szóval, a bor színe aranysárga,
visszafogott virágillatokkal, krémes testtel, jó savakkal, milyen lenne, ha nem
ásványos, bizsergető lecsengéssel. Élvezett inni. Szép, mélabús, merengő
gondolatokkal, szemben a naplementével, a változó alkonyi égbolton a
Nyugat-Európába tartó esti utasszállító gépek kondenzcsíkjaival. Az asztalon egyébként francia felvágottak,
katalán bagettek és magyar zöldfélék voltak.
2012. október 29., hétfő
2012. október 27., szombat
Hirtelen halvacsora látóhegyi borral
A Látóhegyről messzire látni,
egészen a messzi dombok hajlatában a szentmiklósi szőlőültetvényekig, ahol
elképesztő mennyiségben, de visszafogottabb palackszámmal is „termelik” a bort a
különböző pincészetek. Itt, a feleségem családjának dűlőjében mindenki
gazdabort készít, verejtékes munkával, legalább százéves recept szerint, attól
eltérni nemigen lehet. Öreg tőkéken viszonylag sok fürt szőlő, van abban minden
fajta, de szerencsére Márton gazda gondosságának, a megöröklött
tapasztalatoknak, a 2010-es ház bora, a korábbi egyenletes évjáratokhoz képest
is kiemelkedőre sikeredett. Szerény részem nekem is van a metszésben, meg a
szüretben. Hordóban forrta ki magát, aztán újholdkor fejtették át tartályba.
Határozottan gyümölcsös illatok és ízek, a savakkal sem kell szégyenkezni, az
alkohol is arányos, szóval, kellemes vele a poharazgatás. Nem szólva arról,
hogy fröccsnek sem utolsó. Megéheztem, gyors vacsorának kibontottam egy
tonhalkonzervet, kiborítottam a tányérra, köré egy kis fekete olívabogyót
szórtam, néhány olívaolajban ázott, aszalt paradicsommal. Megöntöztem plusz
olívaolajjal, só, bors, meghintettem a teraszról apróra vágott fokhagymás
snidlinggel, téptem rá bazsalikomot. Friss katalán bagettel mennyeinek tűnt.
Hozzá a Látóhegyi Messzelátó 2010 három hajtással. Végül is a dolgok nagyon
egyszerűek, csak érezz rá, haver.
2012. október 24., szerda
A kakas és a pinot noir találkozása az asztalon
Kedves barátaink kitettek
magukért, kakast sütöttek, almával, sütőtökkel, sült krumplival, néhány szál
rozmaringgal. Nagyon barátságos képet mutatott a serpenyő. Nem volt mit tenni,
nekiláttunk az estebédnek. Hozzá még mindig a hiperes készletből, egy Finest
Bourgogne 2010-ből, ami nem más, mint egy alap pinot noir francia honból. Nem
okozott csalódást, sőt, igen csak beváltotta a róla olvasott reményeket. Mert
ahogy írva vagyon, ez az „őshazából” való egyszerű fajta. Egy szónak is száz a
vége, nekünk is ízlett, friss, üde bor, gyümölcsös ízekkel, kellemes
fűszerességgel, élénk, de nem bántó savakkal. A bor elfogyott, a kakasból még
bőven maradt.
2012. október 22., hétfő
Köveskáli kanyargós Genováig
Nem földrajzilag, hanem
gasztronómiailag került közel egymás a Káli-medencei kistelepülés és a liguriai
nagyváros. Azt mondják, hogy az itt élő itáliaiak étkezési szokásai különböznek
az általunk ismert olasztól. Nem divat a pizza és a tészta, viszont sok
zöldséget és halat esznek. Nekik (és nekünk is) egyik kedvencük a padlizsán. Mi
eddig főleg a szabadtéren megsütött törökparadicsomból készült krémet
forszíroztuk, amiből a kertünknek és a lányok szorgalmának köszönhetően több
zacskó félkész porció jut mindig a mélyhűtőbe. De most az egyik este gyors
meleg vacsorát óhajtottunk, találtunk egy termetesebb, de üde padlizsánt, úgyhogy
genovai módra ujjnyi vastag szeletekre vágtuk, és az előkészítés után, forró olívaolajon
mindkét felét elősütöttük. A télire eltett paradicsomléből lett a szósz,
hagyma, fokhagyma, só, bors, a teraszról, oregano és bazsalikom levelek.
Türelmes, lassú főzéssel sűrítettük. A
felét a jénai aljára öntöttük, padlizsánszeletek, újabb szószréteg, majd megint
padlizsán. Tetejére mozzarella és a reszelt parmezán, aztán félórára a sütőbe. Tálalás
után nem sok marad belőle. Ehhez kerestem bort, és megtaláltam a nyaralásból
hozott Pálffy Gyula Tramini 2010 –eset Köveskálról. Személyesen vettük a
borásztól a háznál. A szőlők a vulkánikus eredetű Fekete-hegy déli lejtőin
Kishegy, Cserekút, Kisgyepű és Csákvölgy dűlőiben fekszenek. Nekünk eddig
minden kóstolt bora, rozé, pinot noir, olaszrizling bejött. Szóval, ezt a traminit kortyolgattuk a
genovai padlizsánhoz, ahogy a többiben, úgy ebben sem csalatkoztunk.
Jellegzetes finom illata van, a fajta szerinti rózsás, egzotikus gyümölcsökkel,
ízében virágos, könnyedén mézes, muskotályos, ezzel együtt száraz fehér.
Fogyott is rendesen, úgyhogy tényleg kiderült Köveskál nincs is olyan messze
Genovától. Vagy fordítva?
2012. október 21., vasárnap
Hipersebességgel vissza Szicíliába
Ahogy első bejegyzésemben
jeleztem, családi körben osztatlan sikert aratott a tecsós szicíliai fehér,
Finest Vermentino Sicilia IGT 2010. Azt is írtam, ha arra járok, simán
megkockáztatom újra azt a kilencszáz forintot. Megtettem a tétet, a palack illő
alkalomra várt, ami viszonylag hamar elérkezett egy baráti meghívás formájában.
Behűtöttük, vittük és megittuk. Ennyi a történet azzal a kiegészítéssel, hogy
most sem okozott csalódást. Vonzó illatokkal, kellemesen krémes testtel, üdítő
savakkal segítette a kvaterkázást, amihez később még egy tepsi sütőtök társult.
Szóval, ettől kezdve azért más volt a bor fekvése, de egyáltalán nem nevezném
kényelmetlennek. Azt olvasom, hogy a Vermentino mediterrán fehér borszőlő
elsősorban Dél-Európában, többek
között Délkelet-Franciaországban, Korzikán, Szardínián, és ezek szerint Szicíliában terem. A folytatásból azt is
megtudom, sokan úgy gondolják, hogy ez a spanyol eredetű
szőlő leginkább Liguriához
kapcsolódik, ahol jól ismerik a
Pigato-t a Riviera
Ligure di Ponente-t.
Hát, én nem, de szívesen elmennék ismerkedni egy-két palackkal a Ligur
tengerhez.
A nyári készletek felszámolása
Ha kinézek az ablakon, azt látom,
szakad az eső. Nem baj, ígérik, lesz még jó idő. Bízzunk benne, ahogy hajdan a
Led Zeppelin nyomta, Good Times Bad Times. Mindenesetre érdemes megkeresni az
elfekvő rozés palackokat, mert akárhogy is lesz, benne vagyunk az őszben, a
rozét meg állítólag nyáron kell inni. Muszáj felszámolni a készleteket. Egyik
nap a kertből hazahozott sárga és toszkán cukkinik csíkjait forgattuk meg a
lepirított szalonnazsíron, ebbe még öntöttünk egy kis olívaolajt, só,
fokhagyma, friss oregano, őrölt bors került a tejszínes mártásba, és az egészet
jól elkeverjük a pennével. Halkan megsúgom, jobb bort érdemelt volna, de ahogy
előbb vázoltam, a feladat adott volt. Ezt a 2011-es Konyári Rosét most túl
buborékosnak és kénesnek találtam, de egy más alkalommal, nem voltak ilyen
aggályaim. Egyébként illata málnás, íze gyümölcsös, savakkal szépen támogatott,
és azért hatása is van. Mégsem. No, mindegy, kötelességből megittuk, és jól
aludtunk.
2012. október 20., szombat
A konyhába is beszökött az ősz
Felástuk répáért, zöldségért a
kertet, szép lett mind a kettő, a paszternákot még hagytuk, hadd erősödjenek.
Én ettől kezdve gyúrni kezdek, mert ha nem lesz elég puha a föld, akkor a tavalyi
rémálom éled újjá, miszerint ásónyéltörés fenyegetett a megtermett zöldségféle
felszedésekor. Teszem hozzá, még így is megérte, mert remekül pótolta a tavaly
meglehetősen satnya zöldségtermést. Nem szólva arról, hogy a J.O. sztárszakács
receptje szerint elkészített paszternákpüré nekünk is nagyon bevált a ropogósra
sütött véres hurka mellé. De ne szaladjunk ennyire előre, mert a komoly fizikai
munka mellett, mint a répa és zöldség felszedése, jutott más finomságok
begyűjtésére is, így aztán az esti előétel tempura lett, fodros kellevél,
brokkoli, meg a fene tudja mi minden. Maradjunk annyiban, nagy sikert aratott a
vendégek körében is. Ezután tortilla következett, az előzetesen gyengéden
bepácolt csirkemellel, jégsalátával, paradicsommal, hagymával. Természetesen, a
fokhagymás, fűszeres öntet sem maradhatott ki az ügyesen összehajtogatott
kukoricalepényből. Ehhez ittuk Bakó Ambrus 2011-es olaszrizlingjét
Badacsonyból, s szerényen arra gondoltunk, ez az élet, a maga gyönyörűségében.
Szóval, a bor mindannyiunk szerint passzolt a menühöz, de ki bánja, ha nem, finom
volt. Azt mondják ez a bor kevésbé fajtajelleges, kétségtelen, nem iskolás
változata az olaszrizlingnek. Nekem a színe aranysárga, melegen csillogó,
egyszerre édes és sós, értelemszerűen bazaltos, telt, de a savak sem
hiányoznak, lecsengése szépen elnyúlik, érzelmes gondolatokat indít el az emberben.
Például, feltétlenül venni kéne még egy palackkal!
Még nyíltak a völgyben a kerti virágok
Még tartott a jó idő, amikor vendégségbe mentünk kerti partira. Nehogy puccos bulira gondoljunk. Házigazdánk nem sokkal érkezésünk előtt hagyta ott a kemencét, amiben kályhacsempéket gyárt szakmányban, s miután az olasz konyhát céloztuk meg, mediterrán slendriánsággal csapkodott a fazekakkal, serpenyőkkel a tűzhelynél. Az udvaron terített asztalnál a Szlovákiából és kóborságából importált, enyhén mozgáskorlátozott Pajti kutya kerengett a sorban érkező macskákkal, Flepivel, Anyával, Költővel. Mi vittük az itáliai bort, a már emlegetett hiperes polcról ragadtunk ki az Ogio Primitivo IGT 2010 feliratú palackot. Az olcsó bor hazája Puglia régióban található, ami az Appennin-félsziget délkeleti részét, az „olasz csizma sarkát” foglalja el. Tanult blogger barátom elfogadhatónak ítélte a bort, egy angol blogger viszont jól ledorongolta. Nekünk a padlizsános, paradicsomos, fokhagymás, kellemesen zöldfűszeres tésztához ízlett. Gyümölcsösnek, könnyűnek, enyhén bizsergetőnek, behízelgőnek éreztük, szóval nagyon is fogyaszthatónak gondoltuk, ezért aztán jól megittuk. Nem egy nagy durranás, de ott és akkor rendben volt. A többi meg nem számít! Pláne úgy, hogy mire hazaértünk az első őszi hidegfront is megérkezett.
2012. október 19., péntek
A sziklamászók bort kóstolnak
Mit tesz az élet és a véletlen,
ahogy a bugyuta sláger mondja, három marcona sziklamászóval ültem asztalhoz
bort kóstolni. Naná, én hívtam meg őket, köztük barátot, plusz testvérét, hozzá
az ő fészekaljukból egy kedves vendéget. Valljuk be, szeretik a bort, tehát
részt vettek már egy-két kóstolón, borfesztiválon. Három tételt választottam a
vakkóstoláshoz. Heimann Birtokbor 2008 Sauska Cuvée 13 2011 és Weninger
Válogatás 2008. Ez utóbbit ajándékba kaptam. Hiába kutakodtam a világhálón,
csak a címkén lévő információk adtak némi tájékoztatást, mely szerint
kékfrankos, syrah, pinot noir házasítást rejt a palack. Akkor már menjünk
visszafelé, a Sauska-bor merlot, syrah, cabernet franc, cabernet sauvignon
összetételű, Heimann bora pedig Cabernet francból, merlotból, kékfrankosból
állt össze. Szóval, Sopron, Villány és Szekszárd feszült egymásnak, mi meg a
boroknak, de előtte Pálffy Törökverő Rozéja 2011 volt a belövő bor.
Persze,két-három órát dekantáltam a jelölteket, hogy aztán egybehangzóan
megállapítsuk, biz'a gyümölcsös az illatuk, fűszeresek, bársonyos szép vörösek,
itt-ott kellemes fanyarsággal, remekül ihatók, Ámbár tanár úr. Három kóstolókör
után fordítottuk fel a lapokat, és meglepő összhang mutatkozott a
véleményekben. A Sauska bort kicsit nyersnek találtuk, de ezt az évjárattal is
magyarázhatjuk, viszont mellette könnyebbnek is mutatkozott a másik kettőhöz
képest, azok hosszú lecsengéssel testesebbeknek, fineszesebbeknek bizonyultak.
Ha Sauskát kell inni, akkor sem kergetik az embert asztal körül, de Wenniger és
a Heimann borai jobban ízlettek nekünk. A hegymászó hármas Weninger
tökismeretlen borát tuszkolta fel a képzeletbeli dobogó első fokára, én
bátortalan ellenvetésekkel - Heimann javára - végül egyetértettem velük, de
most itt megint kijelentem: szeretem és nagyra tartom Heimann Zoltán Birtokborát, punktum! Egyébként szalonnát, pityókás kenyeret, meg sajtokat
faltunk borozgatás közben.
Repetitio est mater studiorum
Legyen elég annyi, ha valaki nem
tudná, hogy a mángold olyasmi, mint a spenót, csak sokkal nagyobb levelű, húsos
szára is felhasználható a főzéshez. Pirított szalonna zsírján pároljuk, utána tojás,
reszelt parmezán, apróra vágott mozzarella, fokhagymás snidling, só, bors. Ez a
massza kerül a lepénybe, aminek a tetejét, egy kis kreativitással még pirított
fenyőmaggal is megszórjuk a sütés előtt. Az hiszem, nem kell szégyenkezni vele.
Ehhez Bussay mester szürkebarátját isszuk a 2009-es folyamból. Megadta a
módját, színre, illatra, ízre. Mélyarany, virágos, testes. A szürkebarátot
tényleg nehezen tudom körbeírni, de hogy az igazán jó, nagyon finom bor
készíthető belőle, azt ez az ismétlés is bizonyította. Pedig 15,5 az alkoholja,
de ivás közben észre sem venni, utána már inkább, de kockázat nélkül nincs
kóstolás. Hűha!
2012. október 18., csütörtök
Szokatlan páros a serpenyőben
Ha az ember késő este szörfözik a
világhálón, attól még érhetik kellemes meglepetések. Talál egy receptet,
elmorfondírozik rajta. Pár nap után kilopakodik a szőlőbe és a szüret
elől
megment két szép fürt otellot. A mélyhűtőből tepsibe dobja a véres
hurkát,
diónyi vaj a serpenyőbe, a lemosott, megszárított szőlőszemeket
átmelegíti, a
feldarabolt sült hurkával vegyíti kissé, egyéni kezdeményezéssel enyhén
megszórja mandarinzsályával. A képen a zsömlék csak úgy el vannak a
kosárban,
mert egyikünk sem evett belőlük, viszont újra ittunk a tecsós sorból. A
vásárlásához inspirációt adó blogger nem túlzott,
tényleg alkalmi vétel, ráadásul minimum nagyon finom. Cotes du Rhone
Reserve
2009, ahogy szerzőnk írja: „egy tisztességes dél-róni szinte ajándékba”.
Szóval, tényleg fűszeres, gyümölcsös, finoman bizsergető csersavval, nem
súlyos,
de telt korttyal, jóleső lecsengéssel, Nem’ tom milyen az igazi francia
"dél-róni", de ugye, ennél sokkal jobb, tehát egy palackkal egyszercsak
meg kell
kockáztatni.
A szűz és a szürkebarát
Már az elején eláruljuk, hogy a szűz(pecsenye)
dunántúli illetőségű, a szürkebarát pedig mátrai származék. Mi következik
ebből? Gyakorlatilag semmi, de a terített asztalon mégis egymásra találtak.
Felénk a szűzpecsenye inkább tüske névre hallgat, és hideg téli reggeleken, ha
már ott tart a dolog, kiemelten megbecsült helye van a sonkák, szalonnák, húsok
között a tőkén. Persze, mindenekelőtt fölszuratik, hogy kora délután kolbászhús
dagassza, és hártyavékony fátyol terüljön rá. Aztán hosszú időt tölt el a
mélyhűtőben, hogy méltó alkalom adódjon elfogyasztására. Melegen-hidegen enni
secko jedno, mert mindkét állapotában meglehetős. Ez a tüske azonban
szabályerősítő volt, mivel kivételként egészben megőriztetett. Aztán piros
zománcos tepsiben sok zsírban, szalonnával bőven beborítva,
fokhagymagerezdekkel, rozmaringszálakkal, egy-két póréhagyma darabbal süljön,
párolódjon, piruljon. Hozzá főtt a kertből a cékla, aminek karikáit
balzsamecettel ízesítettük. Ehhez ittuk a szürkebarátot, Szecskő Tamás 2009-es
borát Ördöngős-tetőről. Kevésbé kikupálódott, nem borissza koromban ez a fajta
Badacsonyt jelentette, ami ráadásul csakis magyarfajta lehet. Na, erre varrjunk
most gombot! Merthogy a pinot gris-t sok helyen készítik a világban, de nekem
most is csak hazai bor a szürkebarát. Bussay, Szászi, így hirtelen ez jut
eszembe az emlékezetesebbek közül a Szecskő-féle mellé, ami ízgazdag és
összetett bor. Nem azér', de szerintem ásványos, telten krémes kortyokkal, hosszan
lecsengő zamatossággal, arányos savakkal. Egy szó, mint száz, nehéz eltenni a
palackot másnapra.
2012. október 17., szerda
Olasz csizma az asztalon
Este hajszálvékony pizzatésztát
sütöttünk, bőséges paradicsomos, fokhagymás, oregános mártásra kerültek a
cukkini szeletek, a rendliben erre olvadt a mozzarella, aztán jöhetett a fekete
olajbogyó. Hozzá a tecsós szicíliai fehér, Finest Vermentino Sicilia IGT 2010. Vásárlási
ötlet egy borblogról. Minerális, vibráló, testes jó bor, legalábbis három pohár
után. Ma megittuk a szicíliai "maradékot", de előtte féldecivel
megöntöztük a vajon, olívaolajon sült mozzarellás, bazsalikomos
paradicsomszeleteket, ehhez is nagyon finom volt. Még egy palack kilencszáz
forintért, irány a hiper. Egészen más, ugorjunk feljebb jó néhány grádiccsal.
Takács Lajos hárslevelűjét dicséri a Somlói Borbolt a fészbukon, természetesen
és gyorsan megosztottam. Hát, hogyne, Hollóvár forever! Holnap szüret a
Látóhegyen, a hordókat Márton gazdával kimostuk, nekem piszok nehéz volt
váltakozva lötyögtetni a hideg, meleg vizet. Egy 240-es, egy 100-as, egy 200-as
várja mustot. Meglátjuk mennyi lesz. Szapuló, daráló,prés a helyén A portugieser szinte édes, nem igen szokott
az lenni. A 200-as tartály tele a 2010-essel, a maga falusi kategóriájában
nagyon rendben, a 100-as tartályban a 2011-es, az nem annyira szép, de talán "még
meglátjuk". A szüret után, a présház előtt Margit néni menüje: fasírt,
kolbásszal töltött tüske, friss kenyér,kovászos uborka, a kertből paprika,
paradicsom, itóka tetszés szerint, de inkább a "10-es" bor, és persze
az elmaradhatatlan mákos-diós kalács. Kilencen-tízen leszünk, szóval az élet reményteli
és szép.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)