Az első emelet adta a helyszínt a
Terra Hungarica-nak, ahol már - törzsvendégek lévén – némi otthonossággal
mozogtunk. Nem könnyű eldönteni, hogy mit kóstolunk, és mit hagyunk az ebek
harmincadjára. Most azokat a borokat veszem sorra, amiket nem tudtam
begyömöszölni semmiféle dobozba, de korántsem a futottak még kategóriába
tartoznak. Kezdjük Szentesi József Nadapi A-cuvée 2011, ami egy fehér
házasítás, ezerjó, zenit, zengő, rajnai rizling adja a fürtöket hozzá. Száraz,
megnyerő bor, szép savakkal. A St. Andrea Boldogságos 2011-be szürkebarátot,
olaszrizlinget, sauvignon blanc-t és viognier-t töltöttek a hordóba, egyetértek
ajánlójával, miszerint egyenes, tiszta beszéd.Kaló Imre standjánál kicsit
elbizonytalanodtam, aztán még jobban. Utólag lelkes bloggerek serege dicsérete,
kisebb osztaga árnyalt megközelítésekkel értékelte az ott kínált Leányka
2012-es, Leányka 2007-es és a Szürkebarát 2007-es évjáratot. Mi óvatos
suttogással beszéltünk róluk, most itt legyen elég ennyi. Azzal a beismeréssel,
hogy tavaly ugyanitt felhőtlen rajongással fogadtuk vörös borait. A lányok
szuperlatívuszokban beszéltek Szecskő Tamás a Julianna 2008-as és a Chardonnay
2011-es palackjainak tartalmáról. Én hiszek a lányoknak. Pláne úgy, hogy én is
megkóstoltam a borokat.
2012. november 29., csütörtök
2012. november 28., szerda
Hajózás a hullámzó vizeken
Azért elég hullámzó volt a tenger
a Terra Hungarica összes termében. Még úgyis, ha az ember igyekezett
érvényesíteni az arisztotelészi elvet, miszerint a helyes mértékben rejlik a
világ rendje. Az Orsolya Pince Zweigelt 2011-ese nagyon ízlett, hozta mindazt, amit
hoznia kellett, merthogy nekünk ők a kedvenceink közé tartoznak, s nem lett
volna szép dolog, ha csalódás ér minket. Ilyen velük kapcsolatban még nem volt.
Nagyon soknak gondolom ezt. A Pósta Borház Cabernet Franc 2009-ese volt az új
felfedezés a társaságnak, kétségtelenül rokonszenves bor, kedves, bársonyos,
úgyhogy könnyen leveszi a lábáról a gyanútlan kóstolgatót. Még egy próbára
azért szükség van a felhőtlen rátaláláshoz. A St.Andrea Hangács Bikavér 2009 a Pannon bormustra
csúcsbora, úgyhogy kár lamentálni, de nekem ott és akkor, valahogy nem ízlett.
Pedig feltétlen híve vagyok boraiknak. Ebből következően készséggel elismerem,
hogy a hiba bennem volt. Ahogy a Ráspi merlot sem maradt meg az emlékezetemben,
pedig Resveratrol 2009 –et meglehetősen magasan jegyzik és adják. Kész égés, de
tényleg így történt. Losonci Bálint Pinot Noir 2011-ese jólesett, tetszett, de
bevallom, vele is elfogult vagyok egy cseppet. Az idei borszemle legjobb
vörösének, ha már és egyáltalán, Franz Weninger Dürrau 2009-esét gondolom.
Különleges, izgalmas és cizellált kékfrankos, egyébként nem vagyok oda a
burgerlandi, legalábbis azokért, amiket kóstoltam. Az egész mulatságot a
narancsbor jegyében szervezték. Ez valami olyasmit jelent, hogy a fehéreket
hosszabb ideig héjon érlelik, meg mindenféle. Egyet kóstoltam, de a többit nem.
2012. november 26., hétfő
Egy kisebb galaxis határán
Második beszámoló a TerraHungarica-ról. Egy kisebb borgalaxis, Somló nagymesterénél a 2011-es évjárat
asztalra rakott borait vettük sorra, olaszrizlinget, hárslevelűt, furmintot.
Takács Lajossal beszéltünk az idei szüretről is, szkeptikusan nyilatkozott a
kilátásokról, de nála soha nem lehet tudni. A Hollóvár tizenegyeseiből mindegyik
ízlett, talán az olasz fiatalosabb volt még a szokottnál, viszont a hárs nagyon
rendben, a furmint meg kiváló. Mindazt megtaláltuk benne, amit szeretünk a
boraiban, izgalmas ízek, ásványosság, édes-sós kesernye a testes kortyokban,
hosszú lecsengéssel. Mire odaértem a Somlói Apátsági Pincéhez, már meglehetősen
sokan csoportosultak Balogh Zoltán körül. A lányok és Attila máshol
forgolódtak, de aztán Attila is magányos üstökösként száguldott tovább kedvenc
vörösei felé. A SAP tényleg jó borokat készít, behízelgő olaszrizlinget,
hárslevelűt és traminit kóstoltam a 2011-es kínálatból, nem volt panasz rájuk.
Simán venni kéne belőlük egy-egy palackkal, de félő, ennyivel nem érné be az
ember. A Kreinbacher borászatnál Öreg Tőkék Bora 2009, furmint, hárslevelű,
olaszrizling házasítása, lendületesen jó bor, Somló minden jellegzetességével. Aduászuk a Syrah 2009, különlegesen fűszeres, gyümölcsös,
izgalmas bor. Nekem még kéne egy-két korty, hogy olyan lelkes legyek, mint a barátaim.
Somlóról már több borásztól több bort kóstoltam, feltétlen híve vagyok a
borvidéknek. Szeretem az ott készült borokat, ideje a helyszínen felfedezni. Már
csak rajtunk múlik.
Címkék:
Balogh Zoltán,
furmint,
hárslevelű,
Kreinbacher,
olaszrizling,
Öreg Tőkék Bora 2009,
Somló,
Somlói Apátsági Pince,
Syrah 2009,
Takács Lajos,
tramini
2012. november 20., kedd
„Tokaj szőlővesszején nektárt csepegtettél”
Na, jó! Magyarázatul a címre, aztán
most tényleg beleszerelmesedtem Tokajba! Talán így érthetőbb a lelkesedés. Ehhez
kellett a mostani Terra Hungarica, meg egy-két a hegyaljai borász, akiket eddig
is ismertem, még borukat is kóstoltam, de most itt állt össze bennem a tokaji
világegyetem. Szóval, a Nobilisnél indult a Tokaj-expressz, itt is a tizenegyesek
mentek. Sorrendben, Bárdos Sarolta a Birtokborral kezdte a kínálást, utána a
Barakonyi Hárs, majd a Susogó Furmint, aztán zárásként a 2008-as 5 puttonyos
aszú. A birtokbor most 100 százalék furmintból készült, egyébként meg mindegyik
bor nagyon kimunkált, csiszolt savak, érződik belőlük, hogy sajátosan
harmonikusak, letisztultak. Hozzák a fajtát, hozzáértőbbek szerint a dűlőt is. Nekem nagyon bejött mindegyik, úgyhogy szépen
indult a kóstoló őrjárat, szinte féltem a folytatástól, nehogy belefussak
valami kevésbé jóba. Hogy így történt-e vagy sem, az még kiderül egy későbbi
beszámolómból, most még mindig Tokaj. Balassa István Furmint 2009-ese
helyreállította bennem a világ rendjét. Férfiasan ásványos, komoly testtel, de
mégis barátságos korttyal, különleges zamatokkal. A sokféle fajta bor kóstolásával
járó főbekólintás után kivezetett a napsütötte rétre, ahol mély levegővétellel szebb
világot láttam magam előtt. Olyannyira, hogy a Bott Pince Csontos 2011, csak
még inkább helyére tette a megbillent világot, palás dűlőből igen furmintos
bor, a fajta és Tokaj minden jó tulajdonságával. Nincs mese, Tokajt szeretni
kell. A szerelemhez egy pillantás is elég, de néha hosszabb út is vezethet oda.
2012. november 16., péntek
Benne virít az egész Kikelet
A legszűkebb családban csak én
kedvelem a halat, van, aki nem rajong érte, viszont, ha kérem, elkészíti nekem.
Lucky man! Természetesen, nem csak ezért. Szóval, ismét lazac, hirtelen, fűszeres
vajon megsütve, korianderrel, fokhagymás snidlinggel meghintve, mindenkit
megnyugtatok, a sót sem felejtettük el. Hozzá a kertből édeskömény, amitől
mindketten el vagyunk ragadtatva. Joggal, mert ebben a formájában is,
olívaolajon enyhén megpárolva, kitűnő köretnek bizonyult a halhoz. Az
édeskömény, ahogy írják, a mediterrán vidékről származik, és már az ókorban
ismerték és használták. Az idén vetettük először, ugyan voltak aggodalomra okot
adó periódusok, de bejött a dolog, úgyhogy folytatása következik. Mindenesetre
feladta a leckét, vajon milyen bor illene leginkább hozzá. A választás a tokaji
Kikelet Hárslevelű 2009-re esett, aki kóstolta annak nincs mit mondani.
Egyébként meg, ha költőien kívánnék szólni, akkor napfényes korty, vibráló
sugarakkal, különösen megnyerő. Izgalmas hullámzás az ízben, édes-sós,
egzotikus és aszalt gyümölcsök, finom kesernye, igen csak ott van a topon. A
halhoz is remek!
2012. november 15., csütörtök
A rejtélyes tramini brokkolis lepényhez
A rejtély a szőlőfajta származási
helyére vonatkozik, nem a borválasztásra. A csörnyeföldi Bussay borok egyikében
sem csalódtam, egyedül a pinot noir-ja tűnt nyersebbnek, de tekintettel fiatal
korára, egy másik palack a pincepolcra került. A brokkoli nagy kedvenc a
családi étlapon, úgyhogy miután terem is bőven, sokféle formában kap helyet az
asztalon. Egyik este a jól ismert lepényest készítettük el, amikor is a
zöldséget gőzben megpároljuk, a tejszínbe tojás, reszelt sajt kerül, pépesítjük
az egészet, ízlés szerint fűszerezzük, ez esetben sóval, borssal, kakukkfűvel.
Mindezt elsimítjuk a tésztaalapon, és közepes lángon 30-40 perc alatt
megsütjük. Paradicsommal ehetjük, de igazából körtével kiváló. Na, ehhez aztán
lágyabb bor passzolna, így esett a választás Bussay László Tramini 2010-sére.
Persze, hogy nem bántuk meg, sőt. A zalai borász, mint ahogy fentebb írtam,
megbízható kedvencünk. Traminije világosból közelít a mélyebb sárgához,
egzotikus illatokkal kínálja magát, krémesen lágy, jól iható bor, intenzív,
hosszú, egy kis játékossággal, de erejét gyengének nem mondanám A lexikon
szerint a szőlőfajta nevét a dél-tiroli Tramin községről kaphatta, de a akár
francia eredetű is lehet, vagy egyes vélemények szerint észak-görögországi.
Származása tényleg titokzatos, mint az is, hogy én miért kedvelem egyre jobban.
2012. november 14., szerda
Kiindulási pontként maradtunk a kályhánál
Még mindig rukkola. Nincs mese,
frissen kell enni, eltenni nemigen lehet. Most pedig rengeteg van belőle.
Feleségem tövestől szedett fel néhányat a kertben, cserépbe ültette. Meglátjuk,
mire mennek a teraszon. A vacsorához szórtunk egy marék rukkolát, meglocsoltuk
olívaolajjal, citrom is cseppent rá, így került rá a vékonyra vágott füstölt,
házi sonka. Katalán bagett járt hozzá, és ha már a rukkola zöld, akkor zöldveltelini
dukál hozzá, de a jobbikból. A túlparti Komáromban vettük, a jó emlékezetű
Bottékában, eddig a pincében várt a sorára. Nem árulok zsákbamacskát, szép bor,
jó struktúrával, persze, izgalmakkal is, úgymond csiszolt savakkal. Bott
Frigyes Zöldveltelini 2009-es boráról van szó, ami a hozzáértők szerint az
osztrákoknak nemzetközi sikereket hozó trendet mutatja. Ebben nincs
tapasztalatom, Egon Schiele szülővárosában ittam egy jó zöldveltelinit, de a
velem Passautól Rajkáig bicikliző barátom takarékossága engem is legyőzött, nem
volt visszakóstolás. Teszem hozzá, Wachau-n meg csak úgy áttekertünk, édes
Istenem, mondom a mai boros eszemmel.
2012. november 12., hétfő
Vastagabb bort is felvesz a lazac
Egy szó, mint száz, egy másik
hiperben lecsaptam a leárazott lazacra. Az északi országból származó jószágnak
aznap jár le a szavatossági ideje, úgyhogy a vacsoratervek az ötvenszázalékos
kedvezménnyel kipipálva. A kertből jócskán szedtünk rukkolát, ami a csekélyebb
őszi esőtől is úgy megindult, mintha most lenne szezonja, de nincs ez másként a
korianderrel sem. Pedig, a rukkolának tudnia kéne, hogy ő bizony szárazságtűrő,
de idén úgy látszott, azért mindennek van határa. A konyhában nem vacakoltunk
sokat, vajon hirtelen átsütöttük a haltörzset, só, citrom, apróra vágott
petrezselyemmel megszórva, meg még kockányi vaj a tetejére. Mindez a friss
rukkolából készült salátaágyra került, amit meglocsoltunk görög olívaolajjal, néhány csepp
balzsamecettel. A rukkola magyarul annyit tesz, hogy borsmustár, nekünk
mindenhez bevált, ezért van aztán néhány sor belőle a kertben. A lazac finom
volt a rukkolával, s hozzá a Figula Pincészet zászlóshajója, a Szilénusz Cuvée
2007. Nem sok vacillálni valóm volt, mert éppen hogy – ritka alkalomként - ez
volt az egyetlen otthoni fehér. Vakaróztam is, hogy tán „vastag” lesz a bor a
halhoz, de szerencsére, mégsem. Aki kicsit konyít a dologhoz, az tudja, ez
bizony kitűnő bor Balatonfüred-Csopak vidékéről. A birtokot hívatott bemutatni
az olaszrizling, szürkebarát, chardonnay és semillon házasítás. Sikerrel, mert
számtalan díjat nyert bor külföldön is. Virágos illat, testes, krémes korty, egzotikusan
gyümölcsös íz, jó tartás, szépen cizellált bor, illett a lazachoz is. Olyan bor
ez, amire jó visszagondolni, sok minden eszébe jut az embernek.
Kétféle Márton napi újbor
Az idei szüreten először hagytuk,
hogy a darált szőlőből lecsurogjon a hordóba a mustlé, aztán jó egy nap után
kezdődött el a préselés. A hűvösebb idő is kedvezett ennek a megoldásnak, úgyhogy
kettő hordó telt meg, egyikből és másikból is. Kiforrták magukat,
kukoricacsuhéba – mint a régi öregek – csavarta sógorom a dugókat, amiket
Márton napon óvatosan kiütögettük, hogy megkóstoljuk a még picit pezsgő
nedűket. Magyarul, búcsú napján, mert errefelé Márton napra esik az, így a
püspöki látogatással egybekötött mise után, tisztességgel megtartottuk az újbor
ünnepét is. Úgy, ahogy az Márton napkor dukál. A termés mennyiségileg közepes
volt, de jó minőségű, hála a gondos metszésnek, és a még gondosabb
foglalatosságnak a szőlővel. Gyümölcsösebbnek tűnt a színlé, míg a préseltnek
még igazodnia kell, de azzal sincs baj. Mindegyikből vittünk az ebédhez, ami
Margit néninek köszönhetően, a gasztronómia olimposzi magasságait ostromolta.
Csirkeaprólék leves sok zöldséggel, orsótésztával, sült kacsa (jobban
szeretjük, mint a libát) rizzsel, párolt káposztával. A süteményekről nem
szólunk, azokat most a fantázia birodalmába utaljuk. Nem meglepő, ha fogyott
hozzá az újbor, ami reményteli bort ígér megint, mint ahogy a kvaterkázás
közbeni terveket is átlengette valami sejtelmes bizakodás. Az idő múlásával
egyre inkább, ami talán összefüggésbe hozható a bor fogyásával is. Sógorom
ismét megállapította, miszerint a római pápa sem evett jobb ebédet. Ezzel nem
vitatkoztunk, de őszintén reméltük, hogy Őszentsége legalább ilyen menüből
választhatott.
2012. november 5., hétfő
Megtalálni a konyhaszekrényben
Az ember néha nem szeretne ebédre
krumplis tésztát enni, holott lepirítva, reszelt sajttal bőven megszórva
mennyei eledel. Nos, akkor körbenéz a konyhaszekrényben, hűtőben, a teraszon
szemrevételezi a cserepes fűszernövényeket. A bágyadt napsütés és a megtalált
nyersanyagok Itália felé terelik enervált gondolatait. Egy biztos, Szászi Endre
Szent György-hegyi Olaszrizling 2011-ese lesz az ebédhez a badacsonyi
borvidékről. Barátommal egyszer meglátogattuk a boltját a hegyen, szelíden, de
kitartóan kóstolgattuk a remek kínálatot, kiválogattuk vásárlásra a nekünk
tetsző palackokat a hátizsákokba, aztán a nyári melegben lefele bandukolva
megváltottuk a világot, utána pedig jólesően elfogyasztottunk egy túróscsúszát
harcsapaprikással. Szóval, találtam kagylókonzervet, kezembe akadt a háromszínű
trottole zacskója, az aszalt paradicsom fűszeres olajban. Ezt még az
észak-komáromi Bottékában (Bott Frigyes) vettük, sajnos, azóta bezárt, úgy tűnik odaát nem
volt igény egy kiváló bor- és delikát boltra. Nagy kár, mert kiváló
választékkal rendelkezett. Vissza a konyhába! Az eddigiekből könnyen
kitalálható, kagylós tészta lett az ebéd, aszalt paradicsom is keveredett bele,
megöntözve olívaolajjal, apróra vágott fokhagymás snidlinggel, zöld korianderrel
meghintve, egy-két tekerés fekete borssal. Szászi bora nekem ízlett hozzá,
érződik belőle Badacsony ásványos íze, melegsége, illatában „zöldes”,
megbízható savakkal, a számomra kedves, hosszan kesernyés lecsengéssel. Én úgy gondolom, soha rosszabb olaszrizlinget.
2012. november 4., vasárnap
A kása Isten áldása
„Az erősebb lét közelében”,
például az őszi földmunkák közben nem ritka, hogy falun az egyszerűbb, de az
energiaadó kosztot preferálták. Ennek szép hagyománya a krumpliból készült
kása, aminek alapanyaga azért a háztájiban is megterem, ha van kedve az
embernek bajmolódni, merthogy fene kényes, sokat kell küszködni a
krumplibogarakkal. No, ez mindegy is, a
lényeg, hogy a jó kásához, jó minőségű burgonya szükségeltetik, és az sem
mellőzhető, hogy az udvarban, a nem túl eszes, de annál hangosabb kacsanép
pusztítsa az öreg szederfa lehullott termését. Megfőzi az ember sós vízben az
apróra vágott krumplit, aztán liszttel „betöri”, így szól Margit néni receptje.
Ropogósra pirítja kicsinyest az alját, megöntözi kanálnyi kacsazsírral, apróra sütött
pörcökkel, és egy kis kacsamáj darabot is odatesz a kásahegy tetejére. Nem
ártalmas hozzá házi savanyúság. Mindehhez a finomsághoz visszakóstolás címén,
egy korábbi posztban említett magasba emelt, Wenninger Válogatás 2008-at
állítottam az asztalra. Mert közben kinyomoztam, hogy kékfrankos, syrah, pinot
noir házasítás az egy másik hiper standardja, nagyon baráti áron, mint
kiderült. Megvolt az akkor tapasztalt gyümölcsösség, az ott érzett tanninos fanyarság, ízlett, jólesett, de nálam egy picit a
sziklamászókkal közösen megállapított hóhatár alá került. Régóta tudom, hogy a borkóstolást a minőségen
kívül erősen befolyásolja az étek, a hangulat, a társaság, úgyhogy lehet, nem
volt jó a diszpozíció. Egyébként a lányoknak nem ízlett, mi ezen a barátommal
csodálkoztunk, vonogattuk a vállunkat, aztán megittuk a maradékot. Azért az
mégsem járja, hogy ilyen bor kárba vesszen!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)