Az Egri csillagok az általános második osztályától kedvenc olvasmány. A
borfronton sincs ez másként egy mostanában elnevezett egri csillaggal, a
Napborral, ami nagy kedvencem. Gyorsan kijelentem, régi híve vagyok
Lőrincz György borainak, ezért már 2007-től "olvasom" Napborait (is).
Megerősítem korábbi meggyőződésem, miszerint ilyennek kell lennie a
hétköznapok jó borának, ami ünnepre is iható. Szerencsére Egerben és más
borvidékeken is akad még ilyen bor. Mindenesetre, ha zavarba jövök,
hogy mit is kéne választani, a Napbor biztos világítótorony a palackok
rengetegében. Tehát, St. Andrea Napbor Egri Csillag 2011 harmonikus házasítás, meglepően sok fajtából, így
olaszrizlingből, mellette hárslevelűből, pinot blanc-ból,
chardonnay-ból, sauvignon blanc-ból, rajnai rizlingből és leánykából.
Illatában citrusok, zöldalma, ízében friss, könnyed gyümölcsösség,
fanyarsággal vegyülő halovány édesség, nekem határozattan karakteres
bor. Mondjuk így, profi munka!
2012. december 28., péntek
2012. december 22., szombat
A hárslevelű erőpróbája az asztalon
Kilenctagú társaság veselkedett neki, hogy hat hárslevelű
palack kóstolásával és természetesen visszakóstolósával (!) döntsön.
Miben is? Melyik a jobb bor? Mit hoz a pontozásos matematikai összeadás?
Ma este kinek-kinek milyen szájíze? Szóval, nem egyszerű, pláne úgy,
hogy "vakon" kortyolgattunk, ízlelgettünk. Praktikusan ez azt
jelentette, hogy az üvegeket alaposan alufóliával burkolta be a
ceremóniamesterünk. Régi mulatság ez a borisszák között, nem nagy csoda.
Megpörgettük a pohárban a nedűt, szagolgattuk, forgattuk a szánkban a
kortyot, majd igen komolyan mindenféle hülyeséget hordtunk össze.
Mondjuk, virágos, itt-ott ásványos kicsit, talán mézes,grapefruitos,
felfedezhető a lime is, még az animális is felmerült valakiben, ami a
hárslevelű esetében, bizonyára nem túl gyakori megállapítás.Szó esett
még struktúráról, a terroir szerepéről (önálló karakterrel rendelkező
vidéket, szülőföldet jelent, gyakran nem
egy egész borvidéket, hanem csak annak egy részét, vagy akár csak
egyetlen dűlőt), és folyt a találgatás, fogytak a borok.Megszületett
mindenki listáján az egyéni és egy minutum számolgatás után a közös
eredmény. A felsorolás, egyben sorrend is.
Saját:
Fekete Béla Somló 2007, Gizella Pince Tokaj Barát-dűlő 2011, Kikelet
Tokaj Lónyai-dűlő 2011, Kikelet Tokaj Birtokbor 2011, Bott Frigyes
Muzsla 2011, Kikelet Tokaj Kassai 2011
Közös: Gizella Pince Tokaj Barát-dűlő 2011, Fekete Béla Somló 2007, Kikelet
Tokaj Lónyai-dűlő 2011, Kikelet Tokaj Kassai 2011, Bott Frigyes
Muzsla 2011, Kikelet Tokaj Birtokbor 2011
2012. december 20., csütörtök
Vörös és fehét házasítás a gasztronómiában
Az álmoskönyv szerint nem szerencsés gombás-tejfölös mártáshoz a vörösbor, ámbár a napfényes Itáliában, mintha láttam volna már ilyet. Mindegy, nem haboztunk belevágni a nagy kísérletbe, a jó szaftosra sütött tarjához rizs készült köretnek, a tányér szélére meg csoportgombából került mártás. A menüre nem lehetett panasz, mint mindig, most is fenséges volt, ehhez jött a hiper láz idejéből származó francia vörösbor. A rám erős befolyást gyakorló szerző annak idején azt írta, hogy "24 karátos napfény és öreg tőkék". Bizonyára, de tényleg gyümölcsös, tartalmas, de mégis kerek bor a Cotes Catalanes Carignan 2011-es évjárata. Valószínűtlenül olcsó volt annak idején, nagyon megérte a kosárba tenni. Noha azt írják a Carignanról, hogy húzósak a savai, ezt én igazán nem éreztem. Persze, lehet, hogy egy könnyedebb vörös jobban esett volna az ételhez. De ez sem esett rosszul!
2012. december 10., hétfő
Olaszra vettük a figurát
Az indítással mindenképpen, mert J.O. receptje alapján készült a sokféle közül az egyik itáliai kenyérleves. A kelkáposzta és fodros kel
levelek simultak a pirítós szeletekre, amik közé töméntelen reszelt
sajt is került, nem szólva a fűszerekről. Mindezt nyakon öntöttük csirkeaprólékból készült
húslével, friss kenyérszeletekkel lenyomkodtuk, nem hiszik el, de bőven
megszórtuk még reszelt sajttal. Utána száznyolcvan fokon megsütöttük,
summa summarum, fenséges volt, mindenki legalább kétszer vett belőle. Jó
kis szaftos tarjából készült a sült hús, amihez a spárgához hasonló
feketegyökér és póréhagyma párolódott, ehhez már elfogyasztottuk a bort
is, ami nem volt más, mint a Villa Antinori Bianco 2011, ez sem volt kellemetlen. Nem jellemzőek a meghatározó illatok,
fehér húsú gyümölcsök, jó koncentráltság, élénk savak. A házasítás
felében trebbiano, másik meghatározó a malvasia, van még benne pinot
blanc és pinot grigio, és jutott bele rajnai rizling is. Elkortyolgattuk
az ételhez, a gyümölcsös pudinghoz már a fertőbozi Vincellér borászat kései szüretelésű zenitje járt, szintén 2011-ből. Nem vitás, nem véletlenül ajánlotta a soproni borboltos a nyáron. Nem olasz, de ettől még nagyon finom. Ez a híres-nevezetes kenyérleves:
2012. november 29., csütörtök
Újabb portya a Gerbeaud házban
Az első emelet adta a helyszínt a
Terra Hungarica-nak, ahol már - törzsvendégek lévén – némi otthonossággal
mozogtunk. Nem könnyű eldönteni, hogy mit kóstolunk, és mit hagyunk az ebek
harmincadjára. Most azokat a borokat veszem sorra, amiket nem tudtam
begyömöszölni semmiféle dobozba, de korántsem a futottak még kategóriába
tartoznak. Kezdjük Szentesi József Nadapi A-cuvée 2011, ami egy fehér
házasítás, ezerjó, zenit, zengő, rajnai rizling adja a fürtöket hozzá. Száraz,
megnyerő bor, szép savakkal. A St. Andrea Boldogságos 2011-be szürkebarátot,
olaszrizlinget, sauvignon blanc-t és viognier-t töltöttek a hordóba, egyetértek
ajánlójával, miszerint egyenes, tiszta beszéd.Kaló Imre standjánál kicsit
elbizonytalanodtam, aztán még jobban. Utólag lelkes bloggerek serege dicsérete,
kisebb osztaga árnyalt megközelítésekkel értékelte az ott kínált Leányka
2012-es, Leányka 2007-es és a Szürkebarát 2007-es évjáratot. Mi óvatos
suttogással beszéltünk róluk, most itt legyen elég ennyi. Azzal a beismeréssel,
hogy tavaly ugyanitt felhőtlen rajongással fogadtuk vörös borait. A lányok
szuperlatívuszokban beszéltek Szecskő Tamás a Julianna 2008-as és a Chardonnay
2011-es palackjainak tartalmáról. Én hiszek a lányoknak. Pláne úgy, hogy én is
megkóstoltam a borokat.
2012. november 28., szerda
Hajózás a hullámzó vizeken
Azért elég hullámzó volt a tenger
a Terra Hungarica összes termében. Még úgyis, ha az ember igyekezett
érvényesíteni az arisztotelészi elvet, miszerint a helyes mértékben rejlik a
világ rendje. Az Orsolya Pince Zweigelt 2011-ese nagyon ízlett, hozta mindazt, amit
hoznia kellett, merthogy nekünk ők a kedvenceink közé tartoznak, s nem lett
volna szép dolog, ha csalódás ér minket. Ilyen velük kapcsolatban még nem volt.
Nagyon soknak gondolom ezt. A Pósta Borház Cabernet Franc 2009-ese volt az új
felfedezés a társaságnak, kétségtelenül rokonszenves bor, kedves, bársonyos,
úgyhogy könnyen leveszi a lábáról a gyanútlan kóstolgatót. Még egy próbára
azért szükség van a felhőtlen rátaláláshoz. A St.Andrea Hangács Bikavér 2009 a Pannon bormustra
csúcsbora, úgyhogy kár lamentálni, de nekem ott és akkor, valahogy nem ízlett.
Pedig feltétlen híve vagyok boraiknak. Ebből következően készséggel elismerem,
hogy a hiba bennem volt. Ahogy a Ráspi merlot sem maradt meg az emlékezetemben,
pedig Resveratrol 2009 –et meglehetősen magasan jegyzik és adják. Kész égés, de
tényleg így történt. Losonci Bálint Pinot Noir 2011-ese jólesett, tetszett, de
bevallom, vele is elfogult vagyok egy cseppet. Az idei borszemle legjobb
vörösének, ha már és egyáltalán, Franz Weninger Dürrau 2009-esét gondolom.
Különleges, izgalmas és cizellált kékfrankos, egyébként nem vagyok oda a
burgerlandi, legalábbis azokért, amiket kóstoltam. Az egész mulatságot a
narancsbor jegyében szervezték. Ez valami olyasmit jelent, hogy a fehéreket
hosszabb ideig héjon érlelik, meg mindenféle. Egyet kóstoltam, de a többit nem.
2012. november 26., hétfő
Egy kisebb galaxis határán
Második beszámoló a TerraHungarica-ról. Egy kisebb borgalaxis, Somló nagymesterénél a 2011-es évjárat
asztalra rakott borait vettük sorra, olaszrizlinget, hárslevelűt, furmintot.
Takács Lajossal beszéltünk az idei szüretről is, szkeptikusan nyilatkozott a
kilátásokról, de nála soha nem lehet tudni. A Hollóvár tizenegyeseiből mindegyik
ízlett, talán az olasz fiatalosabb volt még a szokottnál, viszont a hárs nagyon
rendben, a furmint meg kiváló. Mindazt megtaláltuk benne, amit szeretünk a
boraiban, izgalmas ízek, ásványosság, édes-sós kesernye a testes kortyokban,
hosszú lecsengéssel. Mire odaértem a Somlói Apátsági Pincéhez, már meglehetősen
sokan csoportosultak Balogh Zoltán körül. A lányok és Attila máshol
forgolódtak, de aztán Attila is magányos üstökösként száguldott tovább kedvenc
vörösei felé. A SAP tényleg jó borokat készít, behízelgő olaszrizlinget,
hárslevelűt és traminit kóstoltam a 2011-es kínálatból, nem volt panasz rájuk.
Simán venni kéne belőlük egy-egy palackkal, de félő, ennyivel nem érné be az
ember. A Kreinbacher borászatnál Öreg Tőkék Bora 2009, furmint, hárslevelű,
olaszrizling házasítása, lendületesen jó bor, Somló minden jellegzetességével. Aduászuk a Syrah 2009, különlegesen fűszeres, gyümölcsös,
izgalmas bor. Nekem még kéne egy-két korty, hogy olyan lelkes legyek, mint a barátaim.
Somlóról már több borásztól több bort kóstoltam, feltétlen híve vagyok a
borvidéknek. Szeretem az ott készült borokat, ideje a helyszínen felfedezni. Már
csak rajtunk múlik.
Címkék:
Balogh Zoltán,
furmint,
hárslevelű,
Kreinbacher,
olaszrizling,
Öreg Tőkék Bora 2009,
Somló,
Somlói Apátsági Pince,
Syrah 2009,
Takács Lajos,
tramini
2012. november 20., kedd
„Tokaj szőlővesszején nektárt csepegtettél”
Na, jó! Magyarázatul a címre, aztán
most tényleg beleszerelmesedtem Tokajba! Talán így érthetőbb a lelkesedés. Ehhez
kellett a mostani Terra Hungarica, meg egy-két a hegyaljai borász, akiket eddig
is ismertem, még borukat is kóstoltam, de most itt állt össze bennem a tokaji
világegyetem. Szóval, a Nobilisnél indult a Tokaj-expressz, itt is a tizenegyesek
mentek. Sorrendben, Bárdos Sarolta a Birtokborral kezdte a kínálást, utána a
Barakonyi Hárs, majd a Susogó Furmint, aztán zárásként a 2008-as 5 puttonyos
aszú. A birtokbor most 100 százalék furmintból készült, egyébként meg mindegyik
bor nagyon kimunkált, csiszolt savak, érződik belőlük, hogy sajátosan
harmonikusak, letisztultak. Hozzák a fajtát, hozzáértőbbek szerint a dűlőt is. Nekem nagyon bejött mindegyik, úgyhogy szépen
indult a kóstoló őrjárat, szinte féltem a folytatástól, nehogy belefussak
valami kevésbé jóba. Hogy így történt-e vagy sem, az még kiderül egy későbbi
beszámolómból, most még mindig Tokaj. Balassa István Furmint 2009-ese
helyreállította bennem a világ rendjét. Férfiasan ásványos, komoly testtel, de
mégis barátságos korttyal, különleges zamatokkal. A sokféle fajta bor kóstolásával
járó főbekólintás után kivezetett a napsütötte rétre, ahol mély levegővétellel szebb
világot láttam magam előtt. Olyannyira, hogy a Bott Pince Csontos 2011, csak
még inkább helyére tette a megbillent világot, palás dűlőből igen furmintos
bor, a fajta és Tokaj minden jó tulajdonságával. Nincs mese, Tokajt szeretni
kell. A szerelemhez egy pillantás is elég, de néha hosszabb út is vezethet oda.
2012. november 16., péntek
Benne virít az egész Kikelet
A legszűkebb családban csak én
kedvelem a halat, van, aki nem rajong érte, viszont, ha kérem, elkészíti nekem.
Lucky man! Természetesen, nem csak ezért. Szóval, ismét lazac, hirtelen, fűszeres
vajon megsütve, korianderrel, fokhagymás snidlinggel meghintve, mindenkit
megnyugtatok, a sót sem felejtettük el. Hozzá a kertből édeskömény, amitől
mindketten el vagyunk ragadtatva. Joggal, mert ebben a formájában is,
olívaolajon enyhén megpárolva, kitűnő köretnek bizonyult a halhoz. Az
édeskömény, ahogy írják, a mediterrán vidékről származik, és már az ókorban
ismerték és használták. Az idén vetettük először, ugyan voltak aggodalomra okot
adó periódusok, de bejött a dolog, úgyhogy folytatása következik. Mindenesetre
feladta a leckét, vajon milyen bor illene leginkább hozzá. A választás a tokaji
Kikelet Hárslevelű 2009-re esett, aki kóstolta annak nincs mit mondani.
Egyébként meg, ha költőien kívánnék szólni, akkor napfényes korty, vibráló
sugarakkal, különösen megnyerő. Izgalmas hullámzás az ízben, édes-sós,
egzotikus és aszalt gyümölcsök, finom kesernye, igen csak ott van a topon. A
halhoz is remek!
2012. november 15., csütörtök
A rejtélyes tramini brokkolis lepényhez
A rejtély a szőlőfajta származási
helyére vonatkozik, nem a borválasztásra. A csörnyeföldi Bussay borok egyikében
sem csalódtam, egyedül a pinot noir-ja tűnt nyersebbnek, de tekintettel fiatal
korára, egy másik palack a pincepolcra került. A brokkoli nagy kedvenc a
családi étlapon, úgyhogy miután terem is bőven, sokféle formában kap helyet az
asztalon. Egyik este a jól ismert lepényest készítettük el, amikor is a
zöldséget gőzben megpároljuk, a tejszínbe tojás, reszelt sajt kerül, pépesítjük
az egészet, ízlés szerint fűszerezzük, ez esetben sóval, borssal, kakukkfűvel.
Mindezt elsimítjuk a tésztaalapon, és közepes lángon 30-40 perc alatt
megsütjük. Paradicsommal ehetjük, de igazából körtével kiváló. Na, ehhez aztán
lágyabb bor passzolna, így esett a választás Bussay László Tramini 2010-sére.
Persze, hogy nem bántuk meg, sőt. A zalai borász, mint ahogy fentebb írtam,
megbízható kedvencünk. Traminije világosból közelít a mélyebb sárgához,
egzotikus illatokkal kínálja magát, krémesen lágy, jól iható bor, intenzív,
hosszú, egy kis játékossággal, de erejét gyengének nem mondanám A lexikon
szerint a szőlőfajta nevét a dél-tiroli Tramin községről kaphatta, de a akár
francia eredetű is lehet, vagy egyes vélemények szerint észak-görögországi.
Származása tényleg titokzatos, mint az is, hogy én miért kedvelem egyre jobban.
2012. november 14., szerda
Kiindulási pontként maradtunk a kályhánál
Még mindig rukkola. Nincs mese,
frissen kell enni, eltenni nemigen lehet. Most pedig rengeteg van belőle.
Feleségem tövestől szedett fel néhányat a kertben, cserépbe ültette. Meglátjuk,
mire mennek a teraszon. A vacsorához szórtunk egy marék rukkolát, meglocsoltuk
olívaolajjal, citrom is cseppent rá, így került rá a vékonyra vágott füstölt,
házi sonka. Katalán bagett járt hozzá, és ha már a rukkola zöld, akkor zöldveltelini
dukál hozzá, de a jobbikból. A túlparti Komáromban vettük, a jó emlékezetű
Bottékában, eddig a pincében várt a sorára. Nem árulok zsákbamacskát, szép bor,
jó struktúrával, persze, izgalmakkal is, úgymond csiszolt savakkal. Bott
Frigyes Zöldveltelini 2009-es boráról van szó, ami a hozzáértők szerint az
osztrákoknak nemzetközi sikereket hozó trendet mutatja. Ebben nincs
tapasztalatom, Egon Schiele szülővárosában ittam egy jó zöldveltelinit, de a
velem Passautól Rajkáig bicikliző barátom takarékossága engem is legyőzött, nem
volt visszakóstolás. Teszem hozzá, Wachau-n meg csak úgy áttekertünk, édes
Istenem, mondom a mai boros eszemmel.
2012. november 12., hétfő
Vastagabb bort is felvesz a lazac
Egy szó, mint száz, egy másik
hiperben lecsaptam a leárazott lazacra. Az északi országból származó jószágnak
aznap jár le a szavatossági ideje, úgyhogy a vacsoratervek az ötvenszázalékos
kedvezménnyel kipipálva. A kertből jócskán szedtünk rukkolát, ami a csekélyebb
őszi esőtől is úgy megindult, mintha most lenne szezonja, de nincs ez másként a
korianderrel sem. Pedig, a rukkolának tudnia kéne, hogy ő bizony szárazságtűrő,
de idén úgy látszott, azért mindennek van határa. A konyhában nem vacakoltunk
sokat, vajon hirtelen átsütöttük a haltörzset, só, citrom, apróra vágott
petrezselyemmel megszórva, meg még kockányi vaj a tetejére. Mindez a friss
rukkolából készült salátaágyra került, amit meglocsoltunk görög olívaolajjal, néhány csepp
balzsamecettel. A rukkola magyarul annyit tesz, hogy borsmustár, nekünk
mindenhez bevált, ezért van aztán néhány sor belőle a kertben. A lazac finom
volt a rukkolával, s hozzá a Figula Pincészet zászlóshajója, a Szilénusz Cuvée
2007. Nem sok vacillálni valóm volt, mert éppen hogy – ritka alkalomként - ez
volt az egyetlen otthoni fehér. Vakaróztam is, hogy tán „vastag” lesz a bor a
halhoz, de szerencsére, mégsem. Aki kicsit konyít a dologhoz, az tudja, ez
bizony kitűnő bor Balatonfüred-Csopak vidékéről. A birtokot hívatott bemutatni
az olaszrizling, szürkebarát, chardonnay és semillon házasítás. Sikerrel, mert
számtalan díjat nyert bor külföldön is. Virágos illat, testes, krémes korty, egzotikusan
gyümölcsös íz, jó tartás, szépen cizellált bor, illett a lazachoz is. Olyan bor
ez, amire jó visszagondolni, sok minden eszébe jut az embernek.
Kétféle Márton napi újbor
Az idei szüreten először hagytuk,
hogy a darált szőlőből lecsurogjon a hordóba a mustlé, aztán jó egy nap után
kezdődött el a préselés. A hűvösebb idő is kedvezett ennek a megoldásnak, úgyhogy
kettő hordó telt meg, egyikből és másikból is. Kiforrták magukat,
kukoricacsuhéba – mint a régi öregek – csavarta sógorom a dugókat, amiket
Márton napon óvatosan kiütögettük, hogy megkóstoljuk a még picit pezsgő
nedűket. Magyarul, búcsú napján, mert errefelé Márton napra esik az, így a
püspöki látogatással egybekötött mise után, tisztességgel megtartottuk az újbor
ünnepét is. Úgy, ahogy az Márton napkor dukál. A termés mennyiségileg közepes
volt, de jó minőségű, hála a gondos metszésnek, és a még gondosabb
foglalatosságnak a szőlővel. Gyümölcsösebbnek tűnt a színlé, míg a préseltnek
még igazodnia kell, de azzal sincs baj. Mindegyikből vittünk az ebédhez, ami
Margit néninek köszönhetően, a gasztronómia olimposzi magasságait ostromolta.
Csirkeaprólék leves sok zöldséggel, orsótésztával, sült kacsa (jobban
szeretjük, mint a libát) rizzsel, párolt káposztával. A süteményekről nem
szólunk, azokat most a fantázia birodalmába utaljuk. Nem meglepő, ha fogyott
hozzá az újbor, ami reményteli bort ígér megint, mint ahogy a kvaterkázás
közbeni terveket is átlengette valami sejtelmes bizakodás. Az idő múlásával
egyre inkább, ami talán összefüggésbe hozható a bor fogyásával is. Sógorom
ismét megállapította, miszerint a római pápa sem evett jobb ebédet. Ezzel nem
vitatkoztunk, de őszintén reméltük, hogy Őszentsége legalább ilyen menüből
választhatott.
2012. november 5., hétfő
Megtalálni a konyhaszekrényben
Az ember néha nem szeretne ebédre
krumplis tésztát enni, holott lepirítva, reszelt sajttal bőven megszórva
mennyei eledel. Nos, akkor körbenéz a konyhaszekrényben, hűtőben, a teraszon
szemrevételezi a cserepes fűszernövényeket. A bágyadt napsütés és a megtalált
nyersanyagok Itália felé terelik enervált gondolatait. Egy biztos, Szászi Endre
Szent György-hegyi Olaszrizling 2011-ese lesz az ebédhez a badacsonyi
borvidékről. Barátommal egyszer meglátogattuk a boltját a hegyen, szelíden, de
kitartóan kóstolgattuk a remek kínálatot, kiválogattuk vásárlásra a nekünk
tetsző palackokat a hátizsákokba, aztán a nyári melegben lefele bandukolva
megváltottuk a világot, utána pedig jólesően elfogyasztottunk egy túróscsúszát
harcsapaprikással. Szóval, találtam kagylókonzervet, kezembe akadt a háromszínű
trottole zacskója, az aszalt paradicsom fűszeres olajban. Ezt még az
észak-komáromi Bottékában (Bott Frigyes) vettük, sajnos, azóta bezárt, úgy tűnik odaát nem
volt igény egy kiváló bor- és delikát boltra. Nagy kár, mert kiváló
választékkal rendelkezett. Vissza a konyhába! Az eddigiekből könnyen
kitalálható, kagylós tészta lett az ebéd, aszalt paradicsom is keveredett bele,
megöntözve olívaolajjal, apróra vágott fokhagymás snidlinggel, zöld korianderrel
meghintve, egy-két tekerés fekete borssal. Szászi bora nekem ízlett hozzá,
érződik belőle Badacsony ásványos íze, melegsége, illatában „zöldes”,
megbízható savakkal, a számomra kedves, hosszan kesernyés lecsengéssel. Én úgy gondolom, soha rosszabb olaszrizlinget.
2012. november 4., vasárnap
A kása Isten áldása
„Az erősebb lét közelében”,
például az őszi földmunkák közben nem ritka, hogy falun az egyszerűbb, de az
energiaadó kosztot preferálták. Ennek szép hagyománya a krumpliból készült
kása, aminek alapanyaga azért a háztájiban is megterem, ha van kedve az
embernek bajmolódni, merthogy fene kényes, sokat kell küszködni a
krumplibogarakkal. No, ez mindegy is, a
lényeg, hogy a jó kásához, jó minőségű burgonya szükségeltetik, és az sem
mellőzhető, hogy az udvarban, a nem túl eszes, de annál hangosabb kacsanép
pusztítsa az öreg szederfa lehullott termését. Megfőzi az ember sós vízben az
apróra vágott krumplit, aztán liszttel „betöri”, így szól Margit néni receptje.
Ropogósra pirítja kicsinyest az alját, megöntözi kanálnyi kacsazsírral, apróra sütött
pörcökkel, és egy kis kacsamáj darabot is odatesz a kásahegy tetejére. Nem
ártalmas hozzá házi savanyúság. Mindehhez a finomsághoz visszakóstolás címén,
egy korábbi posztban említett magasba emelt, Wenninger Válogatás 2008-at
állítottam az asztalra. Mert közben kinyomoztam, hogy kékfrankos, syrah, pinot
noir házasítás az egy másik hiper standardja, nagyon baráti áron, mint
kiderült. Megvolt az akkor tapasztalt gyümölcsösség, az ott érzett tanninos fanyarság, ízlett, jólesett, de nálam egy picit a
sziklamászókkal közösen megállapított hóhatár alá került. Régóta tudom, hogy a borkóstolást a minőségen
kívül erősen befolyásolja az étek, a hangulat, a társaság, úgyhogy lehet, nem
volt jó a diszpozíció. Egyébként a lányoknak nem ízlett, mi ezen a barátommal
csodálkoztunk, vonogattuk a vállunkat, aztán megittuk a maradékot. Azért az
mégsem járja, hogy ilyen bor kárba vesszen!
2012. október 29., hétfő
Vénasszonyok nyarának vacsorája
Ezzel a szoliddal búcsúztattuk az
idei teraszvacsorákat. Nem most volt. A néhány napos vénasszonyok nyarának
egyik késő délutánján. Az alkalomhoz illendőnek éreztem, hogy ekkor bontsuk ki
Takács Lajos Sauvignon blanc 2008-asát. Őszintén, mint afféle boros Harpagon
először minden porcikám tiltakozott ellene, okkal, utolsó palack az évjáratból.
Istenem, megisszuk, hogy fog ez hiányozni, ha hétvégén lemegyek a pincébe és
szemrevételezem kincseimet. De eszembe jutott a hollóvári remetétől hallott
hetyke tanács, miszerint „a bor arra való, hogy megigyuk”. Sok minden mást is mondott azon a nyári
borkóstolón, amit feleségem és barátaim jeles születésnapomra szerveztek, de
ebben is fösvény leszek, majd megírom, egyszer. Az eddigiekből kiderülhetett, én
nem ígérhetek elfogulatlanságot. Őszinte rajongója vagyok a Hollóvár boroknak,
mindannak, amit a borász a borkészítésben képvisel. Szóval, a bor színe aranysárga,
visszafogott virágillatokkal, krémes testtel, jó savakkal, milyen lenne, ha nem
ásványos, bizsergető lecsengéssel. Élvezett inni. Szép, mélabús, merengő
gondolatokkal, szemben a naplementével, a változó alkonyi égbolton a
Nyugat-Európába tartó esti utasszállító gépek kondenzcsíkjaival. Az asztalon egyébként francia felvágottak,
katalán bagettek és magyar zöldfélék voltak.
2012. október 27., szombat
Hirtelen halvacsora látóhegyi borral
A Látóhegyről messzire látni,
egészen a messzi dombok hajlatában a szentmiklósi szőlőültetvényekig, ahol
elképesztő mennyiségben, de visszafogottabb palackszámmal is „termelik” a bort a
különböző pincészetek. Itt, a feleségem családjának dűlőjében mindenki
gazdabort készít, verejtékes munkával, legalább százéves recept szerint, attól
eltérni nemigen lehet. Öreg tőkéken viszonylag sok fürt szőlő, van abban minden
fajta, de szerencsére Márton gazda gondosságának, a megöröklött
tapasztalatoknak, a 2010-es ház bora, a korábbi egyenletes évjáratokhoz képest
is kiemelkedőre sikeredett. Szerény részem nekem is van a metszésben, meg a
szüretben. Hordóban forrta ki magát, aztán újholdkor fejtették át tartályba.
Határozottan gyümölcsös illatok és ízek, a savakkal sem kell szégyenkezni, az
alkohol is arányos, szóval, kellemes vele a poharazgatás. Nem szólva arról,
hogy fröccsnek sem utolsó. Megéheztem, gyors vacsorának kibontottam egy
tonhalkonzervet, kiborítottam a tányérra, köré egy kis fekete olívabogyót
szórtam, néhány olívaolajban ázott, aszalt paradicsommal. Megöntöztem plusz
olívaolajjal, só, bors, meghintettem a teraszról apróra vágott fokhagymás
snidlinggel, téptem rá bazsalikomot. Friss katalán bagettel mennyeinek tűnt.
Hozzá a Látóhegyi Messzelátó 2010 három hajtással. Végül is a dolgok nagyon
egyszerűek, csak érezz rá, haver.
2012. október 24., szerda
A kakas és a pinot noir találkozása az asztalon
Kedves barátaink kitettek
magukért, kakast sütöttek, almával, sütőtökkel, sült krumplival, néhány szál
rozmaringgal. Nagyon barátságos képet mutatott a serpenyő. Nem volt mit tenni,
nekiláttunk az estebédnek. Hozzá még mindig a hiperes készletből, egy Finest
Bourgogne 2010-ből, ami nem más, mint egy alap pinot noir francia honból. Nem
okozott csalódást, sőt, igen csak beváltotta a róla olvasott reményeket. Mert
ahogy írva vagyon, ez az „őshazából” való egyszerű fajta. Egy szónak is száz a
vége, nekünk is ízlett, friss, üde bor, gyümölcsös ízekkel, kellemes
fűszerességgel, élénk, de nem bántó savakkal. A bor elfogyott, a kakasból még
bőven maradt.
2012. október 22., hétfő
Köveskáli kanyargós Genováig
Nem földrajzilag, hanem
gasztronómiailag került közel egymás a Káli-medencei kistelepülés és a liguriai
nagyváros. Azt mondják, hogy az itt élő itáliaiak étkezési szokásai különböznek
az általunk ismert olasztól. Nem divat a pizza és a tészta, viszont sok
zöldséget és halat esznek. Nekik (és nekünk is) egyik kedvencük a padlizsán. Mi
eddig főleg a szabadtéren megsütött törökparadicsomból készült krémet
forszíroztuk, amiből a kertünknek és a lányok szorgalmának köszönhetően több
zacskó félkész porció jut mindig a mélyhűtőbe. De most az egyik este gyors
meleg vacsorát óhajtottunk, találtunk egy termetesebb, de üde padlizsánt, úgyhogy
genovai módra ujjnyi vastag szeletekre vágtuk, és az előkészítés után, forró olívaolajon
mindkét felét elősütöttük. A télire eltett paradicsomléből lett a szósz,
hagyma, fokhagyma, só, bors, a teraszról, oregano és bazsalikom levelek.
Türelmes, lassú főzéssel sűrítettük. A
felét a jénai aljára öntöttük, padlizsánszeletek, újabb szószréteg, majd megint
padlizsán. Tetejére mozzarella és a reszelt parmezán, aztán félórára a sütőbe. Tálalás
után nem sok marad belőle. Ehhez kerestem bort, és megtaláltam a nyaralásból
hozott Pálffy Gyula Tramini 2010 –eset Köveskálról. Személyesen vettük a
borásztól a háznál. A szőlők a vulkánikus eredetű Fekete-hegy déli lejtőin
Kishegy, Cserekút, Kisgyepű és Csákvölgy dűlőiben fekszenek. Nekünk eddig
minden kóstolt bora, rozé, pinot noir, olaszrizling bejött. Szóval, ezt a traminit kortyolgattuk a
genovai padlizsánhoz, ahogy a többiben, úgy ebben sem csalatkoztunk.
Jellegzetes finom illata van, a fajta szerinti rózsás, egzotikus gyümölcsökkel,
ízében virágos, könnyedén mézes, muskotályos, ezzel együtt száraz fehér.
Fogyott is rendesen, úgyhogy tényleg kiderült Köveskál nincs is olyan messze
Genovától. Vagy fordítva?
2012. október 21., vasárnap
Hipersebességgel vissza Szicíliába
Ahogy első bejegyzésemben
jeleztem, családi körben osztatlan sikert aratott a tecsós szicíliai fehér,
Finest Vermentino Sicilia IGT 2010. Azt is írtam, ha arra járok, simán
megkockáztatom újra azt a kilencszáz forintot. Megtettem a tétet, a palack illő
alkalomra várt, ami viszonylag hamar elérkezett egy baráti meghívás formájában.
Behűtöttük, vittük és megittuk. Ennyi a történet azzal a kiegészítéssel, hogy
most sem okozott csalódást. Vonzó illatokkal, kellemesen krémes testtel, üdítő
savakkal segítette a kvaterkázást, amihez később még egy tepsi sütőtök társult.
Szóval, ettől kezdve azért más volt a bor fekvése, de egyáltalán nem nevezném
kényelmetlennek. Azt olvasom, hogy a Vermentino mediterrán fehér borszőlő
elsősorban Dél-Európában, többek
között Délkelet-Franciaországban, Korzikán, Szardínián, és ezek szerint Szicíliában terem. A folytatásból azt is
megtudom, sokan úgy gondolják, hogy ez a spanyol eredetű
szőlő leginkább Liguriához
kapcsolódik, ahol jól ismerik a
Pigato-t a Riviera
Ligure di Ponente-t.
Hát, én nem, de szívesen elmennék ismerkedni egy-két palackkal a Ligur
tengerhez.
A nyári készletek felszámolása
Ha kinézek az ablakon, azt látom,
szakad az eső. Nem baj, ígérik, lesz még jó idő. Bízzunk benne, ahogy hajdan a
Led Zeppelin nyomta, Good Times Bad Times. Mindenesetre érdemes megkeresni az
elfekvő rozés palackokat, mert akárhogy is lesz, benne vagyunk az őszben, a
rozét meg állítólag nyáron kell inni. Muszáj felszámolni a készleteket. Egyik
nap a kertből hazahozott sárga és toszkán cukkinik csíkjait forgattuk meg a
lepirított szalonnazsíron, ebbe még öntöttünk egy kis olívaolajt, só,
fokhagyma, friss oregano, őrölt bors került a tejszínes mártásba, és az egészet
jól elkeverjük a pennével. Halkan megsúgom, jobb bort érdemelt volna, de ahogy
előbb vázoltam, a feladat adott volt. Ezt a 2011-es Konyári Rosét most túl
buborékosnak és kénesnek találtam, de egy más alkalommal, nem voltak ilyen
aggályaim. Egyébként illata málnás, íze gyümölcsös, savakkal szépen támogatott,
és azért hatása is van. Mégsem. No, mindegy, kötelességből megittuk, és jól
aludtunk.
2012. október 20., szombat
A konyhába is beszökött az ősz
Felástuk répáért, zöldségért a
kertet, szép lett mind a kettő, a paszternákot még hagytuk, hadd erősödjenek.
Én ettől kezdve gyúrni kezdek, mert ha nem lesz elég puha a föld, akkor a tavalyi
rémálom éled újjá, miszerint ásónyéltörés fenyegetett a megtermett zöldségféle
felszedésekor. Teszem hozzá, még így is megérte, mert remekül pótolta a tavaly
meglehetősen satnya zöldségtermést. Nem szólva arról, hogy a J.O. sztárszakács
receptje szerint elkészített paszternákpüré nekünk is nagyon bevált a ropogósra
sütött véres hurka mellé. De ne szaladjunk ennyire előre, mert a komoly fizikai
munka mellett, mint a répa és zöldség felszedése, jutott más finomságok
begyűjtésére is, így aztán az esti előétel tempura lett, fodros kellevél,
brokkoli, meg a fene tudja mi minden. Maradjunk annyiban, nagy sikert aratott a
vendégek körében is. Ezután tortilla következett, az előzetesen gyengéden
bepácolt csirkemellel, jégsalátával, paradicsommal, hagymával. Természetesen, a
fokhagymás, fűszeres öntet sem maradhatott ki az ügyesen összehajtogatott
kukoricalepényből. Ehhez ittuk Bakó Ambrus 2011-es olaszrizlingjét
Badacsonyból, s szerényen arra gondoltunk, ez az élet, a maga gyönyörűségében.
Szóval, a bor mindannyiunk szerint passzolt a menühöz, de ki bánja, ha nem, finom
volt. Azt mondják ez a bor kevésbé fajtajelleges, kétségtelen, nem iskolás
változata az olaszrizlingnek. Nekem a színe aranysárga, melegen csillogó,
egyszerre édes és sós, értelemszerűen bazaltos, telt, de a savak sem
hiányoznak, lecsengése szépen elnyúlik, érzelmes gondolatokat indít el az emberben.
Például, feltétlenül venni kéne még egy palackkal!
Még nyíltak a völgyben a kerti virágok
Még tartott a jó idő, amikor vendégségbe mentünk kerti partira. Nehogy puccos bulira gondoljunk. Házigazdánk nem sokkal érkezésünk előtt hagyta ott a kemencét, amiben kályhacsempéket gyárt szakmányban, s miután az olasz konyhát céloztuk meg, mediterrán slendriánsággal csapkodott a fazekakkal, serpenyőkkel a tűzhelynél. Az udvaron terített asztalnál a Szlovákiából és kóborságából importált, enyhén mozgáskorlátozott Pajti kutya kerengett a sorban érkező macskákkal, Flepivel, Anyával, Költővel. Mi vittük az itáliai bort, a már emlegetett hiperes polcról ragadtunk ki az Ogio Primitivo IGT 2010 feliratú palackot. Az olcsó bor hazája Puglia régióban található, ami az Appennin-félsziget délkeleti részét, az „olasz csizma sarkát” foglalja el. Tanult blogger barátom elfogadhatónak ítélte a bort, egy angol blogger viszont jól ledorongolta. Nekünk a padlizsános, paradicsomos, fokhagymás, kellemesen zöldfűszeres tésztához ízlett. Gyümölcsösnek, könnyűnek, enyhén bizsergetőnek, behízelgőnek éreztük, szóval nagyon is fogyaszthatónak gondoltuk, ezért aztán jól megittuk. Nem egy nagy durranás, de ott és akkor rendben volt. A többi meg nem számít! Pláne úgy, hogy mire hazaértünk az első őszi hidegfront is megérkezett.
2012. október 19., péntek
A sziklamászók bort kóstolnak
Mit tesz az élet és a véletlen,
ahogy a bugyuta sláger mondja, három marcona sziklamászóval ültem asztalhoz
bort kóstolni. Naná, én hívtam meg őket, köztük barátot, plusz testvérét, hozzá
az ő fészekaljukból egy kedves vendéget. Valljuk be, szeretik a bort, tehát
részt vettek már egy-két kóstolón, borfesztiválon. Három tételt választottam a
vakkóstoláshoz. Heimann Birtokbor 2008 Sauska Cuvée 13 2011 és Weninger
Válogatás 2008. Ez utóbbit ajándékba kaptam. Hiába kutakodtam a világhálón,
csak a címkén lévő információk adtak némi tájékoztatást, mely szerint
kékfrankos, syrah, pinot noir házasítást rejt a palack. Akkor már menjünk
visszafelé, a Sauska-bor merlot, syrah, cabernet franc, cabernet sauvignon
összetételű, Heimann bora pedig Cabernet francból, merlotból, kékfrankosból
állt össze. Szóval, Sopron, Villány és Szekszárd feszült egymásnak, mi meg a
boroknak, de előtte Pálffy Törökverő Rozéja 2011 volt a belövő bor.
Persze,két-három órát dekantáltam a jelölteket, hogy aztán egybehangzóan
megállapítsuk, biz'a gyümölcsös az illatuk, fűszeresek, bársonyos szép vörösek,
itt-ott kellemes fanyarsággal, remekül ihatók, Ámbár tanár úr. Három kóstolókör
után fordítottuk fel a lapokat, és meglepő összhang mutatkozott a
véleményekben. A Sauska bort kicsit nyersnek találtuk, de ezt az évjárattal is
magyarázhatjuk, viszont mellette könnyebbnek is mutatkozott a másik kettőhöz
képest, azok hosszú lecsengéssel testesebbeknek, fineszesebbeknek bizonyultak.
Ha Sauskát kell inni, akkor sem kergetik az embert asztal körül, de Wenniger és
a Heimann borai jobban ízlettek nekünk. A hegymászó hármas Weninger
tökismeretlen borát tuszkolta fel a képzeletbeli dobogó első fokára, én
bátortalan ellenvetésekkel - Heimann javára - végül egyetértettem velük, de
most itt megint kijelentem: szeretem és nagyra tartom Heimann Zoltán Birtokborát, punktum! Egyébként szalonnát, pityókás kenyeret, meg sajtokat
faltunk borozgatás közben.
Repetitio est mater studiorum
Legyen elég annyi, ha valaki nem
tudná, hogy a mángold olyasmi, mint a spenót, csak sokkal nagyobb levelű, húsos
szára is felhasználható a főzéshez. Pirított szalonna zsírján pároljuk, utána tojás,
reszelt parmezán, apróra vágott mozzarella, fokhagymás snidling, só, bors. Ez a
massza kerül a lepénybe, aminek a tetejét, egy kis kreativitással még pirított
fenyőmaggal is megszórjuk a sütés előtt. Az hiszem, nem kell szégyenkezni vele.
Ehhez Bussay mester szürkebarátját isszuk a 2009-es folyamból. Megadta a
módját, színre, illatra, ízre. Mélyarany, virágos, testes. A szürkebarátot
tényleg nehezen tudom körbeírni, de hogy az igazán jó, nagyon finom bor
készíthető belőle, azt ez az ismétlés is bizonyította. Pedig 15,5 az alkoholja,
de ivás közben észre sem venni, utána már inkább, de kockázat nélkül nincs
kóstolás. Hűha!
2012. október 18., csütörtök
Szokatlan páros a serpenyőben
Ha az ember késő este szörfözik a
világhálón, attól még érhetik kellemes meglepetések. Talál egy receptet,
elmorfondírozik rajta. Pár nap után kilopakodik a szőlőbe és a szüret
elől
megment két szép fürt otellot. A mélyhűtőből tepsibe dobja a véres
hurkát,
diónyi vaj a serpenyőbe, a lemosott, megszárított szőlőszemeket
átmelegíti, a
feldarabolt sült hurkával vegyíti kissé, egyéni kezdeményezéssel enyhén
megszórja mandarinzsályával. A képen a zsömlék csak úgy el vannak a
kosárban,
mert egyikünk sem evett belőlük, viszont újra ittunk a tecsós sorból. A
vásárlásához inspirációt adó blogger nem túlzott,
tényleg alkalmi vétel, ráadásul minimum nagyon finom. Cotes du Rhone
Reserve
2009, ahogy szerzőnk írja: „egy tisztességes dél-róni szinte ajándékba”.
Szóval, tényleg fűszeres, gyümölcsös, finoman bizsergető csersavval, nem
súlyos,
de telt korttyal, jóleső lecsengéssel, Nem’ tom milyen az igazi francia
"dél-róni", de ugye, ennél sokkal jobb, tehát egy palackkal egyszercsak
meg kell
kockáztatni.
A szűz és a szürkebarát
Már az elején eláruljuk, hogy a szűz(pecsenye)
dunántúli illetőségű, a szürkebarát pedig mátrai származék. Mi következik
ebből? Gyakorlatilag semmi, de a terített asztalon mégis egymásra találtak.
Felénk a szűzpecsenye inkább tüske névre hallgat, és hideg téli reggeleken, ha
már ott tart a dolog, kiemelten megbecsült helye van a sonkák, szalonnák, húsok
között a tőkén. Persze, mindenekelőtt fölszuratik, hogy kora délután kolbászhús
dagassza, és hártyavékony fátyol terüljön rá. Aztán hosszú időt tölt el a
mélyhűtőben, hogy méltó alkalom adódjon elfogyasztására. Melegen-hidegen enni
secko jedno, mert mindkét állapotában meglehetős. Ez a tüske azonban
szabályerősítő volt, mivel kivételként egészben megőriztetett. Aztán piros
zománcos tepsiben sok zsírban, szalonnával bőven beborítva,
fokhagymagerezdekkel, rozmaringszálakkal, egy-két póréhagyma darabbal süljön,
párolódjon, piruljon. Hozzá főtt a kertből a cékla, aminek karikáit
balzsamecettel ízesítettük. Ehhez ittuk a szürkebarátot, Szecskő Tamás 2009-es
borát Ördöngős-tetőről. Kevésbé kikupálódott, nem borissza koromban ez a fajta
Badacsonyt jelentette, ami ráadásul csakis magyarfajta lehet. Na, erre varrjunk
most gombot! Merthogy a pinot gris-t sok helyen készítik a világban, de nekem
most is csak hazai bor a szürkebarát. Bussay, Szászi, így hirtelen ez jut
eszembe az emlékezetesebbek közül a Szecskő-féle mellé, ami ízgazdag és
összetett bor. Nem azér', de szerintem ásványos, telten krémes kortyokkal, hosszan
lecsengő zamatossággal, arányos savakkal. Egy szó, mint száz, nehéz eltenni a
palackot másnapra.
2012. október 17., szerda
Olasz csizma az asztalon
Este hajszálvékony pizzatésztát
sütöttünk, bőséges paradicsomos, fokhagymás, oregános mártásra kerültek a
cukkini szeletek, a rendliben erre olvadt a mozzarella, aztán jöhetett a fekete
olajbogyó. Hozzá a tecsós szicíliai fehér, Finest Vermentino Sicilia IGT 2010. Vásárlási
ötlet egy borblogról. Minerális, vibráló, testes jó bor, legalábbis három pohár
után. Ma megittuk a szicíliai "maradékot", de előtte féldecivel
megöntöztük a vajon, olívaolajon sült mozzarellás, bazsalikomos
paradicsomszeleteket, ehhez is nagyon finom volt. Még egy palack kilencszáz
forintért, irány a hiper. Egészen más, ugorjunk feljebb jó néhány grádiccsal.
Takács Lajos hárslevelűjét dicséri a Somlói Borbolt a fészbukon, természetesen
és gyorsan megosztottam. Hát, hogyne, Hollóvár forever! Holnap szüret a
Látóhegyen, a hordókat Márton gazdával kimostuk, nekem piszok nehéz volt
váltakozva lötyögtetni a hideg, meleg vizet. Egy 240-es, egy 100-as, egy 200-as
várja mustot. Meglátjuk mennyi lesz. Szapuló, daráló,prés a helyén A portugieser szinte édes, nem igen szokott
az lenni. A 200-as tartály tele a 2010-essel, a maga falusi kategóriájában
nagyon rendben, a 100-as tartályban a 2011-es, az nem annyira szép, de talán "még
meglátjuk". A szüret után, a présház előtt Margit néni menüje: fasírt,
kolbásszal töltött tüske, friss kenyér,kovászos uborka, a kertből paprika,
paradicsom, itóka tetszés szerint, de inkább a "10-es" bor, és persze
az elmaradhatatlan mákos-diós kalács. Kilencen-tízen leszünk, szóval az élet reményteli
és szép.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)